hirdetés
2025. július. 03., csütörtök - Kornél, Soma.
hirdetés

A hálapénz nem téma a kamarában?

Egyetlen hálapénzes eset sem járt a budapesti orvosi kamara előtt 2016-ban, derül ki a 444.hu összeállításából.

Jogerős ítélet után kellett elárulnia a Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezetének, hogy az etikai bizottságaik hány alkalommal foglalkoztak hálapénzes ügyekkel 2016-ban. 

A pert a Transparency International indította 2017 májusában, miután a SOTE II. klinikájának egyik főorvosa ellen etikai vizsgálat indult, mert pénzt kérhetett egy szülés levezetéséért – emlékeztet a 444.hu. A szervezet arra volt kíváncsi, hogy hány hasonló eljárás fordult elő, ezért közérdekű adatigényléssel fordultak a kamarához, de a MOK nem volt hajlandó kiadni azokat.

Nem foglalkoztak hálapénzes esetekkel (Fotó: MedicalOnline archiv)
Nem foglalkoztak hálapénzes esetekkel (Fotó: MedicalOnline archiv)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság novemberi, elsőfokú ítéletében arra jutott, hogy a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének ki kell adnia a hálapénzes adatokat, a MOK azonban akkor fellebbezett. Másodfokon a Fővárosi Törvényszék idén tavasszal megerősítette az elsőfokú ítéletet, így végül a Transparency International birtokába jutottak az adatok.

Eszerint 2016-ban a MOK Budapesti Területi Szervezetének etikai bizottságai nem hoztak olyan határozatot, amely a kamara etikai kódexének hálapénzre vonatkozó részével lett volna összefüggésben, és ugyanígy, olyan határozatot sem, amely a Munka Törvénykönyvének vonatkozó részének megszegéséről szóltak volna.

(forrás: 444.hu)

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...