hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Ismét elindul a szakdolgozók pályaválasztási kampánya

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) 2018-ban kezdte meg az egészségügyi hivatást népszerűsítő országos kampányt, melyet 2020-ban tovább folytattak.

Az előző évek hagyományát követve ismét megjelenünk papír alapú magazinunkkal. Ezzel elsősorban a szülők és az általános és középiskolai tanárok ismereteit szeretnénk bővíteni az egészségügyi szakképzés technikumi rendszeréről, valamint az egészségtudományi felsőoktatásban rejlő további lehetőségekről. Mindezen információkat a MESZK hivatalos folyóirata, a HIVATÁSUNK Pályaválasztás 2021 címen megjelenő különszámban adják közre 25 ezer példányban.

A tavalyi kampány tapasztalati alapján döntöttünk úgy, hogy idén sokkal nagyobb hangsúlyt kívánunk fordítani az egyes szakmaterületeken dolgozó fiatalok személyes vallomásainak kidolgozására, hiszen ők képesek a leghitelesebben megszólítani a jövő generációit. Ők azok, akik saját példáikon keresztül tudják pályaválasztásukat, munkájukat népszerűsíteni. Ezen elvárások alapján születettek meg új filmjeink is. Olyan, az egészségügyi hivatást népszerűsítő interjúk készültek el, melynek bemutatását ismét az iskolai tanév kezdetére időzítette a kamara azzal a céllal, hogy a 2020/2021-es tanévben a most még iskolapadban ülő, a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, a következő generációnak bemutassák a szakdolgozói munka érdekes és izgalmas világát.

A másfél perces interjúkban öt fiatal szakdolgozó vall hivatásáról, pályájáról és hívja a fiatalokat az egészségügy területére. Ezen kisfilmekben laboratóriumi diagnosztika, védőnői ellátás, valamint a népegészségügyi felügyelői terület mellet az idős- és a sürgősségi ápolás területén tevékenykedő szakemberek közreműködésével szólunk a pályaválasztókhoz. 

Korábbi tapasztalatinkat felhasználva készült el a HIVATÁSUNK című lap különszámának lapozható, elektronikus verziója is. E kampányunkra kialakított honlap és közösségi felület segíti a következő félév területi és országos szintű pályaválasztási rendezvényeit és programjait, ahol a fiatalok figyelmét az egészségügyi hivatásra kívánjuk felhívni, közölte a szervezet.

hirdetés

Könyveink