Peter Segal: Az 50 első randi

Nyitott mondat

Adam Sandler és Drew Barrymore második közös romantikus vígjátéka, ha nem is magasan, de látványosan kiemelkedik a műfaj napjainkban divatos, munkahelyi botladozós-félreértős darabjai közül. Peter Segal (Ki nevel a végén?) rendezése nem újszerű, de izgalmas alapötletével egyszerre tiszteleg a veterán hollywoodi zsáner előtt és figurázza ki azt.

Henry Roth (Sandler – Sátánka, A kismenő) hawaii állatorvos nem egy dzsigoló, félszeg mosolyának és hűséges kutyaszemeinek köszönhetően mégis minden este új példányt hódít meg a szigeten nyaraló nőcskék táborából. A kellemes esti órákat nappal könnyed munka követi – hősünk az állatokhoz legalább olyan kedves, mint a törődésre vágyó turistaasszonyokhoz –, ökörködés a minden fütyis viccet ismerő Ulával (Rob Schneider – Tök állat, Tök alsó, Tökös csaj), majd a nap lementével újabb hódítás. Hajdúszoboszlói nyugalmazott lengyel generálisok és snájdig soproni fogorvosok is megirigyelhetnék Henry mindennapjait, ő azonban lelke mélyén boldogtalan – egészen addig, amíg meg nem ismeri Lucy Withmore-t, a helyi szőke lencsibabát (Drew Barrymore – E.T., Charlie angyalai 1–2.). Hőseink első találkozása a családias reggelizőben olyan mesébe illő, mint a hidrogénnel töltött szivárványszínű krinolin az európai nemzetek hentesüzletében, Lucy és Henry szemében felvillan a szerelem szikrája, s minden örökké szép és jó lenne, ha a lánnyal nem lenne egy kis bibi. A rövid távú memóriazavar problémája (Memento) és az örök körforgás kérdése (Idétlen időkig) már nem egyszer szolgált alapötletként az Álomgyár történetében, Peter Segal vígjátékrendező azonban most találóan kapcsolta össze a két jelenséget egy olyan lány figurájának segítségével, aki autóbalesete óta csak huszonnégy óra történéseit képes megjegyezni, így aztán minden egyes nap a szerencsétlenség másnapját éli újra – saját születésnapját.