hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Betarthatatlan az iskolai orvosi igazolások rendszere

Az InfoStart szerint már több mint 10 ezren írták már alá azt az online petíciót, amely szorgalmazza, hogy módosítsák a gyermekek orvosi igazolásáról szóló jogszabályt.

A jelenlegi rendszer az orvosokra ró terheket, mert a tényleges betegellátástól von el értékes időt, miután a rendelési idő 30-40 százaléka erről szól – emelte ki Tordas Dániel gyermekorvos, hozzátéve, ahogyan a szülőknek is nyűg, hiszen, hogyha például egy náthával nem fordulnak orvoshoz, és maguk látják el otthon a gyereket, a végén akkor is szükség lesz az orvosi igazolásra.

A jogszabály nem határozza meg a napok számát, csak annyit jelez, hogy minden betegséget és annak időtartamát, az orvosnak kell igazolnia. Azt, hogy hány napot igazolhat a szülő, az iskola saját hatáskörben szabályozza. Ezen változtatni azonban sokkal bonyolultabb feladat lenne, hiszen a több ezer iskolát egyesével kellene végigjárni ennek érdekében, mutatott rá az orvos, hangsúlyozva: "a jogszabály orvosszakmai szempontból teljes mértékben betarthatatlan". A szakember azt is visszásnak nevezte, hogy a szülőkkel és a pedagógusokkal ellentétben ők nem tudják, hogy valóban nincs-e az iskolában a gyerek, így voltaképp azt kell igazolniuk, amit a szülő mond.

A kezdeményezés fő célja az volt, hogy felmérjék a társadalmi igényt, ismertette Tordas Dániel gyermekorvos, aki szerint, bár se számbeli, se időbeli határ nincs, a tízezer aláírás lélektani határ, amellyel már lehet a jogalkotó irányába lépéseket tenni, közli a lap.

(forrás: Infostart)
hirdetés

Könyveink