hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mélyponton az egészségügyi ellátórendszer iránti bizalom

Egyre romló gazdasági feltételek között fog működni az egészségügy – orvosok és betegek egyaránt így gondolják a legfrissebb Egészségügyi Bizalom Index szerint. Míg az orvosok legtöbbje az egészségügyi rendszerben dolgozva alig lát lehetőséget saját helyzetének javulására, az emberek mind gyakrabban vesznek igénybe az egészségügyi rendszeren kívül megvásárolt szolgáltatásokat és termékeket.

Az eddigi mélypontra süllyedtek a szakorvosok ellátórendszerrel szembeni várakozásai és gyakorlatilag alulmúlták az eddig legborúlátóbbnak bizonyult háziorvosi réteget. Mindez a Gfk és a Szinapszis legfrissebb egészségügyi bizalmi index felmérésből derül ki, amely szerint a magyar szakorvosok többsége – mintegy háromnegyede – úgy gondolja: mind a kórházak, mind az orvosok és a nővérek rosszabb helyzetbe kerülnek az elkövetkező 12 hónapban.

Az előrejelzett negatív változások közül legsúlyosabbnak a növekvő nővérhiányt tartják. Ugyancsak pesszimistán ítélik meg a műszerpark helyzetét is: véleményük szerint az utóbbi tíz évben most a legkisebb az intézmények műszerbeszerzési, lehetősége.

Az állami praxisfejlesztési pályázatnak köszönhető, hogy a háziorvosok beruházási hajlandósága jelentősen nőtt az elmúlt egy évben és annak ellenére, hogy az ellátórendszerrel kapcsolatos várakozásaik tovább romlottak az elmúlt negyedévben, a fejlesztési támogatás kismértékben növelte a háziorvosok bizalmát – állapítja meg a kutatás, amely szerint folyamatosan nő a lakosság befektetési hajlandósága az egészségügybe.

Az emberek 43 százaléka meg van győződve arról, hogy érdemes figyelmet fordítania az egészségére és abba invesztálni. Negyedük hajlik arra, hogy jobban figyeljen az egészségékre; ők az egészségügyi ellátórendszertől egyre kevesebbet várnak, ezért mind nagyobb mértékben támaszkodnak saját erőforrásaikra – állapítja meg a kutatás, amely szerint a lakosság véleménye rendkívül megosztott az egészségügyben várható változásokkal kapcsolatban. A kutatók állítása szerint ugyanolyan arányban fordulnak elő negatív és pozitív vélemények attól függően, ki mit hallott a hírekben, illetve hogyan értelmezte azokat. Közülük egyébként két téma kapott kiemelt figyelmet: a rezidensek ösztöndíj programja és az azzal kapcsolatos vélemények, valamint a gyógyszerárak és a gyógyszergyárak terheinek változása. A szerkezeti anomáliák és az ellátás tartalma ugyanakkor alig-alig indokolták a véleményeket.

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: GfK)
hirdetés

Könyveink