hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Még az idén meglehet az első

Minden valószínűség szerint még ebben az évben elvégezhetik Magyarországon az első tüdőtranszplantációt, az idei 17 átültetést, mint eddig, Bécsben végezték el – írja a Magyar Idők.

A szaktárca tájékoztatása szerint az év közepén egy jogszabály-módosítással a tüdőátültetés finanszírozása elől is elhárultak az akadályok, beavatkozásonként 20 millió forintot fizet a biztosító. A tüdőátültetéseket, mint korábban elmondták, az Országos Onkológiai Intézet 2012-ben 6 milliárd forintért felépített, világszínvonalú műtéti tömbjében fogják elvégezni.

Az elmúlt hónapokban az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem kialakította azt a szakmai együttműködést, ami az operációk „hazatelepítéséhez” szükséges. Mint Kásler Miklós professzor, az Onkológiai Intézet főigazgatója a lapnak elmondta: az intézet szakemberei teljes mértékben felkészültek már az év elejére, az intenzív terápiás orvosok több tüdőtranszplantációs centrumban tájékozódtak. Emellett létrehozták a posztoperatív őrzőt, a közbeszerzési eljárás eredményét ezekben a napokban hirdetik ki, a hiányzó műszerek pedig előreláthatóan október közepéig megérkeznek az intézetbe – olvasható a magyaridok.hu-n.

hirdetés

Könyveink