hirdetés
2025. április. 17., csütörtök - Rudolf.
hirdetés

A cafeteria változásáról is tárgyaltak

A 2017-es költségvetés, a jövő évi adótörvény-módosítások, a vasárnapi bérpótlék és a cafeteria is téma volt kedden a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), amelyet a mostani találkozót megelőzően 2012 decemberében tartottak meg utoljára.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ülést követően a közmédiának elmondta: olyan fontos kérdések kerültek napirendre, mint az otthonteremtés, a közfoglalkoztatás, a kedvezmények megtartása vagy módosítása, a cafeteria rendszer változása. A Munka törvénykönyve esetében az érdekképviseletek jelezték, hajlandóak megállapodni egymással, és jogszabály-módosításokat kezdeményezni. A miniszter emlékeztetett: az új Munka törvénykönyve elfogadásakor azt ígérték, meghatározott idő elteltével lehetőség lesz a törvény felülvizsgálatára. Részben ez történik a fórumon.

Varga Mihály a VKF tagjait tájékoztatta arról is, hogy szeretnék készpénzesíteni a cafeteria egy részét. A közszférában most átlagosan 200 ezer forint körüli a cafeteria mértéke, ennek a fele az elképzelés szerint lehetne készpénz, a másik fele maradna a SZÉP kártyán. A partnerek ezt részben támogatták, részben bővítenék, mert szeretnék, ha az öngondoskodásnak valamilyen feltétele, lehetősége megmaradna a cafeteria-felhasználásban. Egyeztettek olyan technikai kérdésekről is, hogy miként lehet ezt a fajta megoldást a magánszférára is kiterjeszteni. Ott ugyanis jóval magasabb cafeteria összegek is vannak, és 400-500 ezer forintos juttatásnál nem mindegy, hogy a készpénzes arány mekkora lesz majd a jövőben, jelezte Varga Mihály.

A minimálbér témájában abban maradtak a partnerek, hogy elindítják azt a monitoring bizottsági üléssorozatot, amelynek  végén a munkaadói és a munkavállalói oldal remélhetőleg meg tud majd állapodni a 2017-es minimálbérről.

A vitás kérdésekről tovább egyeztetnek a VKF tagjai, két héten belül tartanak még egy olyan ülést, amelyen a legfontosabb adózási és a Munka törvénykönyvét érintő kérdésekben megpróbálják a vitákat lezárni és döntéseket hozni.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...