2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

Megmutatták az országnak mosolyukat a Down-szindrómás gyerekek

Az I. Nemzetközi Kromoszóma Karnevált Budapesten is megünnepelték. Igazi bulihangulatot varázsolt a rendezvényért felelős Down Egyesület – számol be a magyarnarancs.hu.

A március 21-i világnap apropóján kicsik és nagyok együtt sétáltak az Akváriumtól a Vörösmarty térig, majd vissza. Mazsorettcsapat és katonazenekar gondoskodott a zenés „aláfestésről”, de a transzparensekkel vagy beöltözve vonuló gyerekek és szüleik és rendesen "odatették magukat". Csak úgy ámultak a Váci utca környékén császkáló turisták  – írja a portál.

Az Akváriumban trovábbi programokon vehettek részt a gyerekek, emellett élőzene is volt: az Intim Torna Illegál, a Ladánybene 27 és a Nemadomfel együttes felelt a dallamokért.

Lehet, hogy a  Down-szindrómával élő emberek különböznek társaiktól, de az ilyen alkalmak során mindig kiderül, hogy nem is annyira – állapítja meg a Magyar Narancs újságírója. 

„Most csináltunk először Kromoszóma Karnevált, a lényeg az, hogy utcára vittük a Down-szindrómát. Megmutattuk magunkat. Persze nemcsak a Down-világnapon fontos ez, egyébként is, hogy beszéljünk ezekről az emberekről és megmutassuk az értékeiket...  Rengeteg tévhit él a Down-szindrómával kapcsolatban, sokszor úgy gondolnak ezekre az emberekre, mint akik magatehetetlenek, önellátásra abszolút alkalmatlanok, miközben ez nem így van. Épp az ellenkezőjét szeretnénk megmutatni, hogy ugyanúgy tudnak írni, olvasni, örülni. Boldogok akarnak lenni és képesek is boldogok lenni. Ugyanúgy mint bárki más” – nyilatkozott a Narancsnak Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke.

A teljes cikkért és a fotókért kattintson a magyarnarancs.hu-ra!

 

(forrás: magyarnarancs.hu)
hirdetés

Könyveink