hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

A Diagon Sajtóiroda közleménye

Valótlan állítások a Magyar Nemzetben: háttérben az ipari kémkedési botrány? A Diagon H1N1 tesztjével kapcsolatban nem érkezett szakmai kifogás.

Nem felel meg a valóságnak a Magyar Nemzet mai állítása, amely szerint a Diagon H1N1-tesztje alkalmatlan az újinfluenza-vírus kiszűrésére. A teszt hibátlan, azzal kapcsolatban semmilyen szakmai kifogás nem vetődött fel. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal a Magyar Nemzet újságírójának beadványára valóban felfüggesztette a teszt forgalmazását, de ezt adminisztratív, eljárási hiányosságokkal indokolta. A Diagon szerint a határozat szakmailag nem megalapozott, ezért az ellen közigazgatási eljárás keretében keresetet nyújt be.

Az EEKH D. Horváth Gábornak, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének kezdeményezésére járt el. A lap 2010-ben közel húsz lejárató cikket közölt a Diagonról és annak vezetőjéről. A cikkekben megfogalmazott hamis állítások miatt a Diagon több sajtó-helyreigazítási pert indított. A bíróság az első lezárult perben helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet, a helyreigazítás azóta megjelent.

Nem is merjük feltételezni, hogy a támadó cikkek hátterében az ugyancsak bírósági szakaszban lévő ipari kémkedési ügy áll. A Fővárosi Főügyészség két évig tartó nyomozás után emelt vádat a Diagon Kft. kárára elkövetett ipari kémkedés miatt. A bizonyítékok között szerepel a vádlottak levelezése is, amelyben egyebek mellett arról is szó van, hogy ha az általuk kitervelt bűncselekmény napvilágra kerül, a Diagon piaci jó hírnevét kell támadni, vagy ahogy a levelezés fogalmaz: "elkezdhetjük a rémhírek terjesztését". A Diagon elleni lejárató cikkek az ipari kémkedéssel összefüggő nyomozás végén a vádemelést megelőzően a Magyar Nemzetben jelentek meg.

A molekuláris H1N1 gyorstesztet 2009-ben fejlesztette ki a Diagon Kft. Az EEKH a teszt magyarországi engedélyezési eljárását vizsgálta D. Horváth Gábor kezdeményezésére. A hivatal további dokumentációkat kért be egy általa már korábban lefolytatott és lezárt eljáráshoz, amelyeket a Diagon benyújtott. A Diagon szerint ugyanakkor a felfüggesztő határozat szakmailag értelmezhetetlen, ezért az ellen keresetet nyújt be.

A vírusteszt hatékonyságát a hatósági eljárás kezdete óta több hazai és egy független német minőségbiztosítási intézmény is igazolta. A Diagon Kft. a mai cikkben megfogalmazott valótlan állítások miatt peres eljárást kezdeményez D. Horváth Gábor ellen.

hirdetés

Könyveink