Kristálygömb és polifoam

39. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál

Közép-Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválja békésen baktat Velence, Berlin és Cannes nyomában, igaz, nincsen is miért igyekeznie: a monarchiabeli fürdővárosban rendezett mustra lassú pezsgésével jótékony egyensúlyt teremt pihenés és művelődés között.

A cseh filmfesztiválok története 1946-ra nyúlik vissza, amikor Mariánské Lázne (Marienbad) és Karlovy Vary (Karlsbad) városokban közös, nem kompetitív filmszemlét rendeztek. A bemutatott napi egy filmet Marienbadban háromszor vetítették, majd másnap a kópia egyetlen vetítés erejéig átkerült a karlsbadi szabadtéri moziba, ahol a nézők az új csehszlovák filmipar termése mellett angol, svéd, francia és amerikai újdonságokkal is megismerkedhettek. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után természetesen némileg változott a fesztivál szellemisége és felhozatala: az új ember bemutatása és a világbékéért való küzdelem elsőbbséget élvezett a valódi filmes értékek előtt, a dekadens alkotások pedig értelemszerűen lekerültek a vászonról. A 3. Karlovy Vary Filmfesztivál alkalmával, szintén 1948-ban, először osztották ki a nagydíjnak számító Kristálygömböt, s ezzel a mustra olyan versenyfesztivállá vált, amely 1951-től kezdve nemzetközi zsűrit állított fel a versenyprogramban szereplő filmek elbírálására. Karlovy Vary nemzetközi ismertségének újabb lökést adott az az 1956-os döntés, melynek értelmében a fürdővárosi rendezvényt A-kategóriás fesztivállá nyilvánították. A fennálló rend azonban ezt a kedvező ítéletet is képes volt visszájára fordítani: valahol nagyon magasan úgy döntöttek, hogy a kommunista blokkban évente csak egy A-kategóriás fesztivált rendezhetnek, így aztán 1959 és 1992 között a filmek felváltva utaztak Moszkvába és Karlovy Varyba. Az évenkénti kényszerpihenő ellenére a KVIFF (Karlovy Vary International Film Festival) szépen fejlődött tovább, a nyár közepi rendezvényre olyan nagyságok látogattak el, mint Luis Buńuel, Lindsay Anderson, Claudia Cardinale, Henry Fonda, Elia Kazan, Philippe Noiret, Carlo Ponti vagy éppen maga Jurij Gagarin. Az 1968-as Prágai Tavasz oldott valamicskét az ideológiai kötésen, a nemzetközi zsűri helyett három független testület alakult, a tervezett versenyprogram vetítése elmaradt, a Kristálygömböt pedig JirŠí Menzel vehette át Szeszélyes nyár című filmjéért. A „normalizáció” időszaka természetesen könnyedén söpörte félre a ’68-as vívmányokat és eszmeiséget, s a fesztivál újra a népek barátságának hirdetőoszlopává vált.