hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A Diagon Kft szerint a H1N1-teszt hibátlan

Diagon Kft. H1N1-tesztjével kapcsolatban semmilyen szakmai kifogás nem vetődött fel - reagált a cég azután, hogy az EEKH felfüggesztette annak forgalmazását. A Magyar Nemzetet beperlik.

A Diagon Kft. a Magyar Nemzet szerdai cikkében megfogalmazott "valótlan állítások" miatt peres eljárást kezdeményez D. Horváth Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese ellen. A tegnap megjelent cikkben azt írták, a teszteket azért vonták vissza, mert azok alkalmatlanok.

A Diagon közleménye szerint az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) - D. Horváth Gábor kezdeményezése alapján - valóban felfüggesztette a teszt forgalmazását, de ezt adminisztratív, eljárási hiányosságokkal indokolták. "A Diagon szerint a határozat szakmailag nem megalapozott, ezért az ellen közigazgatási eljárás keretében keresetet nyújtanak be" - tették hozzá.

A cég közleménye szerint a Magyar Nemzet tavaly csaknem húsz lejárató cikket jelentetett meg a Diagonról és annak vezetőjéről. A cikkekben megfogalmazott hamis állítások miatt pedig a Diagon több sajtó-helyreigazítási pert is indított. Az első lezárult perben a bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet, az azóta meg is jelent - írták.

(A Diagon Kft. szeptember végén közölte az MTI-vel, hogy jogerősen helyreigazítási pert nyert a Magyar Nemzettel szemben, és ennek közzétételére kötelezték a napilapot. A hatpontos helyreigazítás eredeti szövegéből a Diagon szerint öt és felet - stilisztikai változtatásokkal - helybenhagyott a másodfokú bíróság.

A Magyar Nemzet akkor kiadott reagálása szerint viszont megtévesztő és nem a valóságot tükröző nyilatkozatban számolt be a Diagon az ítéletről.

A Magyar Nemzet akkor azt közölte: a hatpontos helyreigazítás szerintük legfontosabb pontját megsemmisítette a bíróság. Mint utaltak rá, a napilap nem állított valótlant, amikor azt írta, hogy a Diagon Kft. vírustesztje az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyik intézete szerint nem használható önálló diagnosztikai eljárásra. A bíróság ezen kívül a helyreigazítási szöveg két pontjának a felét szintén figyelmen kívül hagyta, három kevésbé fontosat pedig helybenhagyott - hívta fel a figyelmet akkor a Magyar Nemzet.)

"Nem is merjük feltételezni, hogy a támadó cikkek hátterében az ugyancsak bírósági szakaszban lévő ipari kémkedési ügy áll" - hangsúlyozta a Diagon Kft. szerdai közleménye, kifejtve, hogy a Fővárosi Főügyészség két évig tartó nyomozás után emelt vádat a Diagon Kft. kárára elkövetett ipari kémkedés miatt.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink