hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Egészségipar

Sikeres szűrő- és felvilágosító programot zárt a Richter

Magyarországon egyedi kezdeményezésnek számít az a családi programsorozat, amellyel egészséges életre bíztatta Kaposvár, Debrecen, Nyíregyháza és Szombathely lakosait a Richter Gedeon Nyrt. A több mint tízezer embert megmozgató Egészségváros rendezvények célja az volt, hogy mindenki egyszerre tegyen valamit saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért.

A Richter a négy helyi kórháznak nyolcmillió forintot ajánlott fel, amelyet a résztvevők a négy helyszínen összesen 6 783 400 forinttal egészítettek ki pusztán azzal, hogy részt vettek az egészségügyi szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon. Minden második ember részt vett legalább egy szűrővizsgálaton, aminek hasznos eredménye is lett: a négy nagyvárosban összesen 1439 esetben találtak figyelmeztető eredményt a szakorvosok.

Sikeres volt az a jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőkampány, melyet egészségügyi köznevelő szándékkal indított májusban a Richter. A hazai gyógyszercég kezdeményezése arra bíztatta az embereket, hogy minél többen tegyenek egy-egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Kaposváron, Debrecenben, Nyíregyházán és Szombathelyen a Richter Egészségváros Program keretében több mint tízezer ember vette igénybe az ingyenes szűréseket, akik közül csaknem minden negyediknél találtak valamilyen betegségre utaló jelet a szakemberek. A helyi egészségügyi intézménynek szánt adományt a lakosok is növelték, a négy nagyvárosban a kórházaknak így összesen 14 783 400 forintot adományozott a Richter a lakosok összefogásával.

A látogatók elsősorban a koleszterinszintjükre voltak kíváncsiak, és ebben az esetben találták a legtöbb figyelmeztető értéket is a mérést végző szakemberek. Nyíregyházán például minden második mérés magas koleszterinszintet mutatott. A négy városban összesen közel ezer részvevő esett át bőrgyógyászati szűrésen, közülük minden negyediknél találtak gombásodást vagy komolyabb fertőzést. Az ötven év feletti férfiak számára ajánlott prosztataszűrés eredményei között mindössze negyven esetben találtak olyan értéket, ami miatt szakorvos által elvégzett vizsgálatot javasoltak a részvevőknek. A csontritkulás ellenőrzése már rosszabb eredményt hozott: összesítve a négy város adatait, minden harmadik jelentkezőnél problémát találtak.

Az Egészségváros rendezvénysorozat keretében Kaposvárott a Kaposi Mór Oktató Kórháznak 3 432 800 forintot, Debrecenben a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Klinikájának 3 689 600 forintot, Nyíregyházán a Jósa András Oktató Kórháznak 3 921 000 forintot, Szombathelyen a Markusovszky Kórháznak 3 740 000 forintot adományozott a Richter a helyi lakosság összefogásával.

Sajtóközlemény

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...