hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Így látja a MOK és a kormány konfliktusát az utca embere

A megkérdezettek 62 százaléka szerint az orvosok a betegbiztonság javításáért tiltakoznak, derül ki a Publicus felméréséből, melyet a Népszava ismertet.

A kormányzat és az orvosok konfliktusának híre szinte az egész országhoz eljutott, a kérdezettek 95 százaléka mondta azt, hogy hallott a vitáról, 60 százalékuk pedig egyetért a doktorok tiltakozásával – áll a Publicus Intézet Népszava számára, 1012 fő megkérdezésével készült, a magyarországi felnőtt népességre életkor, nem és iskolázottság szerint reprezentatív kutatásában.

Az ellenzéki szimpatizánsok 88 százaléka tartja azt, hogy az orvosok a betegbiztonság javításáért küzdenek. A Fidesz támogatói között is többségben vannak azok, akik megértőek az orvosok akciójával, 43 százalékuk látja úgy, hogy a doktorok a betegbiztonság javításért küzdenek, 33 százalékuk tartja felelőtlennek a tiltakozást, és 24 százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Arra is rákérdeztek a kutatásban: Egyetértenek-e azzal a kormányzati állítással, amely szerint azért kellett a kötelező MOK-tagságot megszüntetni, mert az orvosi kamara veszélyezteti a betegek biztonságos ellátáshoz való alapjogát? A kérdezettek 58 százaléka nem vagy inkább nem értett egyet ezzel, ám a Fidesz-KDNP táborában már magasabb, 60 százalék volt a kormány narratíváját elfogadók aránya, 22 százalékuk utasította el azt.

„Ön szerint a kormányzat és az orvostársadalom vitájában ki az, aki valóban a betegek érdekeit képviseli?”. Ebben a többség (53 százalék) inkább az orvosok mellé állt, csak 10 százalék adott igazat a kormánynak, 23 százalék pedig kifejezetten megengedő e kérdésben: a kabinetet és a doktorokat is a betegérdek valódi képviselőiként fogadta el.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink