hirdetés
2024. március. 19., kedd - József, Bánk.
hirdetés

Orvosi igazolások lehetősége és lehetetlensége a házi gyermekorvos szemével

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) javasolja a jelenlegi jogszabály módosítását azon irányba, hogy a közösségbe járó gyermekek mulasztásáért elsősorban a szülő feleljen.

„Majd hozok orvosi igazolást….!” – ez az elhíresült mondat idézet egy magyar vígjátékból, ahol a főhős egy nyilvánvalóan nem betegség miatti távollétet kíván orvosi igazolással igazolttá tenni. (Made In Hungaria, 2009). Sajnos ez a történet nem egyedi. Ma hazánkban igen sok helyen ez így is történik. Miről is van szó, és miért történhet ez meg?

Örömmel olvastuk, hogy a szakmai körökben nagy presztízsű Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle már korábban is foglalkozott az orvosi igazolások kérdésével.  A 2019. novemberében megjelent írást olvasva azonban, számos olyan információ került publikálásra, ami korrekcióra szorult. Ezt szeretnénk itt megtenni, ezen túl pedig szemléltetni, miként látja ezt a kérdést a gyakorló házi gyermekorvos.

 Az előbb említett cikkben hivatkozott 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet, mielőtt kitérne az iskolai házirendben felsorolt lehetőségekre a mulasztások igazolását tekintve, az 51.§ (1) bekezdésben leszögezi, hogy „beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt (…), Az orvosi igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is”, tehát a gyermeknek minden betegség alkalmával, legyen csak múló rosszullét vagy banális, bármely szülő által segítség nélkül kezelhető baj, fel kell keresnie egy orvost – törvény által nem előírtan, de a hagyomány szerint a házi (gyermek)orvost. A mindennapos gyakorlatunkból tudjuk, hogy ezen orvos-beteg találkozók túlnyomó többsége nem abból a célból történik, hogy az orvos felállítsa a diagnózist és tanáccsal lássa el a beteget, hanem pusztán adminisztratív célú, egyrészt akár a náthára, reggeli fejfájás miatti mulasztás igazolására papírt írjon, másrészt jósolja meg, hogy mikorra fog meggyógyulni a gyermek, és erről szakmai felelősséget vállalva állítson ki egy törvény előtt jogi hatállyal bíró dokumentumot. Miután ez megtörténik, a beteg távozik a rendelőből, és az orvosnak semmilyen rálátása nincs arra, hogy valójában mivel tölti az idejét az idő alatt, amiért az imént épp felelősséget vállalt. A gyakorlatban sokszor a vizsgálat pillanatában kiderül, hogy a gyermek már egy-két napja otthon volt mire felkeresi a rendelőt, így az orvostól elvárja, hogy az előzőleg otthon töltött napokat is, visszamenőleg igazolja.

Érthetetlen számunkra, hogy egy olyan társadalomban, ahol a közvetlen életveszélyen kívül bármely pillanatban hazaviheti az akár súlyos állapotú gyermekét egy szülő a kórházból, ahol eldöntheti, hogy beadatja-e az évente több tíz gyermek életét követelő meningococcus meningitis vagy a több száz nő életét kioltó HPV elleni védőoltást, miért nem döntheti el, hogy a fájós torkú gyermeket otthon kúrálja 2-3 napot orvosi felügyelet, vagy utasítás nélkül, vagy miért kell neki akár már egyetlen óra betegség okozta hiányzás miatt is orvoshoz fordulnia, a betegek között várakoznia és potenciálisan újabb fertőzéseknek kitennie magát.

Ugyancsak érthetetlen számunkra, hogy mire alapozza a társadalom azt az attitűdöt, hogy ha a szülő azt mondja az iskolában, hogy a gyermeke az elmúlt 3 vagy 5 vagy 15 napban beteg volt, azt nem hiszi el a pedagógus, de ha az orvos mondja ugyanezt, akkor azt elhiszi - miközben számos betegség fennállásának a tényéről az orvos is csak a szülő elmondására tud hagyatkozni (hasmenés, lezajlott láz, hányás…stb.).

 A korábban hivatkozott cikk legfőbb tévedése „A szülői igazolás” szakasz azon mondata, miszerint a házirendekben hagyományosan szereplő három nap „alapvetően bevált”. Ez egy óriási tévedés. A cikk írója úgy ír, mintha csak összefüggő 3 nap hiányzás után lenne szükség orvosi igazolásra, pedig már a betegség miatt történő 1 óra mulasztást sem igazolhatja a szülő. Sajnos az egész jelenlegi igazolásos rendszer nem vált be. Évtizedek óta ez a gyakorlat, de hagyományosan hazugságon és jogszabálysértésen alapul. Diák, szülő és pedagógus egyaránt tudja, hogy ezt a háromnapos keretet mindenki kibővíti, – ki-ki a saját módszereivel. Ezek között válogathatunk, hogy melyiket ítéljük el jobban, ha a szülő megmondja, hogy el akar menni nyaralni (nyelvvizsgára készülni, költözni, kipihenni a hétvégét, temetésre menni stb. stb.)  és ezért az orvos vállalja be a hazugságot és adja ki a betegségről szóló igazolást, vagy a gyermeknek lesz hirtelen fejfájása és hasmenése – hogy két tipikus tünetet mondjunk,, amivel bármikor, bármennyi igazolásra szert lehet tenni, hiszen a szülőn és a gyermeken kívül senki se tudja, hogy valóban fennáll-e a panasz. Külön gyöngyszeme a történetnek, amikor a szülő azzal keresi fel a házi gyermekorvost, hogy a tanítónő azt mondta, elmehetnek síelni, csak hozzanak orvosi igazolást… (!)

Ha eltekintünk attól, hogy ebben a diák-szülő-pedagógus-orvos négyszögben ez esetben ki hány jogszabályt sért, vajon milyen morális üzenete van ennek – hogy mást ne mondjunk – a felnövekvő nemzedék számára? Milyen képet fest a gyermeknek a saját szüleiről, arról az orvosról, akiben adott esetben nagyon is meg kell bíznia, hiszen az egészsége vagy az élete múlhat rajta, vagy éppen a pedagógusról, aki a tanító-nevelő szerepet tölti be az életében?

Az előbbiek mellé szeretnénk még egy nagyon fontos szempontot felsorakoztatni. A jelenlegi rendszerben a házirend szerint megszabott szülői napok és a jogszabályban előírt maximum 250 óra hiányzás között senki nem néz utána, hogy valójában mi történik a gyerekkel, mindaddig, amíg letesz az asztalra egy orvosi pecsétes papírt. Vajon hány és hány súlyos szociális problémát fedünk így el? Hány esetre nem derül fény akkor, amikor abúzus, bántalmazás vagy más hasonló okból nem megy be a gyermek iskolába, és az orvosi igazolás azért kerül kiadásra, mert „fájt a feje reggel és pihenésre szorul”. Mindezekért jelenleg vajon ki a felelős?

Pár szóban szeretnénk kitérni a megjelent cikkből a „Mulasztások és igazolásuk a gyakorlatban” fejezet tárgyi tévedéseire. Az iskolaorvos nem csak azért nem tud adni igazolást, mert nem tudja követni a betegséget, hanem azért, mert a legtöbb esetben nincs ott az iskolában, csak egy héten egyszer. Ráadásul 2019. szeptember 1-én változtattak 20/2012 (VIII.31) EMMI rendeleten, amely szerint az orvos már előre kiadhatja a betegség időtartamát tartalmazó igazolást, tehát jogszabály szintjén semmiféle elvárás nincs a betegség követésére.

A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet nem a három napon túli betegség igazolására vonatkozik, hanem az ÖSSZESRE, még arra is, ha a gyerek hazament az utolsó két óráról és másnap már teljesen tünetmentesen ismét ment iskolába.

Ilyen, hogy „háromnapos igazolás” vagy „háromnapos szabály” nincsen, a házirendben megszabott számú napokat a szülők betegség igazolására NEM használhatják fel épp az előbb hivatkozott rendelet szerint. Az a felfogás, hogy a betegség első három napját a szülő igazolhatja, utána pedig orvoshoz kell fordulnia, teljesen téves, sem ilyen jogszabály, sem ilyen gyakorlat nincs.

Jelenleg orvosi igazolást csak papír alapon lehet kiadni, az e-Kréta rendszert bár szeretnénk összekötni a háziorvosi szoftverekkel, ennek GDPR-kompatibilis hátterét egyelőre még nem sikerült megteremteni. Ha működne is ez a rendszer, akkor is szabálytalan a jelenlegi igazolások rendszere, akár papír alapon, akár on-line történik.

A szülő által igazolható napok számát jelenleg nem jogszabály rögzíti, hanem az iskola szabja meg a házirendjében. Mivel a rendelet szerint ezt betegség miatti mulasztás igazolására nem lehet felhasználni, ennek jó vagy rossz, elégséges vagy elégtelen voltát megítélni mi, gyermekorvosok nem tekintjük kompetenciánknak, így erről nem kívánunk állást foglalni. Meggyőződésünk szerint a hiányzások igazolásával kapcsolatban a megvalósítandó fő elv az, hogy a gyermek hollétéért a szülő, mint egyedüli törvényes képviselője a felelős, neki kell a hiányzásért felelősséget vállalnia. Tudomásul kell venni, hogy számos banális betegségnek (fejfájás, hasmenés, menstruációs görcs, hőemelkedés, stb.) nincsen orvos által észlelhető tünete, így az ezekkel való visszaélést nem lehet az orvosi vizsgálattal megakadályozni, a vele járó felelősséget pedig az orvosok vállára áthárítani.

A fentiekben arra sem tértünk ki, hogy a törvény lehetőséget ad számos esetre, amikor nem betegség okán a gyermek igazoltan hiányozhat, de ezzel sajnos sem a pedagógusok, sem a szülők, sem az orvosok nincsenek tisztában, ami egy rosszul értelmezett segítségnyújtás keretében, ismét csak hazugságon alapuló orvosi igazolás gyártásához vezet.

Az orvosi igazolások anomáliáinak külön fejezetét képezik a bölcsődei igazolások. A 6/2016. EMMI rendelet kimondja, hogy „Nem gondozható bölcsődei ellátást nyújtó intézményben, szolgáltatónál a fertőző beteg”. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy bármiért is hiányozzon egy gyerek, a bölcsődék úgy fogadják vissza, hogy ún. „egészséges igazolást” visz. Ha eltekintünk attól, hogy a papír megírása és a következő munkanap között eltelt 12-72 óra alatt vajon hányszor és hány okból betegedhet meg egy gyermek, bárki, aki csak távolról is foglalkozott gyógyítással tudja, hogy képtelenség megállapítani, hogy – még egy önmagát egészségesnek is érző emberben – nem zajlik, vagy nem lappang-e fertőző betegség. Az ilyen tartalmú orvosi papírok tehát nyilvánvalóan minden szakmai alapot nélkülöző, kizárólag adminisztratív célú dokumentumok.

Ennek a témakörnek minősített esete a jogszabályban nem szereplő, de a szokásjogba bevésődött, ún. „háromnapon belüli igazolás”, amit a bölcsődék és óvódák kérnek a tanév elején. Kíváncsiak lennénk, vajon hogyan gondolják megoldhatónak az intézmények, hogy egy átlagos kártyaszámú házi gyermekorvosi praxisban, augusztus utolsó pénteki munkanapján a gyermekorvos megvizsgáljon 250-300 gyermeket azért, hogy következő hétfőn elkezdhesse a bölcsődét vagy óvodát.

Tekintettel arra, hogy az igazolásoknak elsősorban a gyermekek védelméről kell szólnia, jogi keretek közé kell terelnie azt, hogy a beteg gyermek valóban eljusson orvoshoz, aki pedig nem beteg, az a saját érdekében eleget tegyen a tankötelezettségnek, javasoljuk a jelenlegi jogszabály módosítását azon irányba, hogy a közösségbe járó gyermekek mulasztásáért elsősorban a szülő feleljen, az orvos pedig a szakmájának megfelelő szerepet töltse be, tehát bármikor felkereshető legyen a betegség kivizsgálása és kezelése céljából. Szűnjön meg viszont az, hogy az orvos-beteg találkozás kizárólag az igazolás kiadása céljából jön létre! Ez nemcsak felesleges, és veszélyezteti a gyermekeket és szüleit, amíg a váróban, a valóban beteg társai között várakoznak, de szakmailag devalválja és adminisztratíve túlterheli az amúgy is megfogyatkozott számú házi gyermekorvost, és a vegyes praxisban dolgozó háziorvost.

 

Hivatkozások:

  1. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
  2. 6/2016. (III. 24.) EMMI rendelet
  3. Igazolt hiányzás – az iskolaorvos, házi-/szakorvos, illetve a szülő kötelezettségei és lehetőségei. Dr. Simich Rita, Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 2019

Ez a cikk válasz Igazolt hiányzás – az iskolaorvos, házi/szakorvos, illetve a szülő kötelezettségei és lehetőségei című cikkre. 

 

Dr. Bogdányi Katalin1, Dr. Korausz Etelka2, Dr. Tordas Dániel3, Dr. Póta György4, 1 házi gyermekorvos, Budapest 2 házi gyermekorvos, Pomáz 3 házi gyermekorvos, Budakalász 4 elnök, Házi Gyermekorvosok Egyesülete
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés