hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Kezükbe vették ügyeiket az alapellátók, felbomlani látszik a HAOSZ (Frissítve!)

Aláírásgyűjtést kezdeményezett Keczéry Attila zuglói háziorvos. Kedden délutánig 1521 kollégája írta alá azt a beadványt, amelyet a Belügyminisztériumnak juttatnak majd el augusztus 11-én. Mindeközben a háziorvosok érdekképviseletét biztosító HAOSZ-ban is kenyértörés történt.

Ezer aláírás volt a célja Keczéry Attila zuglói háziorvosnak, ám az már szombatra összegyűlt, annak ellenére, hogy pénteken éjfélkor bocsátotta kollégái elé azt a tiltakozást, amelyeket az országos kollegiális vezető háziorvosoknak címzett. A petícióban a háziorvosi asszisztensek bérének emelésével és a háziorvosok online időpontfoglalási kötelezettségével kapcsolatban fogalmazta meg követeléseit.

Két háziorvosi fórumon tettem közzé a levelemet, arra kérve a háziorvos és alapellátó fogorvos kollégáimat, hogy aki egyetért azzal, aláírásával, pecsétszámával csatlakozzon. Az, hogy mindössze egy nap alatt összegyűlt az 1000 aláírás úgy, hogy a levelemet hétvégén tettem közzé, ráadásul uborkaszezon van, és minden második alapellátó a nyári szabadságát tölti, meglehetősen nagy elégedetlenségre utal – összegzi a MedicalOnline-nek Keczéry Attila.

Feszültségeket, bizalmatlanságot szül az orvos és a praxisnővér között, ha az egészségügyért felelős államtitkárság javaslatának megfelelően, a praxisfinanszírozással együtt kapjuk meg az asszisztenseink 18 százalékos béremeléséhez szükséges plusz forrást. Ezért azt kérjük, hogy az célzott, tisztán elkülönülő soron, bértámogatásként érkezzen meg hozzánk – magyarázza a háziorvos. – A praxisbevételek után adóznunk kell, de lehet elmaradása is a vállalkozásnak, így nem feltétlenül jön ki a finanszírozással együtt utalt pénzből a béremelés fedezete. Ha egy összegben utalják a finanszírozással a bérkiegészítést, követni sem lehet, hogy az valóban megérkezett hozzánk, és különösen aggályos lesz ez jövőre, amikor már nem 18, hanem 44 százalékkal kell emelni a szakdolgozói fizetéseket. Egyébként már így is elmaradásban vannak felénk a bérkiegészítésekkel, hiszen az augusztusi béremelés fedezetét már meg kellett volna kapnunk.

A megoldást az jelentené, ha a háziorvos mellett dolgozó szakasszisztensek az egészségügyi bértábla hatálya alá tartoznának, a praxisok pedig bértámogatás formájában megkapnák az ennek megfelelő összeget, amit ki tudnának fizetni a kollégáknak – mondja Keczéry doktor.

Ne a háziorvos foglaljon időpontot a szakrendelésekre!

A kormány pénteken reggel tette közzé a belügyminisztériumi rendelettervezetét arról, hogy járóbeteg-szakellátóknál a beutalóval igénybe vehető ellátások esetén a beutaló orvos, beutaló nélkül igénybe vehető ellátások esetén pedig a beteg háziorvosa vagy kezelőorvosa jegyezhetne elő időpontot a páciensének.

Ez óriási terhet jelentene a számunkra – szögezi le lapunknak Keczéry Attila, aki hozzáteszi, hogy a beutaló nélkül igénybe vehető szakrendelések – ilyen például a bőrgyógyászat, a nőgyógyászat, az urológia vagy a sebészet –, sürgősséggel is igénybe vehetőek a betegek számára. Ha pedig nem sürgős esetről van szó, akkor a beteg is foglalhat magának időpontot.

Keczéry Attila egyébként egy javaslatot is megfogalmazott ezzel kapcsolatban, amelyet az egészségügyért felelős államtitkárságnak is elküldött a társadalmi egyeztetés keretében.

A beutalót igénylő szakrendelésekkel kapcsolatban azt írta, a szakellátóknak egységes felületet kellene létrehozniuk, ahol a páciensek a TAJ-számukat és a beutaló egyedi azonosítószámát kellene megadniuk a beutalón szereplő fogadó intézmény időpontfoglaló oldalán. A megfelelő informatikai fejlesztésekkel az EESZT ügyfélkapuján belépve, vagy az új EgészségAblakban a beutaló megnyitásával elérhetővé kell tenni a szakrendelésre navigálás lehetőségét, amelybe az app automatikusan beilleszti a TAJ és egyedi beutaló azonosító számot. Így egyetlen kattintással az időpontfoglalásnál lehet a paciens.

A beutaló nélkül igénybe vehető szakrendelések esetén Keczéry Attila javaslata a beutalót igénylő on-line időpont foglaló rendszerhez nagyon hasonló, de más alapszínű időpontfoglaló felület létrehozása, ahol a szakrendelések egy legördülő sávból könnyen kiválaszthatóak, majd a TAJ szám megadása után megnyílik egy naptárfelület, ahol a paciens időpontot foglalhat. Ahol területi illetékesség is van, ott a TAJ szám mellett egy lakcímkártyán szereplő irányítószámot is be kell gépelnie a paciensnek, hogy a naptárhoz juthasson.

Az EgészségAblak applikációban mindez sokkal egyszerűbben történhet, hiszen ott csak a választott intézmény szakrendelését kell kiválasztani, és egyből megnyílik a naptár az időpontfoglaláshoz, az app minden szükséges adatot beemel a kitöltéshez.

A felületeken meg kell oldani az időpont módosítás/lemondás lehetőségét is. A páciens telefonszámának, e-mailcímének megadásával biztosítható, hogy a szakrendelő egy nappal a tervezett időpont előtt, illetve a kiválasztott időpont reggelén figyelmeztető üzenetet küldhessen a páciensnek, hogy ne feledje el a lefoglalt időpontot, illetve probléma esetén – pl. az orvos megbetegedése – az intézmény is lemondhassa azt. Meg kell oldani a felületeken az időpont módosítás/lemondás lehetőségét itt is!

Fotó: archív (AdobeStock)
Fotó: archív (AdobeStock)

Átalakulóban a HAOSZ, lemondott a vezetőség

A háziorvosok most arra kérik a kollegiális vezetőket, hogy a társadalmi egyeztetések során vegyék figyelembe a szakma véleményét, sokáig ezt a feladatot látta el a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ) is, amelyet Békássy Szabolcs dunavarsányi háziorvos alapított még 2016 őszén néhány kollégájával. Időközben az érdekvédelmi szervezet vezetője azonban – érdekes előjátékot követően – országos kollegiális vezető háziorvos lett.

Az érdekvédelem és a politikai befolyás alatt álló vezető háziorvosi pozíció együttes betöltése vezethetett végül oda, hogy múlt héten szerdán lemondott a HAOSZ vezetősége, kihátrálva Békássy Szabolcs mögül, aki kollegiális vezető háziorvosként a Belügyminisztérium háttérintézményeként működő Országos Kórházi Főigazgatóságnál  megbízási szerződéssel látja el feladatait.

A kollegiális vezetői rendszert eredetileg egy demokratikus alapokon építkező struktúraként képzelte el a törvényalkotó, ahol a területi és megyei vezetők személyéről kollégáik választások útján dönthettek volna. A vezetők szerepe az lett volna, hogy a háziorvosok tapasztalatait, jelzéseit eljuttassák a döntéshozókhoz, akik ezek alapján orvosolhatták volna a problémákat. Mindez mára átalakult, és nagyban hasonlít a tankerületi vezetői rendszerhez, amelyben a kormány kijelöl egy tőle anyagi függésben lévő embert, és rajta keresztül közvetíti az akaratát a végeken dolgozók felé.

A kollegiális vezetői rendszer működtetését egyébként eredetileg egy független, Országos Alapellátási és Módszertani Központban képzelték el – ennek létrehozásáról Kásler Miklós akkori miniszter tényként számolt be már 2018-ban –, amely központi irányítást biztosított volna a járásokra épülő háziorvosi ellátórendszernek. Mindebből végül az OKFŐ Alapellátási Főigazgatósága maradt.

Lapunk megkereste Békássy Szabolcsot, a HAOSZ vezetőjét, aki azt közölte, "nem kíván a HAOSZ jelenével, jövőjével kapcsolatban sajtónyilatkozatot közzétenni".

A HAOSZ a birosag.hu adatai szerint jelenleg nem szerepel a bejegyzett civil szervezetek névjegyzékében. Ugyanakkor a HAOSZ honlapján olvasható Civil Társasági Szerződés szerint a szervezetet civil társaságként hozták létre, amihez nem szükséges cégbírósági bejegyzés.

Frissítés:

Erre tettek javaslatot a kollegiális vezetők

Cikkünk megjelenését követően jutott el szerkesztőségünkhöz a három országos kollegiális vezető, Békássy Szabolcs (háziorvosi) Muzsay Géza (házi gyermekorvosi) és Gszelmann Róbert (fogorvosi) levele, amelyben a szakasszisztensek béremelésével és a Járóbeteg Irányítási Rendszerrel kapcsolatban nyújtottak tájékoztatást.

Emlékeztetnek arra, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár néhány napja bejelentette, hogy a praxisokhoz szabadon felhasználható finanszírozás formájában érkezik majd meg a 18 százalékos szakdolgozói béremelés fedezetéül szolgáló összeg. Jelzik, hogy a kifizetés módjáról a következő napokban egyeztetnek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel annak érdekében, hogy a praxisok szakdolgozóinak érdekei minél hatékonyabban érvényesüljenek a finanszírozásban. A kollégákat biztosítják arról is, hogy alapvetésként tekintenek arra, hogy a 2024 márciusában érkező újabb szakdolgozói béremelésből a háziorvosi praxisok se maradjanak ki.

A minap társadalmi vitára bocsátott Járóbeteg Irányítási Rendszerrel (JIR) kapcsolatban azt írják, az online előjegyzés lehetősége alapvetően üdvözlendő, ugyanakkor nem egyezik az adminisztrációs terhek csökkentése irányuló törekvésekkel. A beutaló nélkül igénybe vehető szakrendelések esetében tervezett időpontfoglalással kapcsolatban az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozataival együtt jelzéssel éltek a döntéshozók felé, egyúttal többek között az alábbiakra tettek szakmai javaslatot:

  • az e-beutalók gördülékenyebb kezeléséhez egy jobban strukturált, a medikai szoftverekből jobban kereshető célintézményi (beutaló fogadó) lista közzététele;
  • az időpont foglalási felület integrációja a háziorvosi medikai szoftverekkel;
  • a JIR előjegyzési rendszerének lakossági irányába történő kinyitása;
  • a JIR előjegyzési rendszerének háziorvos általi nem kötelező jellegű, hanem opcionális használata, annak garanciájával, hogy a háziorvos megfelelő szakmai indoklás mellett az előjegyzésben jelezhesse a sürgősség fokát, amellyel a várólistát megelőzve, soron kívüli vizsgálatot kezdeményezhet;
  • a későbbiekben akár háziorvosi szolgáltatók részére is időpont publikálási felület biztosítása a lakosság felé.

 Frissítés: 2023. 08.10.

Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos eljuttatta a Belügyminisztériumnak (BM) észrevételeit a háziorvosok nem beutalóköteles időpontfoglalásával kapcsolatban, amelyet a tárca elfogadott – erről Rétvári Bence, a minisztérium parlamenti államtitkára tájékoztatta az MTI -t csütörtökön.

"A rendelettervezet társadalmi egyeztetésének célja épp az, hogy akár az érintettek is elküldjék véleményüket", fogalmazott a politikus. Rétvári Bence kijelentette: a BM nem kívánja a háziorvosok számára kötelezővé tenni az időpontfoglalást a beutaló nélküli járóbeteg-ellátásokra, ez egy lehetőség.

A páciens továbbra is közvetlenül a járóbeteg-rendelő betegirányítási központjától kérhet időpontot,  hangsúlyozta. Ugyanakkor a háziorvosoknak biztosítják annak lehetőségét, hogy a beteg állapotára tekintettel tudjanak közvetlenül időpontot foglalni a szakrendelőbe, szögezte le az államtitkár. Ez az opció gyorsítja a betegellátást, hiszen akár már vizsgálat során foglalhat a háziorvos időpontot, ha szükséges további szakvizsgálat, tette hozzá.

Arra is kitért, hogy az online időpontfoglalási rendszer elindulása egyidejűleg valósul meg az elektronikus beutalók teljes körű használatával, ami az e-receptek bevezetése után "újabb jelentős mérföldkő" az egészségügy fejlesztésében. "Hosszú távú cél, hogy a lakosság számára is majd kinyíljon az időpontfoglalás lehetősége a szakrendelőkbe", olvasható a politikus közleményében.

Frissítés: 2023. 08. 11.

Folyik tovább a háziorvosi aláírásgyűjtés

Frissítés: 2023. 08. 14:

Szakdolgozóik csatlakozására hívnak fel a háziorvosok

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink