ÖTVÖS ZOLTÁN cikkei

A honfoglalás előtti magyarság írásbeliségéről meglehetősen hézagosak az ismereteink, hiszen ebből a korból alig maradtak fenn írásos emlékeink. A tudtak-e a magyarok írni a honfoglalás előtt? – kérdésre Róna-Tas András akadémikusnak is egyértelműen igen a válasza. A nemzetközi hírű nyelvészt a bizonyítékokról kérdeztük.

  Amikor a magyar rovásírás a tudományos érdeklődés középpontjába került, eredete számos vitát váltott ki a kutatók körében. Két szaktekintély, Sebestyén Gyula és Németh Gyula a huszadik század első éveiben a belsőázsiai türk rovásírással vetette össze őseink rovásírását. Érvelésük szerint a vándorló magyarok által használt nyelv az alfabetikus írások közé tartozik, őse a sémi ábécé – így rokonságban áll a héber írással, a latin ábécével és a többi jelentős ábécével is.
  Korábban úgy gondolták, hogy amikor a magyarok a Fekete-tenger keleti partvidékére költöztek, közvetlen kapcsolatba kerültek a türk rovásírással. Ma már tudjuk, hogy az ősi magyar írás leszármazottjának tekinthető székely rovásírásnak nincs közvetlen köze a keleti türk íráshoz, mindössze két jele egyezik, s ez pusztán véletlen. Valójában az úgynevezett kelet-európai rovásírás családjába tartozik, amelynek ma már több mint száz kisebb emlékét ismerjük. A székely rovásírásnak van néhány görög eredetű betűje, amelyek valószínűleg a cirill írás közvetítésével kerültek bele, ami a Balkán vidékére utal.
   Az első magyar írás eredetére a nyelvészet is szolgál bizonyítékokkal. Róna-Tas András nyelvész- akadémikus szerint a betű és az ír szavakon túl az olvas, a könyv és szám szavaink is a honfoglalás előtti ősmagyar nyelv részei voltak, függetlenül e szavak eredetétől. Egyértelműen kijelenthető, hogy az általuk jelölt tartalmak léteztek a honfoglalás előtti magyar nyelvű műveltségben.
   A Kárpát-medencében egyébként a magyarok bejövetele előtt is létezett írásbeliség. A római íráson túl nyomai maradtak a germán rúnaírásnak, emellett előkerült húsz avar nyelvű rovásírásos és görög írásos emlék is. A keleteurópai rovásírás emlékei a 8–9. századból Besszarábiából, Bulgáriából, a Kubán és a Don vidékéről, továbbá Belső-Ázsiából és Szibériából kerültek elő. A földrajzilag a török és a germán rovásírás között elhelyezkedő kelet-európai rovásírás megfejtésén több helyütt is dolgoznak. A 870 körül született Cirill-legenda szerint többek között az örményeknek, a perzsáknak, a gótoknak, az avaroknak, a törököknek és a kazároknak is vannak saját könyveik. Egyes vélemények szerint a törökökön itt a magyarokat kell érteni. 670-ben a magyarok elfoglalták Etelközt, amelynek keleti részét Levédiának hívták. Innen fokozatosan megismerték és felfedezték a Kárpát-medencét, majd végül 895-ben – részben külső kényszer hatására, részben előre tervezetten – el is foglalták azt, megteremtve a mai Magyarország alapjait. A 10. századból kézzelfogható régészeti leletek tanúsítják a rovásírás jelenlétét a honfoglalók között. Ezek közé tartozik a Kalocsa környéki homokmégyhalmi emlék, amit egy egykori fejedelmi központ tárgyi maradványai mellett találtak meg. A rövidke felirat egy csontból készült tegezszájon áll; rossz állapota miatt azonban a szöveg érdemi megfejtése még senkinek sem sikerült. Szent István megkoronázása és a Magyar Királyság létrejötte (1000) magával hozta a nyugati kultúra rohamos terjedését és a latin ábécét is. Minthogy ez utóbbit azonban csupán egy szűk réteg használta, a rovásírás még évszázadokig fennmaradt – a székelyek között. Első említése történeti munkákban 1285-ből, Kézai Simontól származik. Krónikája ugyanis megemlékezik arról, hogy a székelyek és a blakok közös írást használtak. (A teljes rovásírásos ábécé első lejegyzése az 1483 körüli időből származik – ez a nikolsburgi ábécé. Nevét onnan kapta, hogy egy a ma Mikulovnak nevezett Nikolsburgban őrzött könyv borítójába rejtve maradt fenn. A 20. században egy árverés során az Országos Széchenyi Könyvtár a dokumentumot megvásárolta.)
   A rovásírás az 1500-as évek végére teljesen visszaszorult. 1598-ban azonban Telegdi János összegyűjtötte az akkori ismereteket, és hamarosan népszerűvé vált munkája nyomán megkezdődött a székely rovásírás másodvirágzása. Róna-Tas András professzor szerint a honfoglalás előtt, más írások mellett, a magyarok használták a kelet-európai rovásírást. Írásbeliségük illeszkedett a kazár, alán, szláv és a germán írásbeliséghez. Mai ismereteink szerint a magyarság műveltsége megfelelt a kor kelet-európai műveltségének.

Elvben már ma is léteznek alkalmas eszközök a gravitációs hullám közvetlen kimutatására, de ez a gyakorlatban még soha nem sikerült. A kutatók olyan földi és űrbéli berendezéseket terveznek, amelyekkel nagyobb eséllyel találhatnak bizonyítékot.

   A gravitációs hullám létét – a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozását – az Albert Einstein által megfogalmazott általános relativitáselmélet jósolta meg. Nem csak a klasszikus értelemben megfogalmazott tömegvonzás „mellékterméke” ez; minden gyorsuló tömegekből álló rendszer (mint amilyen egy kettős csillagrendszer vagy egy keringő bolygó) gravitációs hullámot kelt.
   A gravitációs hullám az atomok felületéről minden irányba gömbszerűen terjedő és interakcióba lépő hullámok együttese.A gravitációs hulláminterferenciák és gravitációs állóhullámok elméleti megfogalmazását és az általános tömegvonzásra vonatkoztatható megállapításait Erich von Steindl, magyar származású elméleti fizikus, filozófus írta le 2003-ban – olvasható a wikipedia.hu-n. Steindl tudományos munkáit számos kvantumfizikai elmélet támasztja alá, megközelítései ugyanakkor a kvantumfizika egyes alaptéziseivel részben ellenkeznek.

   Fénysebességgel terjed a zavar
  Az általános relativitáselmélet szerint a gravitációs tér változásai nem hatnak azonnal, hanemFénysebességgel terjed a zavar. Ez a jelenség az elektromágneses sugárzáshoz hasonló, amelyet gyorsuló, elektromosan töltött részecskék hoznak létre. A gravitációs hullámok transzverzális hullámok – a téridő a hullám terjedésére merőlegesen nyúlik és rövidül. Mivel a gravitációs kölcsönhatás nagyon gyenge és a Naprendszerünkben szokásos méretek esetén olyan kicsi, hogy eddig nem volt kimutatható.
   Intenzívebb és ezért megfigyelhető gravitációs hullámforrásokat szupernóva-robbanások során várunk, valamint olyan egymás körül keringő párok esetén, amelyek tagjai neutroncsillagok vagy fekete lyukak. Az ilyen források hatalmas távolsága miatt hatásuk a Földön rendkívül kicsi, és nehéz megkülönböztetni helyi jelenségektől, például a földrengéstől. Elvileg az ősrobbanás is gravitációs hullámforrásként szolgálna, amelynek azonban a frekvenciája és energiasűrűsége a világegyetem tágulása miatt roppant csekély lett.
   A gravitációs hullámok kimutatására az első biztató kísérletek az 1960-as évek óta folytak – tudtuk meg Frei Zsolttól, az ELTE Fizikai Intézetének asztrofizikusától. Joseph Weber (Marylandi Egyetem) vezetésével nagy, körülbelül másfél tonna tömegű fémhengerekkel, úgynevezett tömegrezonátorokkal dolgoztak, amelyeknek rezgésbe kellett volna jönniük a gravitációs hullámok hatására. Ez a kísérlet azonban nem sikerült.

   Megváltozó lézernyaláb
   Manapság elsősorban lézer-interferométereket használnak, hogy a rajtuk keresztülhaladó gravitációs hullámokat azonnal meg tudják figyelni. Az áthaladó gravitációs hullámoknak ugyanis meg kellene változtatniuk a lézernyalábot, ezt pedig egy ellenőrző lézernyalábbal mérni lehetne. A gravitációs hullámok közvetlen észleléséhez olyan fejlett méréstechnika szükséges, ami egészen minimális hosszváltozás (a proton méretének tízezrede!) kimutatására is képes. Ilyen típusú kísérletek – mint például a GEO600 (Németország), VIRGO (Olaszország), TAMA300 (Japán) és a LIGO (USA) – néhány éve folynak, de eddig ezekkel sem értek el eredményeket. Pedig hihetetlenül érzékeny és bonyolult berendezésekről van szó. A tudáskoncentráció részeként a LIGO és a GEO600 már korábban egyesült. A következő fejlemény ezen a téren: idén májustól a LIGO és a VIRGO cseréli ki mérési eredményeit.
   Számítások szerint a LIGO-val tíz százalék az esélye annak, hogy az elmúlt egy év mérési adatai között rábukkannak gravitációs hullámok nyomaira. A LIGO-t azonban másfél évre leállítják, átépítik és korszerűsítik – ez lesz az Enhanced LIGO. Ettől várják, hogy felfedezik majd az első ilyen hullámot. A további fejlesztéssel – ez lesz a 2015-re elkészülő Advanced LIGO – felturbózott eszköz ezerszer nagyobb térből érzékel majd jeleket. Hetente egy sikeres méréssel számolnak.

   Egyelőre tervezőasztalon
   Indirekt bizonyíték egyébként már volt. Russell Hulse és Joseph Taylor, a Princeton Egyetem fizikusai az 1974-ben felfedezett kettőspulzár sokéves megfigyelésével igazolta, hogy az egymás körül keringő két tömeg pályája az idő folyamán egyre csökkent, azaz energiát vesztett a rendszer. A megfigyelt energiaveszteség pontosan egyezik az elméletileg számolt értékkel, amelyet a gravitációs sugárzás veszteségére kaptak. Hulse-t és Taylort felfedezésükért 1993-ban fizikai Nobel-díjjal tüntették ki.
  Frei Zsolt szerint a tervezőasztalon több, űrbéli használatra alkalmas lézer-interferométer is szerepel. Ilyen a 2015-re elkészülő LISA, a 2020-ra megépülő ALIAS, a 2025-re tervezett BBG (Big Bang Observer), illetve a japán DECIGO nevű eszköz is. Ha egyszer közvetlen bizonyítékot találnának, az a relativitáselmélet egyik igazolása lehetne, ehhez azonban rendszeres mérésekre van szükség, amit alapvetően a LISA-tól várnak a kutatók.

Látjuk, mi történik természeti környezetünkkel. Tudjuk, hogy túlhasználjuk a bennünket körülvevő világot, mégsem teszünk ellene semmit. Néhány szervezet azonban időről időre figyelmeztet. A World Wide Fund For Nature (WWF) kétévente adja ki Élő bolygó című jelentését, melynek legfőbb üzenete: mielőbb lépnünk kell.

Az emberiség története során soha nem pusztította még ilyen mértékben a természetet – áll a WWF 2006-os beszámolójában. A tanulmány szerint a felhasznált természeti erőforrások mennyisége jelenleg 25 százalékkal haladja meg a megújulásra képes tartalékot. Öt évvel ezelőtt ez az arány 21 százalék volt. 1970 és 2003 között egyharmaddal csökkent a gerinces fajok száma – éppen ezen adatok ismeretében állítja James Leape, a WWF nemzetközi igazgatója, hogy a Föld súlyos ökológiai helyzetbe került, hiszen a fogyasztás jócskán túllépett az ökoszisztéma megújuló képességén. A következmények könnyen megjósolhatók. Itt az ideje a gyökeres változtatásnak. Leape elismeri, hogy a kisebb környezetterhelést jelentő életvitel meghonosítása nem könynyű, de a saját érdekünkben meg kell próbálnunk. Mert ha ilyen ütemben haladunk, 2050-re az emberiség annyi természeti erőforrást használ el, amennyihez két bolygóra lenne szükség. Lépnünk kell, mert a Föld regenerációs képessége nem tudja követni az emberiség által okozott terhelést. A hulladék például sokkal gyorsabb ütemben keletkezik, mint ahogy azt a természet újrahasznosítható forrássá tudja alakítani. Az élőhelyek végleges pusztulása nemcsak a biológiai sokféleség szempontjából káros, hanem az emberiség fennmaradását is veszélyezteti. Az emberiség ökológiai lábnyoma, amely életmódunk természetre gyakorolt hatását méri, 1961 és 2003 között háromszorosára nőtt – 2003-ban átlagosan 2,2 hektár jutott egy főre. Bolygónk legnagyobb terhelői az Egyesült Arab Emirátusok (11,8 hektár), az Egyesült Államok (9,5 hektár) és Finnország (8,6 hektár), utóbbitól alig marad le Kanada, Kuvait és Ausztrália.
A gyéren lakott Egyesült Arab Emirátusok első helye a jelentős kőolaj-kitermeléssel okolható, az Egyesült Államok második helye nyilván nem szorul magyarázatra. Finnország előkelő helyezését az erőművek által kibocsátott tetemes szén-dioxid-mennyiség, illetve a papírgyártáshoz szükséges nagy arányú erdőirtás indokolja. (Összehasonlításképpen: hazánk ökológiai lábnyoma 3,6 hektár.) A Földön 11,3 milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület és 6,3 milliárd ember található, vagyis minden embernek 1,8 hektár áll rendelkezésére. Ez a túlzott használat a Föld természeti tőkéjének gyors feléléséhez vezet. Az ökológiai lábnyom része a fosszilis energiahordozók (szén, földgáz, olaj) fogyasztásából adódó energialábnyom is, mely 1961 és 2003 között kilencszeresére nőtt, és hazánkban – a szenes és gázos erőművek által kibocsátott szén-dioxid révén – az ökológiai lábnyom felét teszi ki.
A biológiai sokféleség alakulását az úgynevezett élő bolygó indexszel követik. 1313 gerinces faj populációállományának megfigyelése alapján elmondható: 1970 és 2003 között összességében a szárazföldi fajok 31, az édesvíziek 28, a tengeriek 27 százaléka tűnt el; a megannyi faj lakhelyéül szolgáló mangrove erdők kiterjedése pedig 1990–2000 között Ázsiában a negyedével, Dél-Amerikában közel a felével csökkent. A legpazarlóbb vízfogyasztó Türkmenisztán, itt minden lakos évente 5100 köbméternyi vizet használ el. Hasonlóan tékozló Üzbegisztán és Kazahsztán is, a fejenkénti 2200 köbméteres vízfogyasztással. E három ország csapolja meg leginkább – gyapotültetvényei és egyéb mezőgazdasági térségei számára – az Aral-tó vízutánpótlását jelentő folyókat. Az egykor 67 ezer négyzetkilométeres kiterjedésű tó mára alig 24 ezer négyzetkilométeresre zsugorodott.
A világlistán a 32. helyen álló Magyarország éves vízfogyasztása fejenként 800 köbméter. Ez szintén több a kívánatosnál; harmadát a mezőgazdaság locsolja el. A jelentés három forgatókönyvvel számol. Ha minden marad így, akkor 50 év alatt másfélszeresére nő az emberiség ökológiai lábnyoma. Visszafogott, de környezettudatos fejlődéssel az emberiség 2080 körül kerülhet egyensúlyba a természettel, míg egy gyors szennyezés-visszafogással akár már 2040 körül elérhetjük ezt az állapotot.

Játékkonzolhoz hasonló szimulátorokat alkalmaznak a brit orvosi egyetemeken. A virtuális oktatócsomagokkal a frissen végzett orvosok könnyebben elsajátíthatják a szakma alapvető, kézügyességet igénylő fogásait és a műtéti eljárásokat – tette közzé a BBC News. Hasonló megoldásra már a szegedi orvosképzésben is láthatunk példát.

Nagy-Britannia orvosegyetemein az utóbbi években csökkent a gyakorlati óraszám, vagyis kevesebb idő alatt kell a kórházakban elsajátítani a különféle technikákat – ezzel egyre nőtt az igény a valósághű gyakorlási lehetőségekre, a szimulátorokra. Az egyik bevált program a gerinccsapolást mutatja be, a másik különféle sebészi technikákat a lábköröm levételétől kezdve a koponya fűrészeléséig. A módszer hatékonyságát elemző vizsgálatból kiderült, hogy a szimulátor 50 százalékkal növelte a kezdő orvosok gyakorlati tudását. A fejlesztő szerint a programcsomagok biztosítják majd, hogy a jövőben az orvosok „PlayStation” nemzedéke is magabiztosan alkalmazhassa a legújabb eljárásokat.
Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy e téren tetemes a lemaradás a hazai képzésben. Szegeden már élesben megy a szimulátoros oktatás. „Kissé visszafogottabban, alacsonyabb szinten már 2005 óta, felpörögve pedig ez év szeptemberétől működik egy készségfejlesztő skills képzőhely a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Műtéttani Intézet hallgatói műtőjéhez csatlakozva” – tudtuk meg dr. Boros Mihálytól, az intézet igazgatójától. Ilyen lehetőség nincs máshol a régióban, sőt, az egész országban sem. Az intézet meglévő struktúráját fejlesztették tovább a LapSim szimulációs eszköz rendszerbe állításával. Így a laboratórium különféle orvosi, sebészi technikák szimulációs, illetve virtuális valóságban végzett oktatását teszi lehetővé, a hagyományos eszközökkel végzett vérzéscsillapítástól kezdve egészen a minimálisan invazív módszerekkel végzett hasi beavatkozásokig. A módszer jól ismert, hiszen az endoszkópos sebészeti beavatkozások során is kamera közvetíti a képet az operáló orvos számára. A szimulátor hasonló elvet alkalmaz, azzal a különbséggel, hogy a kamera nem egy beteg valamely testrészéből közvetít, hanem egy számítógépből érkezik a „beteganyag”. Boros professzor szerint az eljárás sok előnye közül az egyik, hogy a számítógépes szimuláció hosszú távon olcsóbb, mint egy preparátum, hiszen akár ezerszer is használható. Emellett mérhetővé teszi a teljesítményt: ellenőrizni lehet a fejlődést, vagy éppen a lemaradást – így lassan akár a minőségbiztosításról is el lehet gondolkozni ezen a területen. A szegedi intézetvezető elmondta azt is, hogy a virtuális műtőben folytatott képzést szeretné szervesen beilleszteni a szakorvosképzésbe.
A fejlesztést három sikeres pályázat tette lehetővé. Az Európai Unió által meghirdetett Humán Erőforrás Operatív Program keretében – a pécsi és debreceni egyetemmel konzorciumba szerveződve – 222 millió forintot, a Regionális Operatív Programból 60 millió forintot, az OKÉV programból pedig 10 millió forintot nyert önállóan az intézet az oktatás fejlesztésére. Boros Mihály szerint fejleszteni kell, hiszen a nagy feltárásokat igénylő operációk ritkulásával egyre kevesebb lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók a műtőasztal mellett sajátítsák el az eljárásokat.
Bár nem a szegedivel megegyező módon, de a Semmelweis Egyetemen is évek óta végeznek szimulátorral oktatást. Dr. Szócska Gábor oktatási menedzser elmondta: az intenzív terápiás klinikán hasonló elven alapuló eszközzel tanulják az újraélesztést a hallgatók. Az egyszerűbb beavatkozások elsajátítását segítő Aktív Képzési Stúdió is működik az egyetemen 1998 óta. Szócska doktor szerint azonban az oktatás minőségét és eredményességét alapvetően a 6 éves tanterv összeállítása határozza meg. A problémamegoldó képesség, a szakmai információszerzés és a gyors döntéshozatal fejlesztésére egyéni és csoportos foglalkozásokon egyaránt szükség van – mindezt hatékonyan segíthetik a legújabb oktatási eszközök.

A mindinkább fenyegető éghajlatváltozás miatt az Európai Bizottság január elején új, átfogó intézkedéseket hozott. Az intézkedési terv szigorú célokat határoz meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása és a megújuló energiák terén.

Brüsszelnek meggyőződése, hogy a fejlett országok 2020-ig akár 30 százalékkal csökkenthetnék az üvegházhatású gázok kibocsátását. E lehetséges érték helyett az Európai Bizottság mégis azt javasolja az unió tagországainak, hogy 2020-ig 20 százalékkal fogják vissza az ilyen gázok kibocsátását, amit elsősorban energiapolitikai intézkedésekkel valósíthatnak meg. A programot José Manuel Barroso, a bizottság elnöke fordulópontnak minősítette az Európai Unió életében. Barroso szerint, amennyiben Európa fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaszolgáltatást kíván nyújtani, a tagállamoknak közösen kell cselekedniük.
A jelenlegi tendenciákra épült előrejelzések szerint az uniós gázkibocsátás 2030-ig nemhogy csökken, hanem mintegy öt százalékkal emelkedik. Amennyiben a jelenlegi irányzatok nem változnak, az EU importfüggősége tovább fokozódik: jelenleg a teljes energiafogyasztás 50 százalékát fedezi importból, ami 2030-ra a 65 százalékot is elérheti. A bizottság ezért azt javasolja, hogy az EU 2020-ig teljes energiaigényének 20 százalékát állítsa elő megújuló energiaforrásokból. Ehhez az ilyen típusú források mindhárom ágazatában – a villamos energia, a bioüzemanyagok és a fűtés és hűtés területén is – lendületes növekedésre van szükség. Kutatásokat kell végezni a tiszta energia előállítási költségeinek csökkentésére, illetve arra, hogy az uniós ipar a szénszegény technológiai ágazat élvonalába kerüljön. Ezért az Európai Unió a következő hét évben legalább 50 százalékkal növeli az energiakutatásra fordított kiadásait.
 A javaslat az unió számos országában népszerűtlen atomerőművekre is kitér. A reaktorokban előállított villamos energia jelenleg a teljes uniós energiafogyasztás 14 százalékát, illetve a villamos energia 30 százalékát teszi ki. Ha egy tagállam úgy dönt, hogy csökkenti az atomból nyert elektromos energia mennyiségét, akkor a bizottság javaslata szerint azt egyéb szénszegény energiaforrásokkal kell helyettesítenie, ellenkező esetben az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése még nagyobb feladatot jelent majd. Amennyiben az előbbi célok megvalósulnak, az EU 2020-ban a mainál mintegy 13 százalékkal kevesebb energiát használ fel, illetve évente 100 milliárd eurót takarít meg.
Mika János éghajlatkutató, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az unió kezdeményezését előremutató lépésnek tartja. A szén-dioxid kibocsátásának 60 százalékos csökkentéséhez – ennyire van szükség ahhoz, hogy ne növekedjék tovább a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja – még többet kell vállalni, de első lépésnek ez is jelentős. Ugyancsak pozitív vonás, hogy a program belátható időre szól, ezért számon kérhető. Mika János abban már nem biztos, hogy ez a csökkentés tartható lesz; korlátozást és kiadást jelent ugyanis, amihez el kell nyerni a cégek és a magánszemélyek támogatását.
Az intézkedéscsomaggal a nemzetközi környezetvédelmi szervezetek elégedetlenek voltak. Vízióhiányosnak minősítette a javaslatokat például a Greenpeace, a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint pedig csupán szerény tervekről van szó. Hasonlóan nyilatkozott a Magyar Természetvédők Szövetsége is. A hazai zöldek úgy vélik, az Európai Bizottság még mindig elavult módon áll hozzá az energiaellátás biztonságához. Üdvözlik azt a javaslatot, hogy a világ iparosodott országai – 1990- hez viszonyítva – 30 százalékkal csökkentsék üvegházgáz-kibocsátásaikat 2020-ra, de érthetetlennek tartják, hogy az EU egyoldalúan csak 20 százalékot vállalna. Ez nem elegendő a maximum két Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet- emelkedés tartásához, amely hivatalos EU-célkitűzés.
„A század közepéig világátlagban 50 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest, hogy mindössze 2 Celsius-fokkal emelkedjen az évszázad végéig a földi átlaghőmérséklet” – közölte a koncepció kapcsán Persányi Miklós. A környezetvédelmi miniszter szerint ezt Magyarország teljesíteni tudná takarékosabb és kedvezőbb szerkezetű energiafelhasználással.   Hazánk egységnyi nemzeti össztermék előállításához háromszor annyi energiát használ fel, mint az Európai Unió átlaga, illetve hatszor annyit, mint Dánia. Magyarországon is sokat lehet még tenni a takarékosabb energiafelhasználásért, a megújuló energiák nagyobb arányú használatáért. Ma az energiafelhasználásban 5,3 százalékot jelentenek a megújuló források; a terv 2010-re 8,2 százalék.

Új feladatok az emberiség előtt

Globálisan a múlt század nagy világgazdasági válságához vagy a világháborúk pusztításához mérhető, dollármilliárdos gazdasági károkat okozhat a klímaváltozás. Ez az egyik legfontosabb következtetése annak a tanulmánynak, amelyet Sir Nicholas Stern, a Világbank korábbi vezető közgazdásza készített a brit kormány felkérésére.

Azt már régóta tudjuk, hogy a humán eredetű szén-dioxid-kibocsátás miatt a globális átlaghőmérséklet az ipari forradalom óta eltelt időszakban fél Celsius-fokkal emelkedett. Ha minden változatlanul marad, akkor a következő 50 évben 75 százalékos valószínűséggel további 2–3 fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet. Hogy a növekedés eléri az 5 Celsius- fokot, annak esélye a becslések szerint mintegy 50 százalék.
A klímaváltozással összefüggő jelenségek 2–3 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés esetén akár 3 százalékkal csökkenthetik a világ gazdasági termelését. Ha a növekedés eléri az 5 fokot, a globális termelés-visszaesés akár 10 százalék is lehet. A szegényebb országokban a helyzet ennél is drámaibban alakulhat. A legkedvezőtlenebb esetben a gazdasági kár elérheti a 20 százalékot is.

Olvadó jég, eltűnő fajok
A hőmérséklet-emelkedés egyik következménye, hogy a gleccserek és a sarkvidékek jégállományának olvadása megemeli az óceánok vizének szintjét, s emiatt legalább 200 millió embernek kell elhagynia lakóhelyét. Elsősorban Banglades és Vietnam van veszélyben. (Egyméteres tengerszint-emelkedés esetén Banglades ötöde víz alá kerülne). A tengerparti metropolisok közül Tokiót, New Yorkot, Kairót és Londont is áradat fenyegeti. A melegedés miatt az óceánok hőmérséklete is emelkedik, így több víz párolog el. A több vizet hozó, a korábbinál 5–10 százalékkal nagyobb sebességgel tomboló hurrikánok által az Egyesült Államokban okozott gazdasági és egyéb károk mértéke várhatóan megkétszereződik.
Általánosságban is igaz, hogy mind gyakoribbak az extrém időjárási jelenségek – aszályok, felhőszakadások, tornádók. 2003-ban Európában a szokatlanul hosszan tartó kánikula miatt 35 ezer ember halt meg, a mezőgazdaságot 15 milliárd dollárnyi kár érte. A Stern-jelentés szerint ez a jelenség a század közepén mindennapossá válhat. A mezőgazdasági területeken, különösen Afrikában, egyre nehezebb lesz a gazdálkodás. (Akár háborúk törhetnek ki a víz birtoklásának jogáért.) A felmelegedés miatt az élőlények 40 százaléka a kipusztulás szélére kerül.

Az üvegházhatás csökkentése
A beszámoló szerint az atmoszférában jelenleg egymillió molekula közül 430 üvegházhatású gáz. (Az ipari forradalom előtt átlagosan 280 ilyen részecske volt az atmoszférában.) A jelenlegi növekedési ütem mellett 2050-re 550 szén-dioxid- és hozzá hasonló tulajdonságú részecske lesz kimutatható. Ám ha a gyorsan fejlődő országokban – elsősorban Kínában és Indiában – még intenzívebben fejlődnek a nagy energiaigényű iparágak és a közlekedés, akkor ezt a bizonyos 550 részecskehányadot már 2035-ben elérheti az atmoszféra.
Ha az egymillió atmoszférarészecskére jutó szén-dioxid-arányt sikerül 450-nél megállítani, akkor még „50 százalék esély van arra”, hogy a globális átlaghőmérséklet legfeljebb 2 Celsius-fokkal haladja meg az ipari forradalom előtti szintet. Sir Nicholas szerint a tanulmány legfontosabb üzenete, hogy mindenképpen 450–550 között kellene maradnia az üvegházhatású gázok arányának. Ezt azonban csak úgy érheti el a világ, ha folyamatosan költ a szén-dioxid-kibocsátás visszafogására. Így 2050 körül a globális GDP egy százalékát erre a célra kellene fordítani.
A neves közgazdász elismeri, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése mai feladat, miközben a kedvező hatások csak 40–50 év múlva jelentkeznek. Ha azonban az emberiség kivár és csak 10–20 év múlva lép, annak hatása már csak az évszázad második felében, vagy még később lesz érzékelhető. A késlekedés költséges és mindanynyiunk számára veszélyeket hordoz – figyelmeztet Stern, aki nemcsak int, hanem megoldást is kínál.
 Stern szerint az embereket rá kell venni, hogy mellőzzék mindazon termékeket, amelyek előállítása súlyosan károsítja a környezetet – túl sok energiát igényel, miközben jelentős mennyiségű hulladék keletkezik. Globálisan növelni kell az energiafelhasználás hatékonyságát – házak szigetelésével, kisebb fogyasztású eszközökkel.

Átformált fogyasztói szemlélet
2050-re a nem fosszilis eredetű energiahordozók felhasználási arányát 60 százalékra kell emelni. Stern a Világbank és más nemzetközi pénzintézetek bevonásával húszmilliárd dolláros alap létrehozását is javasolja, amely segíthetné a szegény országokat a klímaváltozáshoz köthető hatások kivédésében. Azért őket, mert a fejlődő országokat éri elsőként és a legerőteljesebben a klímaváltozás negatív hatása. A gazdag államok segítsége nélkül esélyük sincs a felkészülésre, a csapások elkerülésére. Brazília, Pápua-Új- Guinea és Costa Rica számára olyan fenntartható erdőgazdálkodást kellene meghonosítani, amely elejét venné a térség további erdőirtásainak.

Az 1991 óta átadott tudományos citromdíj, az Ig Nobel-díj bizonyára nem homályosítja el a világ legrangosabb tudományos elismerésének, a Nobel-díjnak a nimbuszát. Nem is ezért hozták létre.
Amit a kutatók roppant komolyan művelnek, az a külvilág számára esetleg nevettető, elképesztő, felesleges, idő- és pénzfecsérlő tevékenység – erre rá kell ébreszteni őket. Ezért alkotta meg a díjat Marc Abrahams amerikai kutató, akit 1991-ben neveztek ki az 1955- ben alapított Journal of Irreproducible Research főszerkesztőjévé. A folyóirattól nem részletezett okok miatt megvált, majd barátaival megalapította az Annals of Improbable Research című, azóta is élő lapot. Főszerkesztőként Abrahams szinte naponta találkozott olyan emberekkel, akik hoszszasan győzködték arról, hogy ők mindenképp megérdemelnék a Nobel-díjat. Érezte, hogy kuncsaftjai valóban elismerést érdemelnek – ha nem is Nobelt. Barátaival elhatározta az Ig Nobel-díj megalapítását. (Az elnevezés egy szójáték, az angol ignoble – nemtelen – szóból és Alfred Nobel nevéből alkották.) A kitüntetést azoknak szánták, akik valamilyen gondolatébresztően őrült tettet hajtottak végre. Olyan kutatásokat akartak díjazni, amelyeket nem érdemes, illetve nem szabad megismételni. Az első évben hét valódi és három fiktív nyertest választottak ki. Ezt követően már csak és kizárólag valós személyek könnyen elérhető közleményeit díjazták.
Elektrosokk és guminő
A nyertesek ismertetése előtt érdemes némi időt vesztegetni a kiválasztásra. A díjra bárki bárkit jelölhet, akár önmagát is. Minden évben tíz díjat adnak ki, a kategóriák a felhozataltól függően változnak. A kiválasztásban a lap munkatársai, valamint tudósok vesznek részt. A „bizottság” sohasem ülésezik teljes létszámban és a végső döntéskor mindig behívnak az utcáról egy éppen arra járót, hogy a lehető legelfogulatlanabb eredmény szülessen.
A díjat minden évben a Harvard Egyetem Sanders Színházában adják át, ahol 1200 ember szórakozhat önfeledten. A díjazottak saját zsebből fizetik utazásukat – ha egyáltalán elmennek –; az elismerést valódi Nobel-díjasok adják át. A szervezők tapasztalatai szerint a díjazottak többsége – ha nem is nagyon –, de örül az elismerésnek, hiszen legalább valaki felfigyelt munkásságukra.
Az orvosi területen 1994-ben az Egyesült Államok Haditengerészetének volt tisztje kapta az elismerést, akit megmart saját csörgőkígyója, mire ő elektrosokk-kezelésnek vetette alá önmagát. Társát megkérte, hogy gépkocsija gyújtógyertyájának zsinórját rögzítse ajkához, majd a motort öt percig 300-as fordulatszámon járatta. Állapota ugyan nem javult, viszont a kórházba érkezéskor készített felvételen úgy nézett ki, mint egy túlsütött krumpli. Arca feldagadt, mellkasa felső részén a bőr elszíneződött. Az esetről beszámolt az Arizona Egyetem Egészségtudományi Intézete Mérgezés és Droginformációs Központjának két munkatársa, Richard Dart és Richard Gustafson az Annals of Emergency Medicine-ben. Ők hárman ezért a közös teljesítményért kapták a díjat.
„A gonorrhoea terjedése felfújható guminővel való érintkezéskor” című tanulmányáért 1996- ban Ellen Kleist és Harald Moi nyerte el a közegészségügyi Ig Nobel-díjat. A mű 1993-ban a Genitourinary Medicine-ben jelent meg. A két szakember a grönlandi Nuuk városban dolgozott. Egy napon megjelent náluk egy halászhajó kapitánya a gonorrhoea jellegzetes tüneteivel. Természetesen tudni akarták a fertőzés forrását, ám hiába kérdezték, a férfi makacsul megtagadta a választ. A célirányos kérdésektől megtörve lassan feltárult titka: a hosszú úton ellopta az egyik matróz guminőjét. Az egészségügy éber munkatársai úgy döntöttek, közzéteszik tapasztalataikat – ez Ig Nobel-díjat ért. A díj általános érvényű tanulságot is hozott a bizottság számára. Egy levélíró a következőt írta: „Ez az eset szolgáljon emlékeztetőül mindenkinek, hogy amikor ágyba bújik egy felfújható guminővel, akkor nemcsak a felfújható guminővel bújik ágyba, hanem mindazokkal, akik már ágyba bújtak vele.
” Bumerángként és a statisztikákban
Maradjunk e témánál. Holland kutatók a 2000-es orvosi Ig Nobel-díjat érő munkájukban mágnesesrezonancia-felvételt készítettek a férfi és női genitáliákról a nemi aktus, illetve a női izgalmi állapot közben. A közlemény a British Medical Journal 1999. júniusi számában jelent meg. A kutatók olyan párokat kértek fel, akik hajlandók voltak egy MRI-készülék hengerében szeretkezni. A teljes diszkréció mellett folyó aktus jelentős tudományos eredménnyel járt. Kiderült például, hogy a misszionárius pózban végrehajtott aktus alatt a pénisz bumerángalakba görbül. A koitusz nélküli izgalmi állapotban a méh megemelkedik, és az elülső hüvelyfal meghosszabbodik. A holland orvosok közleménye egyébként némi kerülővel jutott el a brit laphoz. A Nature magazin kétszer visszautasította a kétségkívül tudománytörténeti jelentőségű mű közlését, majd ugyanezt tette a British Medical Journal is. Átírás után utóbbi mégis leközölte a dolgozatot.
Ugyancsak szerepet játszott a pénisz a 1998-as statisztikai Ig Nobel-díj elnyerésében. A torontói dr. Jerald Bain és az Alberta Egyetem kutatója, dr. Kerry Siminoski a testmagasság, a pénisznagyság és a lábméret összefüggései címmel publikált cikket az Annals of Sex Reserach lapban. Tanulmányuk összegző üzenete: a pénisz mérete a testmagassággal és a láb méretével egyaránt mutat némi összefüggést, azonban a korrelációs koefficiens igen gyenge. A magasság és a lábméret nem kielégítő gyakorlati előrejelzője a pénisz méretének.
Orrtúrás és bumm!
A 2001-es közegészségügyi Ig Nobel-díj nyertesei ugyancsak mélyre ástak. Chittaranjon Andrade és B. S. Srihari, a bangalorei Mentálegészségügyi és Idegtudományi Intézet munkatársai bebizonyították, hogy a kamaszok rendszeresen túrják az orrukat. A kamaszoknak többek között a következő kérdésekre kellett válaszolniuk: naponta hányszor piszkálod az orrod? Miért teszed ezt? – mondjuk, mert eldugul? Viszket? Szokásból? Élvezetből? Szépészeti okból? Hogyan piszkálod az orrod? – Ujjal? Csipesszel? Ceruzával? A kétszáz válaszadóból csak nyolc tagadta, hogy piszkálja az orrát. Az is kiderült, hogy nyolcvan százaléka kizárólag az ujjával túr, a többiek csipesszel és ceruzával dolgoznak. Andrade doktor meggyőződése, hogy a mérséklettel végzett orrpiszkálás teljesen normális jelenség.
De vajon normális-e, ha valaki autóriasztónak lángszórót alkalmaz? Ezt tette ugyanis egy johannesburgi házaspár. Amikor városukban elszaporodtak a gépjárműlopások és -eltérítések, úgy döntöttek, csinálnak valamit, ami elveszi a tolvajok kedvét. Kidolgozták a Lángokádót. Az elmés szerkezet gyakorlatilag bármilyen autóra rászerelhető. A gáztartály a jármű csomagterébe kerül, a csövek végei az ajtók alsó pereménél vannak. A vezető pedállal hozza működésbe a kocsi két oldalán lángot szóró szerkezetet. A világszabadalom iránt azonban felettébb visszafogott a kereslet, mindössze kétszáz darabot adtak el belőle. Ha anyagi siker nem is koronázta ténykedésüket, az útonállókból sültet készítő szerkezetük 1999-ben elnyerte az Ig Nobel-békedíjat.
Ugyanezen kategória elismerését söpörte be a brit haditengerészet. A sereg a takarékos, egyben békésebb és csendesebb gyakorlatozásért kapta a díjat. Az innováció lényege: a tengerészgyalogosok gyakorlatozás közben nem lőnek ki éles lövedéket, hanem azt mondják: bumm!
A díjat odaítélő bizottságok nem feledkeznek meg az irodalomtudományok kedvelőiről sem. Az 1995-ös irodalmi díjjal David B. Busch és James R. Starling a Surgery című orvosi szakfolyóiratban megjelent, a végbélbe szorult idegen tárgyakról szóló összefoglalója előtt hajtottak fejet. Olvashattunk itt például fagyasztott malacfarokról, szelencéről, villanykörtéről, elemlámpáról, bőröndkulcsról és még sok egyéb, ép ésszel felfoghatatlanul odakerült eszközről.
A könyvbe értelemszerűen nem fértek bele az idei díjazottak, de eredményeiket ismerve biztosak lehetünk abban, hogy Abrahamsnak hamarosan újabb kötete jelenik meg.

Gyógyszerrel a sorvadó izmok ellen
Rendszeres mozgással izomsejtjeink száma és mérete megnövekszik, hogy bírják a terhelést. Ugyanakkor, ha tartósan pihentetjük őket, fehérjéik elkezdenek lebomlani, hiszen a nem működő izom az anyagcsere szempontjából feleslegessé válik. A kutatók régóta keresik a mozgáshiány miatti izomsorvadás megállítását szolgáló hatóanyagot. A megoldást nemcsak a rehabilitációs szakemberek, hanem az űrkutatók is várják.
Normális esetben az izom gyarapodása és csökkenése érzékeny egyensúlyban van egymással. Ha csont-, izom- vagy idegrendszeri sérülés következtében a test egy része mozgásképtelenné válik, esetleg éhezés áll fenn, az egyensúly az izom leépülésének irányába tolódik el. Az izomvesztés számos betegség – veseelégtelenség, rák, AIDS – tünete is lehet. Egy ideig az izomvesztés megállításának egyetlen módja a hosszadalmas fizioterápia volt, ami azonban a súlyos esetekben nehezen alkalmazható. További lehetőség az anabolikus szteroidok használata, de a mellékhatásaikon kívül az is korlátjukat jelenti, hogy a megfelelő eredmény elérése testedzéshez kötött.

Az 1960-as évek végén elsőként Alfred Goldberg tanulmányozta az izomsorvadást. Már akkoriban világossá vált, hogy komplex, genetikailag szabályozott mechanizmusról van szó, és kiváltó októl függetlenül ugyanaz a biokémiai program felelős érte. A nemkívánatos fehérjék lebontása a sejtben az ubikvitin–proteoszóma útvonalon (UPP) zajlik. Ha e rendszer beindul, akkor az ubikvitin megjelöli a felesleges izomfehérjéket, amelyeket ezután proteoszómák (henger alakú multiprotein komplexek) ismernek fel, kebeleznek be, s végül aminosavakra bontanak. A folyamat az izomfehérjék lebontására irányul, így a sejtek vékonyabbá és gyengébbé válnak, de számuk nem csökken. További tanulmányok legalább 90, az atrófiában szerepet játszó gént írnak le. Goldberg ezeket „atrogének”-nek nevezte. 2001-ben fedezték fel, hogy közülük kettő – az Atrogin1 és az muRF1 – nélkülözhetetlen az atrófia folyamatában, és kizárólag az izomsorvadás ideje alatt aktív. E gének olyan enzimeket (ubikvitin- ligázokat) kódolnak, amelyek „semmisíts meg” jelzéssel látják el e fehérjéket. Állatkísérletek igazolták, hogy izomsorvadáskor az alig működő gének expresszálódásának mértéke hirtelen megnő.
Amber Pond és Kevin Hannon a Purdue Egyetemről (West Lafayette, Indiana) kimutatta, hogy egerek izomsorvadása esetén egy másik gén, az erg1 aktivitása megnő. Ez a gén a váz- és a szívizomzatban is megtalálható és a káliumcsatornát alkotó fehérjét kódolja. A szívben található ioncsatorna fehérjéje két variánsból áll (erg1a és erg1b), amely azzal segíti a szívritmus megtartását, hogy az izmot repolarizálja minden egyes dobbanás után. Az erg1 mutációja hosszú QT-szindrómát okoz, a szívizom nem tud elég gyorsan repolarizálódni, ami halálhoz vezet. A Purdue csoport szerint az erg1a protein stimulálja az ubikvitin–proteoszóma útvonalat, ám az még tisztázatlan, hogy pontosan milyen módon.
Azt is tudjuk, hogy egy antihisztamin, nevezetesen az astemizol képes blokkolni az erg1a-csatornákat. Azonban nemcsak a vázizomzatban, hanem a szívben is blokkolja az erg1-csatornákat hosszú QT-szindrómát okozva, ezért e szert 1999-ben kivonták a forgalomból.
Goldberg csoportja az előzőtől eltérő megközelítéssel olyan transzkripciós faktorokra koncentrál, melyek más géneket kapcsolnak ki-be. Az általa 2004-ben azonosított egyik ilyen faktor, a Foxo több atrogént is képes szabályozni. Az is tisztázódott, hogy az inzulin és az inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) a Foxo gátlásával megelőzi az izom sorvadását és kikapcsolja az atrogin1 gént. Az IGF1 szint növelése ugyanakkor megnöveli az izomerőt, ezért mindkét anyag használatát tiltják a sportolóknál.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA – a Mars-expedíció felmerülése óta – szintén nagy érdeklődést mutat e kutatási téma iránt. A vörös bolygó eléréséig ugyanis az asztronauták izomtömegük 25 százalékát is elveszthetik, ami lehetetlenné teszi számukra nemcsak a járást, de akár űrruhájuk felvételét is. Hasonló problémával küzdenek a nemzetközi űrállomás fedélzetén hosszabb ideig élő asztronauták. Hiába a napi testedzés, hat hónapnyi súlytalanság után a Földre való visszatéréskor segítség nélkül nehezen megy a séta. Még sok kérdés vár megválaszolásra, de a kutatók állítják: közel járnak a megoldáshoz (New Scientist 2006;191:33–35).
Az izomvesztés elleni hatékony kezelés kifejlesztése reményeik szerint meggyorsíthatja a hosszabb ideje ágyhoz kötött betegek felépülését. A csonttörések gyógyulását követő, izomerő növelését célzó hosszú és fájdalmas fizioterápiás kúra időtartama is csökkenthető, emellett az idősek hosszabb ideig élhetik önálló, független életüket. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy bár a gyógyszerek segítik megtartani a páciens erejét, de nem képesek pótolni az állóképességet fejlesztő tréning jótékony hatását például a vérkeringésre.

A negyven éven felüli férfiak újszülött gyermekei hatszor nagyobb valószínűséggel lesznek autisták, mint a fiatalabb apukák utódai – derül ki egy felmérésből.
Izraeli kutatók több mint 130 ezer, az 1980-as években született fiú és lány adatait nézték át, de csak olyan eseteket vettek figyelembe, amelyeknél egyértelműen rögzítették a született gyerekek mindkét szülőjének életkorát (Arch Gen Psych 2006;63:1026– 1032). 110 gyermeknél mutattak ki autizmusszerű zavarokat – autism spectrum disorder (ASD) – amelybe beletartozik az autizmus, az Asperger- és a Rett-szindróma is.
„Azon férfiak utódainak körében, akik a gyemek születésekor elmúltak 40 évesek, 5,75-ször nagyobb valószínűséggel fordult elő az ASD, mint a harminc év alatti apukák gyermekeinél” – ismertette az eredményeket a New Scientist hasábjain a kutatást vezető Abrabam Reichenberg, a Mount Sinai School of Medicine (New York) munkatársa. Az is kiderült, hogy a harmincas éveiket taposó apukák gyerekeinél 1,6 volt az ASD-betegség esélyhányadosa. Az idősebb anyák esetében nem sikerült kimutatni hasonló összefüggést, bár a mintában olyan kevés, gyermeke születésekor legalább 40 éves kismama szerepelt, hogy abból nem is lehetett értékelhető következtetést levonni.
A jelenség hátterében az állhat, hogy a korral előrehaladva a DNS hibáit kijavító mechanizmusok egyre rosszabbul működnek. A véletlenszerű mutációk nem íródnak felül, hanem a sérült minta kerül át a hímivarsejtekkel az utódokba. Az így megváltozott genetikai környezetben már olyan gének is működésbe lép(het)nek, amelyek a felnőttek körében inaktívak.
A kutatók most azt elemzik, hogy egyéb neurológiai problémák – így például a szkizofrénia és a Down-kór – esetében kimutathatóe hasonló kapcsolat, azaz idősebb apák gyermekeit gyakrabban sújtják- e ezek a betegségek, mint a fiatalabbakét. Reichenberg a felismerés klinikai alkalmazásait kutatja.

Etikai vita robbant ki a madárinfluenza-vírus elleni oltóanyag hazai klinikai vizsgálatai kapcsán. Pál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatója szeptember 1-jén jelentette be, hogy az intézet engedélyezte a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálatának megkezdését gyermekeken. Az OGYI mellett az Országos Epidemiológiai Központ, valamint az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) bizottságának szakhatósági véleménye is kedvező volt. Vizi E. Szilveszter profeszszor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azonban kifogásolta a tesztelést. Az MTA szeptember 5-i közleménye szerint az Akadémia etikai szempontból elfogadhatatlannak tartja a gyermekeken végzendő vizsgálatokat, mivel az eljárás nem felel meg az emberi jogi és orvosbiológiai konvenció előírásainak. Az Európai Tanács 1997-es döntése szerint megkülönböztetett védelemre szoruló személyek esetén – ilyenek a gyermekek is – orvosbiológiai vizsgálat csak akkor végezhető, ha annak közvetlen haszna van. A madárinfluenza vírusa esetében ilyen közvetlen haszon nincs.
Néhány nappal később azonban visszakozott az MTA. A szeptember 14-én kiadott közlemény szerint szakértőik időközben széles körű tájékoztatást kaptak a H5N1-vakcina teszteléséről.
Folytatás a 19. oldalon

Tudományetikai vihar a madárvakcina körül

„Az Omninvest Kft. által előállított H5N1 madárinfluenza-vírus elleni oltóanyag első, korábban lezajlott klinikai vizsgálata azt bizonyította, hogy a készítmény ártalmatlan és hatékony, azaz semmilyen komoly mellékhatást nem tapasztaltak, és megfelelően magas immunválaszt váltott ki a résztvevők szervezetében” – tájékoztatta lapunkat Németh Zsolt, az oltóanyagot készítő Omninvest Kft. szóvivője. Az első vizsgálatban mintegy 100–150 fő vett részt, jellemzően 18 és 65 év közöttiek.
A második klinikai vizsgálat célja a korcsoport-kiterjesztés, ami azt jelenti, hogy az oltóanyag hatékonyságát a fentiektől eltérő korcsoportokban, így gyermekek körében is megvizsgálják.
Világjárvány esetén ugyanis éppen a gyermekek jelentik az egyik legveszélyeztetettebb csoportot. A hazai és a nemzetközi gyógyszerészeti előírások rögzítik, hogy a pandémiás oltóanyagokat – a felnőtteken elvégzett vizsgálatok után – gyermekek körében is vizsgálni kell. Amennyiben ilyen vizsgálatokra nem kerülne sor, úgy vizsgálati eredmények hiányában járvány esetén ez a korcsoport nem lenne oltható, így védtelenné válna a fertőzéssel szemben. A nemzetközi előírások nem teszik lehetővé a mérlegelést, hanem kötelező előírásokat tartalmaznak a vizsgálatok lebonyolításához. A gyermekek körében végzett vizsgálatok szigorú magyarországi jogszabályi előírásait a 35/2005. EüM rendelet tartalmazza, amelytől eltérni nem lehet, és az összes pontját be kell tartani. Németh Zsolt kijelentette: a gyermekek szóban forgó vizsgálatának első fázisa eredményesen, mellékhatás észlelése nélkül zárult le.