hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Idén is ajánlják az influenza oltást

Az Egyesült Államokban az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) hangsúlyozta, hogy ebben az évben is minden gyereknek meg kell kapnia az influenza oltást, még akkor is, ha a múlt évben már beoltották. Az elkövetkező influenza szezonra készített vakcina ugyanazon három vírustörzs ellen véd, mint a múlt évi oltás, de tudni kell, hogy az emberek immunitása 6–12 hónap alatt a felére csökkenhet. 

A legutóbbi 25 évben csak négyszer fordult elő, hogy a trivalens szezonális influenza oltás két egymást követő évben ugyanaz maradt.

Az AAP októberben teszi közzé az influenza vakcinációval kapcsolatos ajánlásait erre az évre. Azt javasolják, hogy minden 6 hónaposnál idősebb lakost oltsanak be. Az AAP weboldalán ez olvasható: „Különösen meg kell tenni mindent azért, hogy az 5 évesnél fiatalabb gyermekek minden családtagját és a velük egy háztartásban élő vagy gyakori kontaktusban levő személyeket immunizálják, valamint a nagy kockázatú (pl. asztmás, diabéteszes vagy neurológiai rendellenességben szenvedő) gyermekeket, az egészségügyi dolgozókat és a terhes nőket. Ezeket a csoportokat veszélyeztetik leginkább az influenza szövődményei.”

A tojásra súlyosan allergiás gyermekeket – akikben a tojás légzési vagy kardiovaszkuláris változásokat okoz, vagy olyan gasztrointesztinális tüneteket, amelyeket adrenalinnal kell kezelni – allergológusnak kell megvizsgálni az oltás beadása előtt. Enyhe tojásallergia esetén – pl. csalánkiütés – biztonságosan beadható az oltás.

A dozírozás algoritmusát ebben az évben leegyszerűsítették. A dózis a vakcinációs anamnézistől és attól függ, hogy hány évesen kapott először influenza oltást a gyermek.
A hat hónaposnál fiatalabb csecsemőket nem szabad oltani.
A 9 évesnél idősebb gyermekeknek csak egy dózist kell kapniuk.
A 6 hónapos és 8 éves kor közé eső gyermekeknek, akik múlt évben legalább egy dózist kaptak, csak egy dózist kell adni.
A 6 hónapos és 8 éves kor közé eső gyermekeknek, akik múlt évben nem kaptak oltást, két dózist kell kapniuk.
A 18 évesnél idősebbeknek az AAP intradermális oltást javasol.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Medical News Today, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés