hirdetés
2019. július. 20., szombat - Illés.
hirdetés

Amikor százezreket követel az orvos

Első fokon két év letöltendőt kapott egy ortopédsebész, aki minimum 9 betegétől pénzt követelt az ellátás után. A hvg.hu összeállítása.

hirdetés

Az elmúlt években néhány ilyen ügy jutott bíróság elé, volt, ahol a szülésért 150 ezret kérő orvos pártízezres büntetéssel megúszta a végén. A betegnek nem egyszerű bizonyítani igazát, az esetek elenyésző részében születik feljelentés.

„Elmondják a betegek, hogy egy-egy műtétnek szabott ára van, az orvos közli, hogy megcsinálja, és ennek ennyi a költsége” – mondja a műhibaperekre szakosodott ügyvéd, Ábrahám László. „Az én egyik ügyfelemmel is közölte az orvos, hogy nála ennyi pénz egy tank benzinre sem elég. A beteg meg kiegészítette még egyszer annyival.”

Miután ez jellemzően „látens, bizonyíthatatlan”, a műhibapereknél ezt a kárigénynél ki szokták hagyni, a vélt vagy valós orvosi hiba miatt tesznek büntetőfeljelentést vagy indítanak kártérítési pert.

Mina András betegjogokkal is foglalkozó egészségügyi szakértő is számtalan hozzá fordulótól hallja, hogy fizetett is előre az orvosnak, de csak az esetek 10-20 százalékában akarnak valamit kezdeni az üggyel, 1-2 százalék jut el feljelentésig. (Általában csak azok panaszkodnak, akik nem azt kapták, amit reméltek.) „Praxisomban előfordult olyan eset is, mikor a beteg számon kérte az orvost, amiért nem váltotta be azt, amit a hálapénzért cserébe ígért, talán még a heget is megmutatta a testén, mire az orvos a zsebébe nyúlt és visszaadta a korábban kapott összeget.” Ez egy kisebb összegű hálapénz volt, a jellemző az, hogy az orvos tagad, hiszen a pénz visszaadásával már lényegében elismeri, hogy bűncselekményt követett el. A reklamáló betegtől ugyanis már tarthat az orvos, hátha rögzíti a beszélgetést, abból pedig ő már nem jön ki jól.

Mina azt mondja, nem mindenki a pénzt akarja visszakapni, sokaknak elég, ha a betegjogi képviselő megpróbálja elérni, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló eset az adott intézményben, vagy az orvos a betegnek elismeri a hibáját és bocsánatot kér.

A beteg nemcsak az orvosnál, hanem az intézménynél is panaszkodhat, ha az előre adott pénz ellenére nem az általa elvárt ellátást kapta, ilyenkor jellemzően egy fegyelminek megfelelő eljárás indul az orvos ellen az intézményen belül, akár írásos nyom nélkül. Ilyenkor még mindig diszkrét marad az ügy, de már az intézményben tudnak róla. Betegjogi vagy más szakembert is bevonhat, hogy segítsen a helyzet rendezésében.

Mina András szerint egy életszerűen előadott történetnél az egészségügyben dolgozók tudják, hogy a betegnek valószínűleg igaza van. Ez azonban még nem elég: ha erről hivatalosan is nyilatkozni kell, akkor önvédelemből mindenki tagad, egészen addig, míg bizonyíthatóvá nem válik az ügy.

A teljes cikk

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink