hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kicsi Kína is lesz a pestújhelyi egészségligetben

Lakossági fórumon mutatta be a fővárosban létrehozandó hagyományos kínai gyógyászati és kutatási központ tervét a XV. kerület korábbi polgármestere - az eseményről a VS.hu számolt be.

László Tamás képviselő (Fidesz) minden alkalommal, mikor a közmeghallgatáson a kínai gyógyászati centrum létrehozása mellett érvelt – idézi fel a lap –, megemlítette, hogy erről már megállapodás született a magyar és kínai kormány között. Orbán Viktor miniszterelnök 2014. februári pekingi látogatására utalt, amikor a kínai parlamentben találkozott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, és egyezményt írtak alá egyebek mellett egy hagyományos kínai orvosi központ magyarországi létrehozásáról. A magyar kormány a Semmelweis Egyetemet bízta meg a feladat megvalósításával, ahol ezt már évek óta tanítják.

A politikus beszédéből kiderült az is, hogy az egykori szovjet katonai kórház területére tervezett „Észak-Pesti Egészségliget” 26-32 milliárd forintos vállalkozás, amit az önkormányzat tíz év alatt valósítana meg.  A maga részéről 6-7 milliárdot tenne bele, továbbá évente 1,6-1,8 milliárd külső forrást vonna be.

Uniós forrásokkal az önkormányzat nem kalkulál, László szavaiból az derült ki, hogy viszont számítanak kínai befektetőkre. A közreműködésükkel létrejövő Közép- és Kelet-európai Hagyományos Kínai Orvoslás Oktató és Gyógyító Központ néven működő intézményben – ami az egykori sebészeti épületben rendezkedne be – a tervek szerint nemcsak gyógyítanának, hanem kutatnának és oktatnának is – olvasható a vs.hu-n.

 

(forrás: vs.hu)
hirdetés

Könyveink