DVD-operák
2006. december 01. 00:00
A DVD-re kerülő teljes operák soha nem látott mennyiségben árasztják el a lemezpiacot. Az érdeklődést mutatja, hogy a kiadók nemcsak a régi, „muzeális” felvételekből szemelgetnek – az újabb előadások is a megszokottnál hamarabb jutnak el a boltokba. A legfrissebb szenzáció a Mozart-év salzburgi produkcióinak kiadása. Mint köztudott, az idei Ünnepi Játékokon a zeneszerző mind a huszonkét színpadi művét előadták. Az M/22-ből az Universal Music most hármat kínál.
A Szöktetés a szerájból Stefan Herheim rendezésében ellentmond minden hagyománynak. A konvencionális „török opera” átalakul a nemek harcát illusztráló képtelen kavalkáddá, amelyben az eredeti párok megsokszorozódnak, s menyasszonyok és vőlegények tömkelege árasztja el a színpadot, hogy egy fantasztikus álomjátékban végigéljék a házasság örömeit és kínjait. Az előadás valóságos ötletbörze: a színpad szüntelenül átalakul – mozognak, lebegnek, hullámoznak a vetített montázsokkal, fényváltásokkal képlékennyé tett falak. Franz Hawlata Osminjától bármi kitelik, ami nem hasonlít egy „török basa” szolgájára.
Hogy a házasságnál maradjunk: az Ascanio in Albát a tizenöt éves Mozart egy Habsburgesküvőre írta. A korabeli néző a történet mögött fölismerte a korabeli szereplőket, legkivált a házasuló párt, Ferdinánd főherceget és Beatrice d’Este modenai hercegnőt. A szellemes, ironikus és gazdagon reflektált előadást, amelyben az álmok és vágyak mellett az „államrezonra” is utalás történik, a mi Fischer Ádámunk vezényli briliánsan.
A Bastien és Bastienne szerzőjeként Mozart még fiatalabb, mindössze tizenkét éves. Ezzel a darabbal mutatkozott be 1913- ban az azóta világhírűvé lett salzburgi Marionett Színház. Az előadás, amely a marionettet az élő színházzal kombinálja, és két díva verseng benne Bastienne szerepéért, a Deutsche Grammophon jóvoltából most először került DVD-re.
Salzburgnál maradva: aki még nem vette meg – és operarajongó –, annak „kötelezően” ajánlom Verdi Traviatájának a tavalyi műsorból átmentett felvételét, amely az utóbbi évek legnagyobb, már-már hisztérikus operasikere. Elsősorban, persze, a mai operaszínpad koronázott királynőjének, az isteni dívaként ajnározott Anna Netrebkónak köszönhetően. Az orosz szopránt és partnerét, a mexikói tenorista Ramón Villazónt álompárként tartják számon, és mitológiát fontak köréjük. A rendezés lefejti a tüdőbajos kurtizán pityeregtető történetéről a melodrámát és az álromantikát. Helyette egy szenvedélyes és vad szerelem szimbolikus történetét kapjuk, két szép fiatal – ez is ritka az operaszínpadon! – harcát a rövidre mért idővel és a kajánul ellenséges környezettel. Aki tudni szeretné, miért hódít az opera ott, ahol megteremtik a műfaj optimális előadás-feltételeit, ebből a produkcióból megtudhatja.
A Warner Classics Hungary most hozta ki Daniel Barenboim és Harry Kupfer bayreuthi Ringjének – A nibelung gyűrűje című Wagner- tetralógiának – utolsó „estéjét”, Az istenek alkonyát. (Az előző három már korábban megjelent.) Ez a produkció – nem sokkal a berlini fal leomlása előtt – csaknem olyan botrányt keltett, mint korábban a „hírhedt” Chéreau- Boulez Ring. Kupfer, a rendező egy (atom)katasztrófa utáni pillanatra teszi a cselekményt (ezért „Csernobil- Ring”-nek is hívják), és az emberiség önpusztító ösztönét ábrázolja, ami nem áll távol Wagner elképzelésétől. Még a videováltozat is visszaadja a produkció erős látványelemeit. A fináléban szétporladó és újraépülő felhőkarcolók érzékeltetik a folyamatos tragédiát. A túlélők a tűzkráterbe bámulnak, két kisgyerek zseblámpával keresi az utat a lézersugarakkal lyuggatott porfelhőben. „Mellesleg” olyan nagyságok énekelnek csodásan, mint Waltraud Meier és John Tomlinson.
A Wagner-fan vásárlók további újdonságokból csemegézhetnek. Láthatják és hallhatják Marton Évát fénykorában a Lohengrin egy húsz évvel ezelőtti felvételén, amely a New York-i Metropolitanben készült. Nagy élmény – tökéletes operaénekesnő egy hagyományos rendezésben, olyan partnerekkel, mint Leonie Rysanek és Peter Hoffmann. Akinek ennyi jó kevés, az egy Tannhäuserrel (ugyancsak a Metből, ugyancsak Martonnal) és egy Nürnbergi mesterdalnokokkal (Bayreuthból, főszereplők: Bernd Weikl és Siegfried Jerusalem) fokozhatja Wagner-telítettségét.
A „lightosabb” rajongóknak egy Puccini/Toscát (Met, Hildegard Behrens, Plácido Domingo), egy Gounod/Faustot (Bécs, a filmrendező, Ken Russel balettvízióival) és egy ugyancsak bécsi Massenet/ Manont ajánlok. Az utóbbiban a briliáns cseh koloratúrszoprán és a mára már köddé vált „klasszikus” zenés színház legnagyobb rendezője, Jean-Pierre Ponnelle mutat meg egy különlegességet a közelmúlt operamúzeumából.
A Szöktetés a szerájból Stefan Herheim rendezésében ellentmond minden hagyománynak. A konvencionális „török opera” átalakul a nemek harcát illusztráló képtelen kavalkáddá, amelyben az eredeti párok megsokszorozódnak, s menyasszonyok és vőlegények tömkelege árasztja el a színpadot, hogy egy fantasztikus álomjátékban végigéljék a házasság örömeit és kínjait. Az előadás valóságos ötletbörze: a színpad szüntelenül átalakul – mozognak, lebegnek, hullámoznak a vetített montázsokkal, fényváltásokkal képlékennyé tett falak. Franz Hawlata Osminjától bármi kitelik, ami nem hasonlít egy „török basa” szolgájára.
Hogy a házasságnál maradjunk: az Ascanio in Albát a tizenöt éves Mozart egy Habsburgesküvőre írta. A korabeli néző a történet mögött fölismerte a korabeli szereplőket, legkivált a házasuló párt, Ferdinánd főherceget és Beatrice d’Este modenai hercegnőt. A szellemes, ironikus és gazdagon reflektált előadást, amelyben az álmok és vágyak mellett az „államrezonra” is utalás történik, a mi Fischer Ádámunk vezényli briliánsan.
A Bastien és Bastienne szerzőjeként Mozart még fiatalabb, mindössze tizenkét éves. Ezzel a darabbal mutatkozott be 1913- ban az azóta világhírűvé lett salzburgi Marionett Színház. Az előadás, amely a marionettet az élő színházzal kombinálja, és két díva verseng benne Bastienne szerepéért, a Deutsche Grammophon jóvoltából most először került DVD-re.
Salzburgnál maradva: aki még nem vette meg – és operarajongó –, annak „kötelezően” ajánlom Verdi Traviatájának a tavalyi műsorból átmentett felvételét, amely az utóbbi évek legnagyobb, már-már hisztérikus operasikere. Elsősorban, persze, a mai operaszínpad koronázott királynőjének, az isteni dívaként ajnározott Anna Netrebkónak köszönhetően. Az orosz szopránt és partnerét, a mexikói tenorista Ramón Villazónt álompárként tartják számon, és mitológiát fontak köréjük. A rendezés lefejti a tüdőbajos kurtizán pityeregtető történetéről a melodrámát és az álromantikát. Helyette egy szenvedélyes és vad szerelem szimbolikus történetét kapjuk, két szép fiatal – ez is ritka az operaszínpadon! – harcát a rövidre mért idővel és a kajánul ellenséges környezettel. Aki tudni szeretné, miért hódít az opera ott, ahol megteremtik a műfaj optimális előadás-feltételeit, ebből a produkcióból megtudhatja.
A Warner Classics Hungary most hozta ki Daniel Barenboim és Harry Kupfer bayreuthi Ringjének – A nibelung gyűrűje című Wagner- tetralógiának – utolsó „estéjét”, Az istenek alkonyát. (Az előző három már korábban megjelent.) Ez a produkció – nem sokkal a berlini fal leomlása előtt – csaknem olyan botrányt keltett, mint korábban a „hírhedt” Chéreau- Boulez Ring. Kupfer, a rendező egy (atom)katasztrófa utáni pillanatra teszi a cselekményt (ezért „Csernobil- Ring”-nek is hívják), és az emberiség önpusztító ösztönét ábrázolja, ami nem áll távol Wagner elképzelésétől. Még a videováltozat is visszaadja a produkció erős látványelemeit. A fináléban szétporladó és újraépülő felhőkarcolók érzékeltetik a folyamatos tragédiát. A túlélők a tűzkráterbe bámulnak, két kisgyerek zseblámpával keresi az utat a lézersugarakkal lyuggatott porfelhőben. „Mellesleg” olyan nagyságok énekelnek csodásan, mint Waltraud Meier és John Tomlinson.
A Wagner-fan vásárlók további újdonságokból csemegézhetnek. Láthatják és hallhatják Marton Évát fénykorában a Lohengrin egy húsz évvel ezelőtti felvételén, amely a New York-i Metropolitanben készült. Nagy élmény – tökéletes operaénekesnő egy hagyományos rendezésben, olyan partnerekkel, mint Leonie Rysanek és Peter Hoffmann. Akinek ennyi jó kevés, az egy Tannhäuserrel (ugyancsak a Metből, ugyancsak Martonnal) és egy Nürnbergi mesterdalnokokkal (Bayreuthból, főszereplők: Bernd Weikl és Siegfried Jerusalem) fokozhatja Wagner-telítettségét.
A „lightosabb” rajongóknak egy Puccini/Toscát (Met, Hildegard Behrens, Plácido Domingo), egy Gounod/Faustot (Bécs, a filmrendező, Ken Russel balettvízióival) és egy ugyancsak bécsi Massenet/ Manont ajánlok. Az utóbbiban a briliáns cseh koloratúrszoprán és a mára már köddé vált „klasszikus” zenés színház legnagyobb rendezője, Jean-Pierre Ponnelle mutat meg egy különlegességet a közelmúlt operamúzeumából.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
