2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.
hirdetés

Vádat emeltek az egri kórház dolgozóira támadók ellen

Két szajlai férfi rátámadt az egri kórház biztonsági őrére és egyik szakdolgozójára, ami miatt az Egri Járási Ügyészség most vádat emelt ellenük, írja az Origo.

A vádirat szerint 2020. június 3-án először délelőtt kellett ellátni két fiatalt az egri Markhot Ferenc Kórházban, mert bedrogoztak és rosszul lettek tőle. Hazaengedték őket, de nem voltak sokáig távol.  Fél 3-kor a mentőszolgálat másodszor is megjelent velük a sürgősségi osztályon. Ugyanolyan tüneteik voltak, mint délelőtt. Az újabb vizsgálatokig az elkülönítő helyiségben helyezték el a testvéreket, de ők megpróbálták elhagyni a szobát. A kórház biztonsági őre eléjük állt az ajtóban.

A fiatalabb férfi ököllel fejen vágta, a bátyja pedig a hátára ugorva bántotta.

Miután megnyugodtak, az egyik kórházi dolgozó meglátta a fiatalabb férfi zoknijába dugott kis csomagot, amelyben kábítószer volt. Elkérte tőle, amit a beteg oda is adott, de éppen ebben a pillanatban bátyja rátámadt a kórházi dolgozóra. Megpróbálta kicsavarni a kezéből a drogot. Szorította a kis csomagot, amit egészen addig nem engedett el, míg egy ápoló le nem fújta fertőtlenítő szerrel.

A járási ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak mellett garázdasággal vádolja a testvéreket, és az egyikük ellen még könnyű testi sértés miatt is vádat emeltek, írja az Origo.

Két férfi kórházi dolgozókra támadt az egri kórházban 2020. június 3-án Forrás: Magyarország Ügyészsége
Két férfi kórházi dolgozókra támadt az egri kórházban 2020. június 3-án Forrás: Magyarország Ügyészsége

 

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink