hirdetés
hirdetés
2017. október. 19., csütörtök - Nándor.
hirdetés


Újraválasztották Lovász Lászlót

Újraválasztották Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a szervezet 188. közgyűlésén, hangzott el a tisztújítást követő sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

hirdetés

Az MTA főtitkára és főtitkárhelyettese ismét a megbízatást már az elmúlt három évben is betöltő Török Ádám és Barnabás Beáta lett. A keddi zárt ülésen élettudományi alelnöknek Freund Tamást, társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajost, természettudományi alelnöknek pedig a leköszönő Szász Domokos helyett Bokor Józsefet választotta az akadémia legfőbb döntéshozó testülete.

Az akadémia olyan szervezet, amelynek politikai megosztottságtól függetlenül elsődleges célja a tudomány szolgálata, fogalmazott Lovász László, aki szerint az első elnöki ciklusa legfőbb tanulsága, hogy az MTA munkája rendkívül szerteágazó, kiterjed a nemzetközi kapcsolatokra, a tudomány népszerűsítésére és a magyar társadalom általános kérdéseire is.

Lovász László kiemelte: a tavalyi közgyűlésen az akadémikus-választáskor egyetlen új női kutató sem került az akadémiára. A testület ekkor úgy döntött, hogy elnöki bizottságot hoz létre ennek okainak vizsgálatára. Az idei közgyűlés a Nők a Kutatói Életpályán elnevezésű bizottság javaslata nyomán elfogadott egy alapszabály-módosítást arról, hogy azok a tudományos osztályok, amelyek a levelező tagságra jelöléskor a rangsor első vagy második helyére női jelöltet állítottak, a maradékhelyek elosztásakor nagyobb eséllyel kapjanak majd levelező tagsági helyeket, hangsúlyozta Lovász László. Hozzátette: a módosítás nagyobb teret ad az elnökségének, hogy az akadémia érdekei szerint döntsön arról, kik kerüljenek a tudós társaságba a tudományos osztályok által megszavazott jelöltek közül.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink