hirdetés
hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.
hirdetés

Követhetetlen betegutak

Januártól több szakrendelésre kell beutaló

Megfelelő vizsgálatok és adatok híján ma szinte semmit sem tudni arról, hogyan „vándorolnak” a magyar betegek az egészségügyi rendszerben. A helyzeten némiképp változtathat, hogy a kormány döntése értelmében januártól 600 forintot kell fizetnie annak a betegnek, aki megkerüli a betegbeutalási rendet.

Ma Magyarországon szinte semmit sem tudni arról, hogy vajon a betegek a megszabott keretek között veszik-e igénybe az egészségügyi ellátást. Kapcsolatrendszere vagy anyagi lehetőségei révén ma szinte bárki bárhová fordulhat, figyelmen kívül hagyva az egyébként fennálló szabályokat. Pedig a betegek gyógyulási esélyei jelentősen javulnának, ha a lehető leghamarabb megkapnák a számukra szükséges kezelést. A betegutak szabályozottsága nem csak nekik lenne kedvező, az ágazat költségvetésére is jótékony hatással lehetne. Ugyanis nemzetközi tapasztalatok szerint az egészségügyben csak úgy lehet költséget csökkenteni, ha korlátozzák a betegek szabad mozgását és ezzel párhuzamosan a szolgáltatások igénybevételét is a rendszerben – mondta el lapunknak a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Gulácsi László szerint egy valódi társadalombiztosításban, ameddig egy beteg biztosítottként követi a rá szabott utat, addig megtérítik a kezelés költségeit, ha azonban letér arról, akkor fizetnie kell.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
LOSONCZI GERGELY
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés