Tudósok, mérnökök, orvosok, tudományos újságírók – Hitler hatalomra jutását követően mindenkinek a náci párt mögé kellett felsorakoznia. Ám a korábbi, finomra polírozott képet élethűvé restauráló legújabb kutatások szerint mindezt korántsem kényszer hatására tették.

A Nem vénnek való vidék nyerte a legjobb film díját vasárnap este Los Angeles-ben a 80. Oscar-gálán. A Coen-fivérek alkotása nyolc jelölésből összesen négyet kapott meg, a legjobb film mellett a legjobb rendezés, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő (Javier Bardem) Oscarját.

Világszerte komoly viták kísérik a genetikailag módosított növények termesztését. Angol kutatók egy csoportja azonban nem a génmódosított élelmiszerek emberekre gyakorolt hatását vizsgálták, hanem azt tanulmányozták, hatással van-e a madarak táplálkozására az ilyen növények elterjedése. A madarak védelmével foglalkozó brit tudományos egyesület kutatói a mezőgazdasági területen élő, magvakat fogyasztó madarak, foglyok, verebek, pintyőkék sorsát kísérték figyelemmel. Eredményeiket a „Proceedings of the Royal Society B” folyóiratban tették közzé.

Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés „Az élet csodálatos, nem látom be tehát, hogy a halál miért ne lehetne még ennél is csodálatosabb” – írja egy (ma már halott) orosz emigráns, Vlagyimir Nabokov. A Vidám temetés szerzője nem emigráns, sőt, Moszkvában él. E két téma azonban, az emigráció és a halál – amely valami rejtélyes, de megfejthető módon az orosz emigráns irodalomban mindig összefügg – számára is meghatározó. Mindkettő eszköz arra, hogy szűkülő körökben – vagy éppen: szűkölő körökben – vizsgálja felül a halál felé araszoló, menetelő, siető életet. Az emigráció, különösen az orosz emigráció pedig olyan zárt helyszín, mint színdarabokban a szoba, ahol a szereplők összezárt foglyok. Az orosz emigráció hatalmas regényirodalmat hozott létre a 20. században, akár Európában, akár Amerikában telepedett meg: a 20-as években Berlin, a 30-as években Párizs, a 60-as évektől fogva Amerika volt a meghatározó helyszíne. Ez az emigráció azonban, sok mással ellentétben, mindig is a különállás útját járta: nem olvadt be a befogadó kultúrába, hanem ellenkezőleg: az orosz kolóniák létrehozása révén minden szempontból gettósodott. Így aztán kettős, hasadt léte és tudata volt. Egyik oka ennek, hogy ez az emigráció mindig is tömegesen és hullámszerűen zajlott, tehát rendszerint egy-egy adott országot, várost vett célba, másrészt, mivel szinte soha sem a távozók saját akaratából, hanem külső kényszer hatására történt – azaz menni kellett –, identitását, a nyelvet és a kultúrát nem adta fel. A fent idézett (magyarra is fordított) Nabokov, valamint Brodszkij, Dovlatov művei példák erre.