hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az ombudsman szerint jogsértő volt az egri kórház

Az ombudsman szerint megsértette a szabad mozgáshoz és jogbiztonsághoz való jogot az egri kórház, amikor korlátozta az intézmény három volt dolgozójának mozgását a kórház területén.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében felidézi, hogy az igazgató elrendelte a személyek igazoltatását, és a három volt alkalmazott ezután is csak kísérővel léphetett az intézmény területére. A jogszabályi felhatalmazás nélkül hozott intézkedést azóta feloldották.

A kórház vezetője a biztost arról tájékoztatta, hogy egészségügyi ellátásért vagy látogatóként természetesen bárki beléphet a kórház területére, ám a volt alkalmazottak rendszeresen zavarták a munkát.

Szabó Máté ombudsman emlékeztetett arra, hogy ha valaki zavarja az intézmény rendjét, akkor értesíteni lehet a rendőrséget, ám a kórház vezetése önkényesen nem hozhat "kitiltó" intézkedést - közölte a hivatal.

A Markhot Ferenc Kórház idén márciusban korlátozta három volt dolgozójának belépését. Az érintettek egyike, a városban független önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Császár Zoltán arról tájékoztatta az MTI-t: akkor szembesült az intézkedéssel, amikor a portás kérte tőle a beutalót, majd a vizsgálatok idejére "mozgó járőrt" rendeltek ki mellé. Utóbbi még azt is felírta, hogy kivel beszélt, amíg az intézményben tartózkodott.

Közlése szerint a döntés okáról senki nem tájékoztatta, más forrásból azonban úgy értesült: a kórház vezetői azzal indokolták a döntést, hogy a három korábbi dolgozó nem csak az egészségügyi szolgáltatások miatt jár be az intézménybe, amivel zavarják a betegellátást. Holott, csak akkor ment a kórházba, ha beteg, receptet írat fel vagy a rokonát látogatja meg, és soha nem zavarja a betegellátást - mondta. Úgy vélekedett: az bőszíthette fel az intézmény vezetését, hogy részt vettek egy másik "kitiltott" dolgozó munkaügyi tárgyalásán. Veres László, az üzemi tanács volt vezetője ugyanis beperelte a munkáltatóját, miután átszervezés címén elbocsátották.

Az egri kórház az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében azt írta: nem tiltották ki a három volt dolgozót, csupán arról hoztak döntést, hogy csak egészségügyi ellátás és beteglátogatás céljából kereshetik fel az intézményt, mert zavarják a gyógyító munkát.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...