hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Nemzetközi koalícióval támadnak a hüvelygombára

Szegeden azt vizsgálják, hogy gyógyítható-e a hüvelygomba nanotechnológiai segítséggel, antibiotikumok nélkül – írta a szegedma.hu hírportálra hivatkozva az MTI.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Újvidéki Egyetem egy uniós pályázat segítségével kétéves kutatásra kapott lehetőséget. A pályázat résztvevői szerb oldalon az Újvidéki Egyetem Szülészeti, Nőgyógyászati Klinikája és az ottani mikrobiológusok, magyar részről a SZTE AOK Bőrgyógyászati Klinikája, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint az MTA-SZTE Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoportja az AOK Orvosi Vegytani Intézetében.

Bártfai György egyetemi tanár, a klinikák képviselője a hírportálnak elmondta: a projekt elsődleges célja, hogy központonként 300-300 olyan beteget találjanak, akiknél egy évben több alkalommal jelentkezik krónikus hüvelygyulladás, amely gombás jellegű lehet. Feltételezik ugyanis, hogy a betegség hátterében esetleg genetikai tényezők is állnak. Arra kíváncsiak, igazolható-e, hogy bizonyos gének felelősek azért, hogy valakinél rendszeresen ismétlődnek ezek a fertőzések.     

Gyűlnek az adatok arra vonatkozóan, hogy egyéb más hajlamosító tényező mellett igenis létezik genetikai hajlam is. Azt eddig is tudták, hogy például a cukorbetegség hajlamosít arra, hogy valakinek gombás hüvelyfertőzése legyen, ahogy minden egyéb olyan betegség vagy elváltozás is, amely a hüvely kémhatását megváltoztatja, kedvez a gombák elszaporodásának. Amennyiben a hipotézisek beigazolódnak, mindenképpen hosszú távon új gyógyszer megjelenésére lehet számítani - tette hozzá a szakember.     

Dékány Imre akadémikus, az MTA-SZTE kutatócsoport vezetője a szegedma.hu-nak elmondta: az uniós projekt keretében olyan nanotechnológiai eljárást dolgoznak ki, amely a bakteriális fertőzések nanotechnológiával való megelőzését, illetve megszűntetését teszi lehetővé. Hüvelygomba esetében a gyógyítás úgy működik, hogy 5-10 nanométeres részecskéket (rezet, ezüstöt, aranyat, illetve antimikrobiális hatású biológialig aktív kapszulákat) ágyaznak be olyan ultravékony gél filmbe, amelyet különböző tamponok felületén lehet használni. A tampon fölhelyezésével az új gyógyítási módszer tulajdonképpen megszünteti a hüvelygombás fertőzést. Ha a kísérletek után engedélyezik az eljárást, megkezdődhet a gyógyszer nagyüzemi gyártása.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink