hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

5500 közszolgát bocsát el a kormány

Saját nadrágszíján is húz egy nagyot a kormány, jövőre jelentős létszámleépítések lesznek a minisztériumokban és számos kormányzati intézménynél. Összesen 5500 embernek mondanak fel a költségvetési törvény tervezetéből következően – írja a hvg.hu.

A hvg.hu információi szerint az összes minisztériumból, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, a nyugdíjfolyósítótól, a megyei kormányhivataloktól, a vízügyi igazgatóságoktól rúgnak ki munkavállalókat, míg a Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint a miniszterelnökség megússza a leépítést. 

A tárcáknál várhjatóan 10-15 százalék közötti leépítés lesz.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKKDSZ) elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, úgy tudják, „már elkészültek a halállisták, minden miniszter fiókjában ott van a lista a kirúgandókról, már csak az engedélyre várnak”. Az MKKDSZ holnap a kormány személyügyi államtitkárával, Gál András Leventével találkozik. Eredetileg nem ez lett volna a téma, de Fehér József szerint mindenképpen szóba hozzák a leépítéseket. A szakszervezetek mindenesetre december 3-ra már demonstrációt hirdettek a Magyar Tudományos Akadémia elé a „közszolgálat védelme érdekében”.

A kormányváltáskor Orbán Viktor kisebb, takarékosabb közigazgatást ígért, ennek jegyében csökkentették a minisztériumok számát nyolcra. Míg azonban Bajnai Gordonnak például 20 államtitkára és 51 szakállamtitkára volt, az Orbán-kabinetben 44 államtitkár és 63 helyettes államtitkár dolgozik, és egy februári összesítés szerint az év elejétől egy fő híján 1200 fővel dolgoztak többen a központi közigazgatásban, mint egy évvel korábban, mindez pedig az adófizetőknek havonta 22 millió forinttal került többe.

cimkék

hirdetés

Könyveink