hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Veszélybe került a betegszállítás

Továbbra sincs megállapodás a szaktárca és a betegszállítók közt. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) szerint a betegszállítás ellátórendszere veszélybe került azzal, hogy az Országos Mentőszolgálathoz akarják szervezni a betegszállítás irányítását.

A szervezet közleménye szerint az egyesület ellenzi a szaktárca tervezett rendeletmódosítását. Úgy vélték, ha a betegszállítás irányítása az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ) kerül, akkor kérdésessé válik, hogy fenntartható-e a magánszolgáltatók által 16 éve működtetett rendszer.

A közlemény idézi Bíró Ferencet, az egyesület elnökét, aki azt mondta, további félmilliárd forint többletköltséget jelent az irányítási rendszer átalakítása. Hangsúlyozta, az akadozó betegszállítás a teljes egészségügyi rendszerre kihat, mivel minden ötödik orvos-beteg találkozó e szolgáltatás révén jön létre. Az OMSZ irányítása esetén olyan előre nem látható következmények is lehetnek, amelyekben az MBOE nem hajlandó morális és jogi felelősséget vállalni - olvasható a közleményben.

Hozzátették, a rendeletmódosítást gazdasági és hatékonysági szempontból átgondolatlannak tartják, és hiányzik a jogszabálytervezet gazdasági megalapozottságát indokoló tanulmány és a finanszírozás pénzügyi elemzése is.

NEFMI: nincs egyetértés

Beneda Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke elmondta, hogy továbbra sincs egyetértés a tárca és a betegszállítók között arról, hogy az OMSZ-nél vonnák össze a betegszállítás irányítását.

A kabinetfőnök elmondása szerint az érintett szervezetekkel újabb egyeztetést tartottak a betegszállítást szabályozó rendelettervezetről. A tárca a legfontosabb feladatának tartja, hogy egységes, mindenki számára hozzáférhető legyen betegszállítás, ezt pedig az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tartják megvalósíthatónak úgy, hogy a magánszolgáltatók területileg eltérő módon, eltérő felkészültséggel és technikai eszközökkel irányítanak.

A hatékonyság, a transzparencia és a betegút szervezése szempontjából az volna a legjobb, ha a jövőben a betegszállítás irányítását az OMSZ végezné el - mondta Beneda Attila. A kabinetfőnök szerint nem sikerült pontosan azonosítani, hogy a betegszállítók országos szervezetének "mi az ellenérzése" ezzel kapcsolatban. Kifejtette, hogy az irányítást az állam olyan módon venné át, hogy a betegszállítók erre beépített finanszírozását nem vonják el. Az is szóba került, hogy a betegszállítók tapasztalt munkatársait átvenné az OMSZ.

Térítésmenetesen a betegszállítók rendelkezésére bocsátanának egy hatékony nyomkövető rendszert. Hozzátette, hogy a betegszállítók az irányítást GPS-alapon szerették volna megoldani, márpedig a néhány nappal ezelőtti földrengés után és korábban már több alkalommal is előfordult, hogy a mobilszolgáltatások nem működtek zavartalanul.

A minisztérium szerint kardinális kérdés az OMSZ általi központi irányítás

A kabinetfőnök elmondta: a csütörtöki egyeztetésen a betegszállítók legfőbb ellenérve az volt, hogy országszerte már működő rendszereik vannak. Beneda Attila hozzátette, hogy az egészségügyi szolgáltatóktól és a betegektől kapott visszajelzések alapján távolról sem tökéletes a mostani betegszállítási rendszer.

Hangsúlyozta, hogy a betegszállítók érveinek meghallgatása után az OMSZ szakértői ismét ellátogatnak néhány olyan helyre, ahol viszonylag jól működő irányítórendszer van, és megnézik az esetleges integráció lehetőségét, utána még egyszer egyeztetnek.

A kabinetfőnök leszögezte: a betegek érdekében kardinális kérdésnek tekintik az OMSZ általi irányítást, és nem valószínű, hogy ezen az állásponton változtatnának. A részletkérdésekről viszont a rendelet - terveik szerint áprilisi - elfogadása után is egyeztetni kívánnak. Beneda Attila azt is kiemelte, hogy az érintett szervezetek számos korábbi javaslatát figyelembe vették.

Betegszállítás - krónika

Még decemberben jelentette be Beneda Attila, hogy a szaktárca az Országos Mentőszolgálathoz rendelné a betegszállítás irányítását. Az egészségügyi vezetés többször is egyeztetett az OMSZ-nek, valamint a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) képviselőivel. Mártai István, az OMSZ főigazgatója és Bíró Ferenc, az MBOE elnöke egyaránt nyitott volt az együttműködésre, de többször is hangot adtak azon véleményüknek, hogy jó intézkedés volt a betegszállítás és a mentés különválasztása.

Nemzeti Egészségügyi Tanács legutóbbi, keddi ülésén Gara Imre alelnök arra hivatkozva,hogy nincs társadalmi konszenzus a betegszállítás rendjének módosításával kapcsolatban, arra kérte a szaktárcát, hogy egyeztessen az érintettekkel, és próbáljanak közös megoldást találni. Gara Imre elmondta, hogy a tárca előterjesztésében a betegszállítás problémáját az irányítási szinten rendezné, amit a MBOE jelenlévő képviselője "nem nagyon tudott elfogadni".

Szócska: szükség lenne egy sürgősségi akadémiára

Mindeközben Szócska Miklós egy sürgősségi akadémia létrehozásának szükségességéről is beszélt Pécsen.

"A mentőszolgálat és egyetemi tanszékek együttműködésében induló sürgősségi képzés egyelőre csak ötlet, de határozott a szándék, hogy megvalósuljon, mert Magyarországon komoly hiány van sürgősségi szakemberekből" - mondta az országjáró körútjának Baranya megyei állomásán tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: az akadémia szervezése hamarosan megkezdődik, ehhez európai uniós forrásokat is igénybe kívánnak venni.

Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja rámutatott: az akadémia olyan szakmai fórum lenne, amely a sürgősségi területeken dolgozók és az erre a pályára készülő hallgatók képzését, továbbképzését, tudományos munkáját segítené.

"Olyan tudományos bázis, műhely létrehozását tervezzük, amelynek az egész ország, az egész sürgősségi ellátórendszer híján van" - mondta. Megjegyezte: jó esély van rá, hogy az első ilyen akadémia idén szeptembertől Pécsen működhet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink