hirdetés
2018. október. 20., szombat - Vendel.
hirdetés

A nők fele veszélyeztetett

Egy friss tanulmány szerint a nők csaknem fele, illetve a 45 évesnél idősebb férfiak harmada azzal számolhat, hogy élete során Parkinson-kóros, demenciában szenvedő, esetleg stroke-os lesz, közli a Magyar Idők.

hirdetés

„Általában a keringési betegségekről és a rákról hallunk, valamilyen oknál fogva kevésbé összpontosítunk az agyi betegségekre” – idézte a rotterdami Erasmus Egészségügyi Központ adjunktusának, Kamran Ikramnak a szavait a CNN.

Az intézmény munkatársai 26 éven keresztül 12 ezer helybéli egészségét ellenőrizték, aminek része volt, hogy az érintettek négyévente teljes körű kivizsgáláson estek át. Az 1990-ben kezdődött és 2016-ban zárult ciklusban összesen 1489 embernél diagnosztizáltak demenciát, 1285-en kaptak stroke-ot és 263 esetben mutatták ki a Parkinson-kórt. 438 páciensnél több kórt is megállapítottak. – Ezek a számok riasztóan magasak – nyilatkozta az amerikai hírcsatornának Ikram.

A nők esetében a demencia létrejöttének 31,4 százalék volt az esélye 45 éves kor felett, míg a férfiaknál 18,6 százalék. A stroke-nál nem ilyen nagy a különbség: a nőknél 21,6, a férfiaknál 19,3 százalékos arányban várható a betegség megjelenése. A Parkinson-kór nagyjából azonos mértékben sújtja a férfiakat és a nőket, az előbbiek köré­ben 4,9, az utóbbiaknál 4,3 százalékban alakul ki. Az adatokat közlő tanulmány a Journal of Neurology, Neu­rosurgery and Psychiatry című lapban jelent meg.

„Szociológiai szempontból fontos, hogy ezeket az adatokat az egészségügyi döntéshozók ismerjék” – jelentette ki Ikram, aki arra is elhívta a figyelmet, hogy nem ismerjük a három agyi megbetegedés kiváltó okát, közli a lap. Ennek hiányában a szakemberek tüneti kezelést alkalmaznak. A cél persze az, hogy a kiváltó okok megszüntetésére szülessen hatékony megoldás, ehhez viszont a korábbinál több pénzt kell fordítani az említett betegségek kutatására.

Régebbi tanulmányok kimutatták, hogy a neurológiai kórok, például a demencia és az agyvérzés kutatása kevesebb támogatást kapott az Egyesült Királyságban, mint a rákos megbetegedéseké. A szigetországban a magán- és állami forrásból az egészségügyi célokat szolgáló kutatási pénzek 64 százaléka a rákkutatást, 11 százaléka a demenciá­val kapcsolatos munkát szolgálta, és mindössze 7 százaléka a stroke okainak feltárását.

A hollandok szerint a három agyi betegség kialakulásának esélye az életkor előrehaladtával nő – márpedig az emberek egyre tovább élnek. A 45 év feletti nők 48 százaléka számíthat arra, hogy élete során a három kór valamelyike megtámadja a szervezetét, míg a férfiaknál ennek esélye 36 százalék. A demenciások körében az átlagnál nagyobb arányban mutattak ki magas vérnyomást és kettes típusú cukorbetegséget.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés