hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Egészségpolitika

Gazdát keresnek a kiskórházak

Értik is, meg nem is az önkormányzatok a három-négy évvel ezelőtt tárt karokkal fogadott megmentő, a több vidéki kórházat működtetésre átvevő Medisyst Kft. hirtelen távozásának okait.
Amikor jöttek, jelentős veszteségeket találtak: a tapolcai kórház csődhelyzet előtt állt, a mezőtúri és a körmendi jelentős hiányt görgetett maga előtt. Még nem tudni, milyen állapotban, s anyagi helyzetben hagyják hátra az intézményeket — ennek felmérése még tart. Az érintett városokban felröppent a hír: a Medisyst akár jól is „kijöhet" az üzletből, hiszen az üzemeltetés alatt keletkezett nyereséget kivehette a cégből, s most a beruházásai összegét is visszakaphatja.

— Ha valaki elárulja, hogyan lehet veszteséges intézményekből bármilyen formában pénzt kivenni, azzal szívesen kezet rázok — mondta Németh Attila, a Medisyst Kft. ügyvezetője, a körmendi kórház igazgatója.

Az érintett kórházakban vagyonleltárt készítenek, s meghatározzák annak az amortizációs költségekkel csökkentett fejlesztésnek az értékét, amelyet a cégük végrehajtott. Körmenden ez félmilliárd, Tapolcán 400 millió, míg Mezőtúron 60-70 millió forintra tehető az összeg. Az önkormányzatoknak egyelőre fogalmuk sincs, milyen pénzből, s mikorra tudják majd a visszafizetést teljesíteni.

A tapolcai, a mezőtúri és a kőszegi rendelőintézetet is működtető körmendi kórházat egyelőre visszaveszik az önkormányzatok. Szakértők szerint ez az állapot nem lesz tartós, a viszonylag kis városok a költségvetésükből nem tudják finanszírozni a veszteségeket. A polgármesterek már elkezdték a puhatolózást arról, melyik nagyobb kórházhoz tudnák integrálni az intézményeket.

cimkék

hirdetés

Könyveink