hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Az OMSZ tovább használná a tízévesnél öregebb mentőautókat

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kezdeményezte az Állami és Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálatnál, hogy az új mentőkocsik megérkezéséig tovább használhassák a tízévesnél öregebb, de közlekedésbiztonsági szempontból műszakilag megfelelő járműveiket - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság.

Az OMSZ ezt az átmeneti megoldást azért kezdeményezte, mivel a hatályos jogszabályok szerint a tízévesnél öregebb mentőautókat le kellene cserélni, és az OMSZ gépjárműflottájában a 770 futó - tartalék járművekkel együtt 1000 - autóból mintegy 300 kocsi már túllépte ezt a kort.

A használhatóság feltétele nem az életkor, hanem a műszaki állapot lenne.

A tárca közleménye szerint az új egészségügyi kormányzat 2010-ben szembesült azzal, hogy az OMSZ mentőgépkocsi-beszerzésre vonatkozó utolsó ötéves keretszerződését 2003-ban írták alá. E szerződés alapján 2007 végéig szerezhettek be új autókat, ezután az OMSZ egyetlen új mentőkocsit sem vásárolhatott. Pedig, mint fogalmaztak: "százas nagyságrendben voltak olyan járművek, amelyek a hatályos jogszabály szerint elöregedtek, több mint tíz évet futottak".

Emlékeztettek arra, hogy tavaly az ágazat vezetése az év végi maradvány terhére 850 millió forint többletforrást biztosított esetkocsik beszerzésére; a közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul. Hangsúlyozták, hogy az idén további 750 millió forintos ágazati forrásból folytatódik a mentőautók csereprogramja.

Mindezek mellett az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program "Sürgősségi ellátás fejlesztése - mentés, légimentés" pályázata révén is lehetőség van a 15 percen belüli kiérkezés biztosításához szükséges új mentőállomások, új légibázisok megépítésére, a rossz műszaki állapotú mentőállomások felújítására, valamint új mentőgépkocsik beszerzésére. A rendelkezésre álló 11,5 milliárd forint több mint egyharmadát új gépjárművek beszerzésére fordítaná a szaktárca.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...