Nem a rész, az egész a fontos

A bizonyítékon alapuló gyógyítás elvének igen eleven korszakát élő hajszában társadalmunk egyre kevésbé elnéző azzal szemben, amit nem ért vagy nem sikerül patikamérlegen lemérnie.

Tíz évvel ezelőtt a Pető Intézetre vonatkozóan ezt Hámori József úgy fogalmazta meg, hogy az orvoslás történetében sokszor előfordult az, ami a Petőről elnevezett konduktív nevelés esetében is: nemzetközi és tudományos elismerést nyert annak ellenére, hogy neurobiológiai bázisa még ma sem tisztázott teljesen.

A társadalom laikus tagjai, az érintettek és azok családtagjai viszont egyáltalán nem érdeklődnek a bizonyítékok iránt. Érthetően nem izgatja őket a ráció és a bizonyítás, elvárják az eredményességet akkor is, ha annak tudományos igazolása hiányos.

Egy másik, az utóbbi években észlelt nagyon fontos jelenség viszont azt mutatja, hogy e két említett és egymástól nagyon eltérő tendencia keresi egymás társaságát, és főként a találkozási pontokat.

Keith Brown gyermekgyógyász-gyermekneurológus nemrégiben megpróbálta felmenteni a Pető-módszert a bizonyítékon alapuló eljárás kötelmei alól. A konduktív nevelés történetében először most, az 5. világkongresszuson élhetjük meg, hogy mégis „kemény tudományos eredményeket” mutathatunk be. A Pető Intézet Münchenben végzett két és fél éves munkájának eredményei alapján bebizonyosodott, hogy rövid távon legjobban a gyermekek finom motoros mozgása, mozgáskoordinációja javul és az aszimmetrikusan érintett oldalak esetén a kedvezőtlenebb működésű végtagok javulása nagyobb. Kiderült, hogy a Pető-módszer eredményesebb a Vojta-félénél, hozzá hasonló eredményeket bizonyos szempontból csak a szokatlanul erőteljesen, már alig eltűrhető intenzitással végzett Bobath-módszer hoz, de a konduktív nevelés nyomán mérséklődik a szülői stressz és javul a gyermekek magatartása is – hogy csak a legfontosabbakat említsük.