Mit hoz a jövő? (folytatás)
Cikkünk első részét ide kattintva olvashatja
Válságba szorított válságágazgat
Orbán Viktor nem akarja a tb alapokat megszüntetni, szögezte le rögtön előadása elején az egészségügyért felelős államtitkár. Ami az államosítás értelmét illeti, Szócska Miklós szerint eljött az ideje, hogy rendet tegyenek az ellátórendszerben, ugyanakkor óvva intett a hiú reményektől is: január elsejétől nem oldódik meg egy csapásra az ágazat minden problémája. Ezekből pedig van bőven.
Példaként említette, hogy az ágazat két évtized alatt képtelen volt egy olyan eszközkatasztert összeállítani, amelyből kiderülhetne: hol, milyen kapacitásokkal számolhatnak – melyek az ellátás keretei. S ekkor még szó sem esett az egységes szempontok szerinti felügyeleti munkáról vagy a rugalmas, komplex szakmai irányításról. Mindezek mellett akadnak olyan szempontok is, amelyek a külső-belső gazdasági helyzet miatt váltak a korábbinál sokkal
fontosabbá. Ilyen például az egészségügyi intézmények működési formája.
A gazdasági társaságok és a költségvetési intézmények között ugyanis az uniós elszámolást illetően jelentős különbség van. A gazdasági társaságok konszolidálása államadósság növelő, a költségvetési intézmények esetében viszont csökkentő tényező. A Európai Unió 3 százalékos deficit kritériumát tekintve ez nagyon fontos kérdéssé vált, az államtitkár véleménye szerint minden konszolidációs intézkedés sorsát meghatározza a jövőben.
Az államosítás Szócska Miklós meglátása szerint lehetővé teszi az intézmények valós teljesítményének összevetését, az egységes és következetes szakmai irányítás megvalósítását, a meglévő rendszerek megfelelőségének monitorozását. A jelenlegi rendszer átláthatatlan, sok érdektől szorított. Ehelyett, szögezte le, egységes elvek mentén működő, párhuzamoktól mentes struktúrát szeretnének elérni. Egy hatékonyabb és magasabb minőségi szolgáltatást nyújtó egészségügyi ellátórendszerben gondolkodnak, tette hozzá.
Ami az egészségügy működéséhez szükséges forrásokat illeti, kiderült, hogy jelenleg is zajlik egy olyan döntéselőkészítő anyag kidolgozása, amely számba veszi a különböző lehetőségeket. Így vizsgálat tárgya az is, miként erősíthető meg a jelenlegi járulékalapú rendszer.
Kérdések és válaszok
A jelenlegi kórházi szektorban több száz kis- és középvállalkozás van jelen, rájuk milyen hatással lesz a centralizáció? Megoldható a közbeszerzés lokális piacokra bontása? Ellenkező esetben ugyanis beszállítóként kizárólag azok a jobbára multinacionális társaságok jöhetnek szóba, amelyek képesek például országos hálózatokat működtetni. Vajon elég intelligens az állam ahhoz, hogy jól szabályozzon? Járóbeteg szakellátásukhoz – a kórházaknál jobban
ragaszkodó helyhatóságok – a működési költség 15 százalékának megfelelő többletett juttattak. Ki és miként pótolja ezt az összeget? Milyen autonómiára számíthatnak az államosított intézmények vezetői? S végül: politikai nyomásra történt az államosítás? Milyen lobbiereje van az államtitkárságnak ahhoz, hogy növelje a közkiadások mértékét, nehogy a végén arra ébredjünk: visszafordíthatatlanul megerősödött a magánellátás?
Miért államosítás? Bár az államtitkár – mint elmondta – a többkörös konszenzuskereső egyeztetés híve, a politika véleménye szerint ez a jelenlegi körülmények között, ennyi részérdektől tagoltan a válsághelyzetnek megfelelő gyorsasággal kivitelezhetetlen. Az államosítás az egyetlen megoldás. „Ez a legkorrektebb elmondása annak, ami történt” – tette hozzá Szócska. Ugyanakkor elismerte annak veszélyét, hogy a tőke rátelepedhet a rendszerre, sőt, továbbment, „a hosszú távú jövőben” a privatizációt is reális veszélynek látja. Ezért amikor az átállás-átalakítás után nyugvó pontra jut a rendszer,
mindenképp szükségesnek tartja, hogy alkotmányos keretek között, kétharmados többséggel „biztosítsák” a rendszert. Visszautalva a kkv szektort érintő felvetésre, elmondta, az étkeztetést például mindenképp a helyiekre alapozva kellene megoldani. De azt is megjegyezte: alaposan szemügyre véve a jelenlegi szerződéseket valószínűleg az derülne ki, hogy azok végén egy meglehetősen szűk vállalkozói réteg „ül”.
Egyetértett azzal, hogy az egészségügyi közkiadásokat növelni kell, az érdekérvényesítő képességet a jelenlegi helyzetben az bizonyítja, hogy más területekkel ellentétben, itt nem történt pénzügyi beavatkozás. Ami pedig a köz- és magánszolgáltatás kettéválását, s az utóbbi erősödését illeti, szerinte meg kell találni azt a módszert, amelynek segítségével a magánforrások valamilyen szervezett formában az egészségügybe csatornázhatók.
Az intézményvezetők jövőbeni mozgásterével kapcsolatban elmondta: a rendszer egészén végigviszik a hatáskörök megosztását, s a legjobb helyi gyakorlatra kívánnak építeni.
A térségi egészségszervezés gyökere a térségben lesz, résztvevőit a helyi szakemberek közül válogatják ki, nem kívánnak unintelligens vízfejet létrehozni.
Vita az egykor közvetlen kollegák között az önkormányzati hozzájárulások, s az állami intelligencia mértékét illetően alakult ki. Szócska Miklós ugyanis kétkedve fogadja az invesztíció Sinkó Eszter által említett 117 milliárdos nagyságát, a hiedelmeken túl nézzük meg a tényeket. Sinkó szerint viszont az egyedi önkormán yzati nyilatkozatokkal szemben érdemes tudomásul venni a KSH adatát, hiszen a statisztikai hivatal nemzeti egészségügyi számlákat
üzemeltet, ugyanakkor elismerte, az államosítás hírére nem betesznek, hanem
kivesznek pénzt intézményeikből az önkormányzatok.
A szakértő szerint az intelligens állammal az a gond, hogy különböző szerepeit az állam eddig is rettentő rosszul látta el. Állami feladat volt a kapacitások leosztása, az egyes intézmények feladatainak meghatározása, vagy például az egységes szakmai elvek érvényre juttatása. A szabályozást azonban igen csökötten látta el, s ehhez képest vesz magához két további szerepet: a tulajdonosit és a finanszírozóit.
