hirdetés
2020. október. 01., csütörtök - Malvin.
hirdetés

Kinek állami, kinek magán?

Szauder Ipoly kardiológus főorvos több mint huszonöt éve alapította a rendszerváltás utáni első magyar magánrendelőt. A 168 órának arról beszél: ideális rendszerben a magánellátók működése egyáltalán nem kellene hogy azt jelentse, két egészségügy van.

hirdetés

Azt is mondhatnánk, a magánegészségügy az ön számára emberöltőnyi kudarctörténet. Mi a pechszéria oka?

– Kétségtelen, hogy folyamatos ellenszélben próbálkoztam. Amikor 1990-ben létrehoztuk a Medisan poliklinikát, az volt a célunk, hogy olyan szolgáltatást biztosítsunk, amelynek színvonala semmiben sem marad el az állami ellátás nívójától. Közben viszont pluszt is nyújt olyanoknak, akik – például azért, mert kevés idejük van – készek fizetni az átlagot meghaladó igényeik kielégítéséért. Ezért kezdtük az úgynevezett menedzserszűrésekkel. Nagy reményekkel indultunk, volt nálunk belgyógyászat, kardiológia, nőgyógyászat, fogászat, gégészet, urológia, röntgen, ultrahang, laboratórium. Azért kezdtünk rögtön komplex szolgáltatással, mert biztatást kaptunk az akkori egészségügyi kormányzattól, kilátásba helyezte a szektorsemleges finanszírozást. Azt, hogy egy-egy szolgáltatásért a magánintézmények is megkaphatják ugyanazt a kvó­­tát, mint az állami ellátók. Ez lett volna a kifizetődő működés elemi feltétele.

És ez maradt is ígéret.

– Így van, annak rendje és módja szerint csődbe is ment a Medisan.

Ön egy cikkében azt kéri: különböztessük meg a lakásrendelőtől a gyakran szintén lakásokban működő magánszolgáltatókat, amilyen például az ön jelenlegi cége, a Kardiológiai Diagnosztikai Központ. Miért olyan fontos ez?

– Amikor egy orvos a lakásának egyik szobájában magánrendelést folytat, az nem ugyanaz, mint amikor az olcsóbb ár miatt irodaépületi terek helyett lakásokat vásárolnak meg bejegyzett, profi szolgáltatók. Ezeknek az ÁNTSZ összes előírt szakmai, személyes és műszerezettségi feltételének meg kell felelniük. Ezt a kettőt csak felületességből vagy sandaságból szokás összemosni.

Ha jól értem, a műszerek nélküli, otthoni magánrendelés inkább csak a hálapénz kényelmes kasszírozására jó.

– Ez részben tényleg így van, ami persze elítélendő. Házi körülmények között viszont sokkal jobban el lehet beszélgetni, az orvos alaposabban tájékozódhat és a gyógyítás alternatíváiról alaposabban informálhatja a beteget, mint a kórházi rohanásban. De ez mégiscsak más, mint például az általam vezetett diagnosztikai központ, ahol előírásszerűen rendelkezésre áll korszerű szívultrahang-berendezés, EKG-monitor, terheléses EKG, vérnyomásmonitor, defibrillátor és számos más eszköz.

Saját szakterületén milyen eredménnyel járna, ha a szakmai követelményeknek megfelelő magánintézmények is megkapnák ugyanazt a finanszírozást, mint az állami intézmények?

– A jelenlegi negyven nap helyett maximum öt-hat nap lenne az átlagos várakozási idő a kardiológiai vizsgálatokra. De tudok olyan budapesti kerületet, ahol már két hónapig várnak vizsgálatra a betegek. Ez elfogadhatatlan és felháborító: emberéletekbe kerülhet. (...)

– A magánintézményekben általában ugyanazok az orvosok ugyanolyan mű­­szerekkel vizsgálják a betegeket délután, mint a közintézményekben délelőtt. Valóban nehéz megérteni, hogy a várakozási listák rövidítése érdekében miért nem kapják meg ugyanazt a finanszírozást.

– Nem tudom a választ.(...)

A teljes cikk

(forrás: 168 óra)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink