hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Készül a télre a mentőszolgálat

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője mindenkit arra kér, hogy a zord időjárási körülmények között fokozottan ügyeljen a környezetében élő gyenge, idős emberekre.

Minden mentőautón ellenőrzik az abroncsok állapotát, a hóláncok épségét. Az autók legalább négy-évszakos gumiabroncsokkal közlekednek, de már egyre több mentőjármű, köztük az új, sárga mentőautók is rendelkeznek speciális téli gumikészlettel – közölte Győrfi Pál.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint az utcán ugyancsak nagyobb odafigyelésre lesz szükség, sokan ugyanis a szemünk előtt, mégis észrevétlenül halnak meg. Bár az sok esetben inkább szociális feladat, a mentők a hajléktalanokra is igyekeznek odafigyelni, mindenkin a megfelelő módon segíteni.

Ha valaki állapota "gyanúsnak" tűnik, vagy a rosszullét, életveszély jelei mutatkoznak rajta, minél előbb segítséget kell hívni hozzá, emelte ki a szóvivő, de egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a kihűlés veszélye nem csak az utcán élőket fenyegeti. Sokan fűtetlen helyiségekben, otthonukban hűlnek ki, fagynak meg.

Ilyenkor különösen veszélyes alkoholt fogyasztani. Az ital nagy mennyiségben megbéníthatja a szervezet hőtermelését, vagyis lényegében "elősegíti a test gyors és életveszélyes kihűlését". Sokan kerülnek kórházba szén-monoxid-mérgezéssel is, mivel a kéményt, fűtőtestet nem ellenőriztetik, vagy barkácsolt fűtési megoldásokat alkalmaznak. Ez szintén tragédiához vezethet, emelte ki Győrfi Pál.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink