hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Nem a kancelláriarendszer bukása miatt kell lemondania Ónodinak

Az egészségügy „felső tízezre” erős ráhatással rendelkezik az ágazatban, ami mára politikai befolyássá nőtte ki magát – hangzott el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Mivel Magyarországon nem szabályozottak a betegutak, a politikusok és családtagjaik – más páciensekhez hasonlóan –, ha valamilyen komoly egészségügyi problémájuk akad, nem a háziorvostól felépített betegutat veszik igénybe, hanem ismerősökön keresztül keresnek megfelelő ellátást, belépve a szívességbankba. Ezen keresztül ahhoz a neves professzorhoz, orvoshoz vezet az út, akinek az elsődleges érdeke az, hogy a hálapénzből zsebre tudja tenni azt a havi összeget, amivel eddig is számolt, nem pedig az, hogy változzon a rendszer, hogy például felálljanak a kancelláriákfogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő. Mivel az egészségügy a kormány számára nem prioritás, mindenki számára szabad préda, itt a helyi érdekek is érvényesülhetnek. Például egy kórházigazgató a szívességbankon keresztül elérheti politikus barátját, ismerősét, és meg tudja fúrni a kancelláriarendszert.

Az angol mintára elképzelt, ellátásszervező feladatokkal bíró kancelláriarendszer megszüntethette volna a párhuzamos ellátásokat, amelyek pazarláshoz vezetnek, azonban a szakértő szerint mégsem ennek bukása miatt kell lemondania Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak, akire egyébként egyszerre lőnek a kórházvezetők, a szakma, a betegek és a politika. A szakértő szerint Ónodi ott vesztette el a csatát, hogy program nélkül érkezett az államtitkárság élére. A szakpolitikusnak nincs erős támogatása a kormány felől sem, így minden oldalról kívülről kiabálják be, hogy mi történjen az ágazatban, miközben a vezető keze meg van kötve, aki pedig ennek ellenére nem mond le.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...