Nem a ritmus helyreállítása a legfontosabb

Pitvarfibrilláció és frekvenciaszabályozás

A pitvarfibrilláló betegek szinuszritmusának helyreállítását követően, akár elektromos kardioverzióval, akár gyógyszeresen történt a beavatkozás, sok esetben kiújul a ritmuszavar.

Az erre gyakran használt gyógyszerek (amiodaron, sotalol) mellékhatásai miatt – amelyek a nehezen helyreállítható ritmusú betegeknél a nagyobb adagok miatt erőteljesebben jelentkeznek – az utóbbi időben nagyobb figyelmet fordítanak a másik terápiás célra: a kamrafrekvencia – szinuszritmus helyreállítása nélküli – csökkentésére. Rövid ideje nem a hagyományos digitálisszal igyekeznek ezt elérni, hanem más gyógyszerekkel, például béta-blokkolókkal vagy kalciumcsatorna-gátlókkal.

A legkorábbi – 2000-ben, a Lancetben publikált – tanulmány e témakörben a PIAF (Pharmacological Intervention in Atrial Fibrillation) volt. Ebben a placebokontrollos, de nem vak elrendezésű, ráadásul meglehetősen kevés betegre (252 főre) kiterjedő vizsgálatban a ritmus- és a frekvenciakontrollal (amiodaronnal, illetve diltiazemmel) egyforma klinikai hatást tapasztaltak. Legfőbb következtetésként azt állapították meg, hogy a betegek terhelhetősége jobbnak bizonyult, ha a ritmus helyreállt (ezt az amiodaronnal kezeltek 23 százalékánál sikerült elérni), ugyanakkor a kórházi felvételek száma is ebben a csoportban volt nagyobb. Adataikat kiindulási alapnak szánták a további vizsgálatokhoz.