hirdetés
2018. október. 20., szombat - Vendel.
hirdetés

Évente 500 fölé nőhet a csontvelő-átültetések száma

Az elkövetkező években 500 fölé emelkedhet évente a csontvelő-átültetések száma Magyarországon a Debreceni Egyetem (DE) belgyógyászati klinikáján megvalósult beruházás eredményeként, közölte az egészségügyi államtitkár hétfőn Debrecenben, a klinika felújított hematológiai osztályának átadásán.

hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán utalt arra, hogy 2010 előtt évente mintegy háromszáz csontvelő-transzplantáció volt hazánkban, tavaly pedig már csaknem négyszáz ilyen beavatkozás történt, ezek közül 101 átültetést Debrecenben végeztek el.

Az államtitkár elismeréssel szólt a Debreceni Egyetemről, amely felismerte: olyan fejlesztést kell megvalósítani, amelyik országos központtá teszi az egyetemi klinikát. A korszerűsített hematológiai osztály átadásával nemcsak a betegellátás színvonala javul, de az hozzájárul az orvostanhallgatók magasabb szintű képzéséhez is, fűzte hozzá.

Bács Zoltán, a DE kancellárja az ünnepségen elmondta: a hematológiai osztályt pályázati pénzek nélkül korszerűsítették, mintegy 500 millió forint saját, egyetemi forrásból. Illés Árpád professzor, a hematológiai tanszék vezetője szerint a mostani beruházás, amelynek során kilenc steril kórtermet alakítottak ki, elsősorban a magasabb minőségű betegellátást teszi lehetővé, a betegek életesélyét növeli, és lehetővé teszi a várólisták csökkentését. Ugyanakkor ha a finanszírozási feltételek változnak, a beruházás lehetőséget biztosít a transzplantációk számának jelentős növelésére.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink