hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Megnyílt az ország első gyermekhospice-háza Pécsen

A tavaly májusban átadott épület a napokban kapta meg a működési engedélyt, első lakója várhatóan a jövő héten költözik be - mondta Gyura Barbara, az építtető Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A gyógyíthatatlan betegségben hat éve elhunyt Várdai Dóra emlékére Dóri Házra keresztelt intézményben egyidejűleg öt súlyosan beteg gyermeket fogadhatnak, akik magas szintű ellátás mellett, nyugodt körülmények között minden idejüket családjukkal tölthetik.

Gyura Barbara közlése szerint a mintegy ötvenmillió forintba került ház alapkövét 2009 szeptemberében rakták le. Magyarországon évente több száz gyermek hal meg daganatos és krónikus betegségekben. A kórházakon kívül pedig nincs olyan intézmény, ahol számukra és szüleiknek megfelelő szakmai, emocionális háttérrel tudnák megteremteni a méltóságteljes búcsú lehetőségét - indokolta az intézmény létrehozásának szükségességét.

A Dóri Házat nyugat-európai minta alapján alakították ki, helyet kapott benne ravatalozó és egy kis kápolna is. A gyermekek ellátásáról harmincan - köztük orvosok, ápolók, lelkészek, pedagógusok, pszichológusok - gondoskodnak.

Gyura Barbara szólt arról is, hogy európai tapasztalatok szerint kétmillió lakosonként lenne szükség egy gyermekhospice-házra, így azokat Magyarországon 1500-2000 család vehetné igénybe. Hozzátette ugyanakkor, hogy a gyermekek halálos betegsége tabutéma Magyarországon. Véleménye szerint a gyermekhalált szégyen övezi, az emberek kudarcnak tekintik azt. Az alapítvány kuratóriumi elnöke reményét fejezte ki, hogy a Dóri Ház hozzájárul e tabu ledöntéséhez.

A Dóri Ház megnyitóján részt vett Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő is. A politikus átadta a Szemem Fénye Alapítvány képviselőinek azt a mintegy 200 ezer forintot, amelyet pártja napokban tartott helyi rendezvényén gyűjtöttek össze az intézmény működtetésére. Megjegyezte: egyik politikustársa még a gyűrűjét is odaadta, amikor megtudta, hogy a gyermekhospice-ház támogatására adakoznak.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés