hirdetés
hirdetés
2020. október. 27., kedd - Szabina.
hirdetés

Alzheimer Világnap 2018

Óriási kihívás a demencia

Óriási szociális kihívást jelent a demensek számára is biztosítani a méltányos élet lehetőségét, mondta Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke a Magyar Hírlapnak.

Huszonnégy éve szeptember 21-én tartják az Alzheimer-kór világnapját. Az időseket érintő betegség súlyos szellemi leépüléshez vezet, amely komoly szociális terheket is jelent a társadalom számára. A Magyar Hírlapnak a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, Csiba László azt mondta, fontos időben felismerni és kezeltetni a betegséget, hiszen a folyamat lelassítható az ismert rizikófaktorok befolyásolásával.
 
Világszerte ötvenmillióra becsülik a demencia előfordulását, de harminc éven belül száz millióra emelkedhet a betegek száma. A legkülönbözőbb becslések vannak arra vonatkozóan, hogy hazánkban hány Alzheimer-kórban szenvedő beteg él, az biztos, hogy százezres nagyságrendről beszélhetünk – ismertette a MANE elnöke. Hozzátette, a társadalom elöregedése miatt további növekedéssel számolhatunk, hiszen hatvan felett a gyakoriság tíz évente duplázódik. Óriási szociális kihívást jelent számukra is biztosítani a méltányos élet lehetőségét.

Csiba László ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az Alzheimer-kór csupán a leépülés egyik válfaja. A kóros feledékenység csak egy tünet, ezért el kell dönteni, valóban alzheimeres betegről van-e szó, vagy a feledékenység egy másik betegséghez társuló tünet. Többek között agydaganat, hormonzavar, depresszió vagy vitaminhiány is okozhat kóros feledékenységet – figyelmeztetett a szakértő. Ha a családtagok valamelyikénél memóriazavart, az érdeklődés beszűkülését, a készségek gyengülését tapasztaljuk, a beteget ki kell vizsgálni. Az igazi demens gyakran nem panaszkodik memóriazavarra, a változást a környezet észleli. Egyszerű teszttel megállapítható, hogy valakinél valóban gyanakodhatunk-e Alzheimer-kórra. Kérjük meg, hogy rajzoljon le egy analóg órát, amelynek mutatói például fél tizenegyet vagy négy órát jeleznek. Ha nem sikerül, érdemes további vizsgálatokat kezdeményezni – javasolta.

Az Alzheimer-kór okait bár nem ismerjük, azt azonban igen, hogy mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit – hangsúlyozta Csiba László. Magas vérnyomás, fej-traumák, rosszul kezelt cukorbetegség, egyes nyugtatók, illetve az elhízás is mind növelik az Alzheimer-kór kockázatát. A szellemi és fizikai aktivitás azonban kedvező hatású.
(forrás: Magyar Hírlap)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Angol - magyar, magyar - angol orvosi szótár

    Az egyre jobban szakosodó tudományágak, így az orvostudomány is speciális szaknyelvet alakított ki, amely problémát...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Az ultrahang képalkotás alapelemei és összefüggései

    A könyv a diagnosztikus képalkotó ultrahangkészülékek fő egységeinek felépítését, működését...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szépség orvosi szemmel...

    Csak a tények Ha nem a reklámokból és ezoterikus kiadványokból szeretné megtudni, hogyan őrizheti meg egészségét, fiatalos megjelenését,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Védőoltásokról a tények alapján 2. kiadás

    A könyv második kiadása három új fejezettel bővült, valamint számos egyéb kiegészítést és javítást...