hirdetés
hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

A jövő elkezdődött - Kizárták a minisztérium dolgozóit

Hétfőn nem jutottak be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai bérleményébe a dolgozók, mert a tárca tetemes bérleti díjjal tartozott az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének tulajdonában álló ingatlan használatáért - írja a Stop.hu.

Hétfőn kényszerűen szabad napot osztott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azoknak a munkatársaiknak, akik a Cser Ágnes elnökölte Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének épületében dolgoznak. Az épületet működtető, szakszervezeti tulajdonban álló társaság hétfőn egyszerűen lezárta a minisztériumi bérleményeket és nem engedtek be oda senkit.

Az ok, hogy tárca jó ideje nem fizetett bérleti díjat, amit a cég megelégelt, mert hiába próbáltak szép szóval pénzükhöz jutni, nem lett foganatja próbálkozásaiknak.

Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke a lapnak nem cáfolta a KIM-mel folyamatban lévő vitás pénzügyeket, ugyanakkor elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon az ügyről, annyit közölt csupán, nem a sajtón keresztül üzengetve szeretné a vitát rendezni. A Stop által megszólaltatott, ám névtelenséget kérő minisztériumi alkalmazottak arról számoltak be, hogy kedden már bejuthattak munkahelyükre, ellenben előző nap se a hivatali munkájukhoz szükséges anyagokhoz, sem pedig személyes tárgyaikhoz nem jutottak hozzá.

A teljes cikket itt olvashatja!

(forrás: Stop.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés