hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Rendezvények a Szívünk Napján

A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben szeptember utolsó vasárnapján hívja fel a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, a megelőzésre és az időbeni diagnózisra.

Ingyenes szűrések, kardiológia tanácsadás, újraélesztési verseny és koncertek is lesznek a Szívünk Napja kampány debreceni eseményén szombaton a Fórumban, ahol a Debreceni Egyetem orvosaival és egészségügyi szakdolgozóival is találkozhatnak az érdeklődők.

Szív- és érrendszeri betegségekben hazánkban 70 ezren halnak meg évente, ami az éves halálozás fele. A közhiedelemmel ellentétben a nők esetében gyakoribb a kardiovaszkuláris okok miatti halálozás, mint férfiaknál, ezért a szívünk napján külön foglalkozunk a nőket érintő szívbetegségekkel – mondta Csanádi Zoltán az országos kampány debreceni eseményeiről szóló sajtótájékoztatón.

A Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója szerint orvosok is nagyon sokat tudnak tenni a betegekért, sokkal többet, mint amiről 20-30 éve álmodtak, de ez jóval kevesebb annál, mint amit saját maga tehet valaki egészsége megőrzése érdekében.

A professzor hangsúlyozta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának okai megelőzhetőek, ezért mind a prevenciós lehetőségekről, mind a rizikófaktorokról is szó lesz a Szívünk Napja programjain szeptember 29-én, a Fórum Bevásárlóközpontban.

A 13 órakor kezdődő rendezvényen a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika orvosai és szakdolgozói ingyenes szűrővizsgálatokkal, valamint interaktív előadásokkal várják a látogatókat. Egyebek mellett szó lesz a szabályos és rendellenes pulzusról, mindarról, amit a szív nem szeret – vagyis a magas vérnyomásról, a cukorbetegségről és a dohányzásról, – valamint a gyermekkori szívproblémákról.

Csanádi Zoltán kiemelte, hogy az egészségnevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, ezért óvódástól nyugdíjas korosztályig mindenki számára készülnek szórakoztató és hasznos programokkal.

*

Tekerj a szívedért!

A Szívünk Napja rendezvényén, szeptember 30-án „Tekerj a szívedért”! Mindenkit vár a Magyar Kardiológusok Társasága és az eseményt támogató Fővárosi Önkormányzat a Budapest Millenáris parkban. A társaság és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben szeptember utolsó vasárnapján hívja fel a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, a megelőzésre és az időbeni diagnózisra. A kerékpáros program célja, hogy felhívják a figyelmet a sport egészségünkre gyakorolt jótékony hatásaira. Ennek egyik legkézenfekvőbb lehetősége a városban a kerékpár, mint alternatív közlekedési eszköz használata. Tegyen Ön is az egészségéért és vegyen részt a biciklis felvonuláson, vagy saját, vagy a közösségi közlekedésben elérhető MOL BUBI kerékpárokkal!

Gyülekező: 14:30 Millenáris Parkon belül a B Csarnok előtt, az Ötpróba sátornál

Indulás: 15:00

Időtartam: kb. 1,5 óra

A biciklis felvonulás útvonala: Millenáris park – Kis Rókus u. – Margit Krt. – Margit híd – Jászai Mari tér – Nyugati pályaudvar – Teréz körút – Oktogon – Kodály körönd – Hősök tere – Dózsa György út – Thököly út – Keleti pályaudvar – Rákóczy út – Blaha Lujza tér – József körút – Corvin negyed – Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Deák Ferenc tér – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút utca – Attila út – Széll Kálmán tér – Fény utca – Millenáris park

(forrás: Magyar Kardiológusok Társasága, Debreceni Egyetem, sensationevent.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés