hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Jelentős kiadások, nem várt bonyodalmak az otthonszülés körül

Akár negyedmilliós kiadással is számolnia kell annak a családnak, amely élni kíván az otthonszülés májustól valóban legális lehetőségével. Szülésznővel intézeten kívül a kormányrendelet értelmében csak júniustól szülhetnének a nők, az úgynevezett bábai modellt preferáló szolgáltatóknak szeptembernél korábban azonban esélyük sincs arra, hogy engedélyt kapjanak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól.

Komoly akadályokat kell leküzdenie annak az egészségügyi szolgáltatónak, amely élni kíván a kormányrendelet adta lehetőséggel, és a nőknek saját otthonukban, háborítatlan körülmények között kíván segíteni gyermekük világra hozatalában. A döntés után csak jelentős késéssel megjelent jogszabály alapján intézeten kívül szülni akkor lehet, ha azt az anya és a gyermek egészségi állapota, a hely higiénéje lehetővé teszi, és az ellátásban segédkező szolgáltatónak van működési engedélye és érvényes felelősségbiztosítása.

Mint azt Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért Társaság szóvivője a MedicalOnline érdeklődésére elmondta: jelenleg az engedélyezési procedúra zajlik, amelyet azonban jelentősen akadályoz például, hogy az otthonszülések népszerűsítésében nagy szerepet játszó dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász bába pere még nem ért véget. Jelenleg is házi őrizetben van, ami megnehezíti, hogy a Napvilág Születésházhoz tartozó bábakör szakorvosa visszakerüljön az orvosi nyilvántartásba.

Az engedélyezési eljáráshoz szükséges 30 nap miatt intézeten kívül szülni május elsejétől lehet, ez azonban meglepő módon csupán június elsejétől lehetséges akkor, ha a szülő nő nem orvost, hanem szülésznőt kér fel gyermeke világra segítéséhez felelős személynek. Az általa választott szakemberek és a szolgáltatást végző cégnek, intézménynek azonban számos követelménynek kell megfelelnie. A szolgáltatónak kell biztosítania például azokat a szakembereket, akik a szülés során, illetve azt követően közreműködnek az anya és az újszülött ellátásában. Az anya által választott felelős személy lehet szülész-nőgyógyász szakorvos, vagy olyan szülésznő, aki legalább két éves szülőszobai szakmai gyakorlattal rendelkezik, netán legalább két éves szakmai gyakorlata van, és minimum ötven szülést levezetett. S hogy lesz-e elegendő bába, akit a nők felkérhetnek, ha élni kívánnak ezzel a lehetőséggel? Békés Bence tudomása szerint a Napvilág Születésház körül 10-12 bábát tartanak számon, akik közül azonban még nem mindenki végezheti önállóan ezt a tevékenységet. Megfelelő képzettséggel és gyakorlattal bíró bábákkal Békés Bence tudomása szerint a Szent Imre Kórházban otthoni körülményeket biztosító szülészet egyik képviselője, dr. Bálint Balázs is rendelkezik, s Győrben, Pécsett és Szegeden is vannak szülésznők, akik korábban otthonszüléseknél segédkeztek. A gond nem is ezzel van – állítja dr. Spronz Júlia, a Születésház Egyesület jogásza. A rendelet szerint minden szülésnél két egészségügyi szakembernek kell jelen lennie, s az újszülött szakszerű ellátása érdekében 24 órán belül neonatológus vagy gyermekgyógyász közreműködését is biztosítania kell.

Jelentős kiadások, nem várt bonyodalmak az otthonszülés körül

- Bár az egyesületnek sok gyermekorvossal van jó kapcsolata, de olyan egyszerűen nincs közöttük, akinek lenne két éven belül kézhez vett csecsemő és újszülött újraélesztési tanfolyamot igazoló bizonyítványa. Vannak, akik vállalják, hogy elvégzik a tanfolyamot, ám a legközelebbi ilyen képzést szeptemberben indítja a Cerny Alapítvány – mondja a jogász, aki úgy tudja, ugyanez a helyzet más szolgáltató-jelölteknél is, és a gondokat mindenütt tovább tetézi, hogy felelősségbiztosítást kell kötniük.

Bár a felelősségbiztosítások megkötése az egészségügyben másutt sem egyszerű, az otthonszülés esetén ez különösen igaz. Az Allianz például kifejezetten elzárkózott ettől, amikor megtudta, hogy milyen területről van szó – meséli Spronz Júlia azzal, hogy jelenleg a Generalival tárgyalnak. Első körben kaptak is a cégtől ajánlatot, ám később ott is rákérdeztek: ők „a Geréb Ágnes-féle társaság”?

Bár korábban az otthonszülésben segédkezők hozzászoktak ahhoz, hogy a szülések kísérését ingyen végzik, most annyi lesz a költség, hogy muszáj lesz azok nagy részét az otthonszülést választókra hárítani. Mindezt indokolja, hogy a rendelkezések szerint az ellátásnak ezt a formáját nem támogatja az egészségbiztosító akkor sem, ha a szülő nő jogosult egészségügyi ellátásra. Igaz, a házi gyermekorvosi, a védőnői, továbbá a háttérkórház által biztosított egészségügyi szolgáltatás, a mentés és a laboratóriumi vizsgálatok ez esetben is finanszírozottak – olvasható a rendelet szövegében.

Eleddig 50 ezer forintot fizettek a születésháznak azok a családok, amelyek az otthonszülést megelőzően részt vettek a Geréb Ágnesék nevéhez köthető, szülésre felkészítő tanfolyamon. Ezt az összeget egyszer kellett megfizetni; akkor is, ha a családnak később még több gyermeke született, de volt arra példa, hogy a tanfolyam árát átvállalta az Alternatal Alapítvány. Anyagi okokból eddig tehát senki nem esett el a lehetőségtől – tájékoztat Békés Bence, aki szerint félő, hogy tb-támogatás nélkül, hosszú távon nem lesz fenntartható a rendszer. Az induláshoz a szabad szüléseket szorgalmazó társaság ezért szponzorokat keres – a szóvivő szerint azokban az országokban, amelyekben hasonló dolgok történtek 20-30 évvel ezelőtt, mint most itthon, pontosan értik, miért van szükség a támogatásukra.

A MedicalOnline szerette volna megkérdezni, hogy a gyermekgyógyászok, a szülészek mennyiért vállalják majd az otthonszülésben a közreműködést. prof. dr. Papp Zoltán, a Kútvölgyi Klinikai Tömb területén létrehozott Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika igazgatója azonban azt közölte: a magánklinika nem vállalhat olyan kockázatot, hogy részt vesz az otthonszülésekben. Ha azonban háttérkórháznak kérnék fel őket – otthonszülésnél minden esetben kell egy intézmény, amelybe szükség esetén 20 percen belül beszállítható a szülő nő --, a szokásos díjazásért vállalnák a feladatot.

Honlapja szerint a klinika „szülési csomagja” spontán szülés és császármetszés esetén is 600 ezer forintba kerül, ha az érintett biztosítótársaságon keresztül rendezi a számlát. Ha ugyanezt készpénzzel vagy hitelkártyával teszi, akkor az ár 500 ezer, amely további 100 ezerrel csökken, ha az anya magyar állampolgár és rendelkezik taj-számmal. Amennyiben azonban a terhesgondozást is a klinika végzi, további 10 százalék kedvezmény érhető el, így a szülés 360 ezer forintba kerül.

Dr. Blatniczky László gyermekgyógyász, a Budai Gyermekkórház korábbi főigazgatója kérdésünkre azt mondta: a maga részéről nem venne részt otthonszülésben, és inkább lebeszélné az édesanyát is; a fővárosban legalább öt olyan intézményt tudna ajánlani, ahol boldogan és biztonságban megszülhetik gyermeküket az anyák.

S, hogy mindezek alapján mennyibe kerül majd az intézeten kívüli szülés a családoknak? Békés Bence és Spronz Júlia egyaránt azt mondja: egyelőre csak előzetes számításaik vannak, a kalkulációk valójában most készülnek. Így bár légből kapottnak nem nevezhető, de valójában csak első tippnek jó, ha azt mondjuk: 150-200 ezer forintos kiadásra minden bizonnyal számítania kell annak, aki intézeten kívül szeretné majd világra hozni a gyermekét. Ez az összeg az évente jellemzően előforduló, 250-300 tervezett otthonszülést figyelembe véve fedezheti a költségeket – vallják a szakértők --; ezek közül csak a felelősségbiztosítás díja évente 350-600 ezer forint között mozog majd. Díjazniuk kell azonban az ellátásban közreműködőket, kifizetni például a számukra előírt és kétévente megújítandó újjáélesztési tanfolyamot, s legalább egy személyt alkalmazniuk kell majd a komoly adminisztrációval is járó szervezőmunkára.

A megoldandó gondok miatt Stronz Júlia pillanatnyilag még csak becsülni sem tudja, mikorra juthatnak abba a fázisba, hogy beadják engedélykérelmüket a tisztiorvosi szolgálathoz. A dolgok jelenlegi fázisában egyelőre arra sincs még válasz, hogy várhatóan kinek, mikor kell majd a térítésül kért összeget megfizetni. Nincs válasz egyébként még azokra a kérdésekre sem, amelyek megoldására a korábbi szakmai egyeztetéseken ígéretet kaptak az Egészségügyi Államtitkárságtól. Így például továbbra sem tisztázott, hogy mi lesz a szülésznők szakmakódjával, képzésével, a tevékenység végzéséhez szükséges szakmai protokollok kidolgozásával – ha úgy tetszik: a bábaság meghatározásával. A jogász sajnálja, hogy az új rendelet „nem adja a bábák kezébe” a terhesgondozást, annak ellenére, hogy Európában a komplett folyamat a szülésznők hatásköre.

A Születésház Egyesület jogásza pillanatnyilag nem tudja, működőképes lesz-e a rendszer, amely sok olyan nőt kizár az otthonszülés lehetőségéből, akik másutt háborítatlanul is szülhetnének. A kormányrendelet szerint az intézeten kívüli szülést kizárja – a többi közt –, ha az anya korábban császármetszéssel szült, ha a magzat válla elakadt, az anya lázas, beteg, ha felmerül az iker-, vagy többes terhesség gyanúja, netán a magzat beteg. Spronz Júlia úgy tudja, mindezek miatt máris szülési turizmus indult: az elmúlt időszakban többen utaztak Ausztriába csak azért, hogy a bábai modellhez ragaszkodva, ott és úgy szülhessenek, ahol szeretnének.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 5,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés