hirdetés
2020. január. 23., csütörtök - Zelma, Rajmund.
hirdetés

Átlagosan négyszáz otthonszülés évente Magyarországon

Az ÁNTSZ által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint 2004 óta, évente 400 körül mozog azon intézeten kívüli szülések száma, ami a védőnök tudomására jut. Ezeknek 60-70 százaléka tervezett otthonszülés.

hirdetés

tervezett otthonszülés 2004-ben még 20, 2008-ban viszont már 40 százalék volt, azaz egyre többször tudatosan döntenek így az anyák.

Az otthonszülések számának alakulása Magyarországon 2004-2009

Az országos eloszlást tekintve Budapest, Pest megye az, ahol a legmagasabb az összarány, 60 százalék körül volt minden évben, és jellemző, hogy magas a tervezett otthonszülések aránya is: 2008-ban elérte a 75 százalékot. Annak ellenére, hogy a megyei bontás szerint mind a tervezett otthonszülések száma, mind az összadat inkább stagnált vagy emelkedett 2009-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, érdekes, hogy a budapesti számok csökkenő tendenciát mutatnak. 2008-ban ugyanis összesen 73 esetben szültek otthoni körülmények közt, ennek 75 százaléka történt azért, mert eleve így is tervezték az érintettek, 2009-ben az összesen 68 esetből mindössze 45-en, azaz 66 százalék választotta a kórházi ellátás helyett otthonát.

Az otthonszülések számának eloszlása 2009-ben Magyarországon

Borsod, Hajdú és Szabolcs megyére jellemző leginkább, hogy a magas otthonszülések száma alacsony tervezett aránnyal párosul. Hajdú-Bihar megyében például 2009-ben 48 esetből mindössze kettő volt, ami a tervek szerint nem kórházban zajlott.

Geréb Ágnes és az otthonszülés szabályozása

A szakmai szervezetekkel történt többszöri egyeztetés után, december közepén készült el az otthonszülést szabályozó tervezet, melyről várhatóan áprilisban döntenek. Szócska Miklós, a tervezet elkészültének bejelentésekor utalt Geréb Ágnes munkájára is amikor úgy fogalmazott: "a rendezetlen jogi szabályozás miatt az otthon szülés mostanáig ugyanis csak megtűrt ellátási forma volt, és így számos konfliktus keletkezett a szülészeti szakma intézményen belüli és kívüli képviselői között."

Geréb Ágnest tavaly október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A szakmája gyakorlásától még 2007. október 26-án három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt három nappal korábban állították elő, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni. Meggyanúsítását követően foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábban történt eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A PKKB november 8-án hosszabbította meg a kényszerintézkedés időtartamát.

Legfőbb Ügyészség épp Szócska Miklós bejelentésének napján, december 20-án közölte, hogy Geréb Ágnes előzetes letartóztatásának megszüntetése helyett a házi őrizetbe helyezést indítványozta. Ezzel párhuzamosan, a szülésznővel szemben három korábbi otthonszülés miatt folyamatban lévő bírósági eljárás zajlik.

Az otthonszülés nem csak Magyarországon került a viták kereszttüzébe. The Telegraph beszámolója alapján Nagy Britanniában - bár legális opciónak számít - újraéledt a vita a bábák és a brit szülészorvosok közt az intézeten kívüli szülésről.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés