hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Orvosi igazolás: 10 ezren írták alá a petíciót

Több mint 10 ezren írták alá azt a petíciót, amely nagyobb szabadságot adna a szülőknek az iskolai hiányzások igazolásában, közli a hvg.hu. A petíciót ma juttatják el az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

"Feleslegesnek tartom, hogy egy enyhébb betegség miatt az orvosi rendelőben töltsünk órákat sokkal betegebb gyermekek között egy igazolásért. Valamint feleslegesen használjuk a gyermekorvosunk drága idejét" – írta egy szülő a peticiok.com-on indult, a jelenlegi szülői és orvosi igazolások felülvizsgálatát elérni szándékozó aláírásgyűjtés alatt, egy másik anyuka pedig azzal érvelt, a gyereknek kevés a három nap, elvileg már gyógyultnak látszik, de még anyai gondoskodásra vágyik.

Egy gyerekorvos azzal a megjegyzéssel írta alá, hogy értelmetlen egy orrfolyásos gyereket fertőző közösségbe (vagyis a gyerekorvosi váróba) vinni. Amúgy pedig orvosi munkát szeretnék végezni a rendelésen, szeretném, ha a szülők felelősséget vállalnának a gyermekeikért, vége lenne a krónikusan visszaesőként különös kegyetlenséggel elkövetett okirat-hamisításnak.

A budakalászi gyerekorvos, Tordas Dániel által májusban indított petíciót már több mint 10 ezren támogatták.

A hvg.hu-nak nyilatkozó háziorvosok szerint két dolgon kellene változtatni:

  • a vonatkozó Emmi-rendeletben rendezni kellene az orvosi igazolás kérdését (most ezt teljes egészében az iskolákra bízzák)
  • növelni kellene a szülő által igazolható napok számát.

Tordas a petíciót hétfőn küldi el az Emberi Erőforrások Minisztériumának, ebben több kollégájával együtt kezdeményezi, hogy az orvosnak csak járványügyi jelentőségű megbetegedéseket kelljen igazolnia, a többit megtehesse a szülő. Kérdés, ezt mennyire veszi majd figyelembe az Emmi. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének hasonló felvetésére ugyanis azt mondták, bevált az, hogy a szülő három nap iskolai hiányzást igazolhat gyerekének félévente, ez elegendő lehet az elkerülhetetlenül az iskolai időszakban megvalósítandó családi programokra, minden mást az iskolai időn kívül kell megszervezni.

(forrás: hvg.hu)

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...