hirdetés
hirdetés
2021. november. 29., hétfő - Taksony.
hirdetés

Adherencia Tudástár 1

A beteg-együttműködés és kapcsolódó fogalmak

A gyógyszeres terápia eredményessége több tényező együttes teljesülésének függvénye. Imételje át az alapfogalmakat: compliance, adherencia, patient adherence, konkordancia, perzisztencia.

A gyógyszeres terápia eredményessége több tényező együttes teljesülésének függvénye. Egyfelől szükség van a terápia helyes megválasztására a kórkép jellege és súlyossága, a beteg állapota, toleranciája és komorbiditása, a párhuzamos kezelések, valamint a szakmai irányelvek figyelembe vételével. Ez a kezelőorvos feladata. Másfelől elengedhetetlen az is, hogy a beteg a számára rendelt gyógyszerkészítményt a kezelőorvos utasításának, valamint az alkalmazási előírásnak megfelelően vegye be. Utóbbit nevezzük beteg-együttműködésnek.

Fogalmak

A beteg-együttműködés fontosságát a terápia hasznosulásában ma már tudományosan elfogadott, és a gyakorlat által is szem előtt tartott tényként kezelhetjük, aminek jelentőségét növeli, hogy nemzetközi felmérések alapján a betegek mindössze 20–50 százaléka esetében tekinthető az együttműködés megfelelőnek. A beteg-együttműködést tehát úgy definiálhatjuk, hogy a páciens a számára rendelt gyógyszert a kezelőorvos utasítása és az alkalmazási előírásban foglaltak szerint veszi be. A nem megfelelő beteg-együttműködés jelenthet rendszertelen gyógyszerszedést, rosszul megválasztott időpontokban történő szedést, terápiamegszakítást vagy idő előtti terápiaelhagyást, rossz dóziskövetést (pl. „tablettafelezés”), illetve a gyógyszer- és élelmiszer-interakciókkal kapcsolatos tudnivalók figyelmen kívül hagyását. 

A beteg-együttműködés megfelelősége („jósága”) számos szociodemográfiai és kulturális, valamint a betegséggel és a terápiával kapcsolatos tényező függvénye. Megfigyelhető például, hogy az idősebb és iskolázottabb betegek együttműködése általában jobb, illetve az is, hogy a parenterális gyógyszerformák esetében a betegek inkább képesek követni a terápiás utasításokat. 
A beteg-együttműködés megnevezésére a szakirodalom korábban főként a compliance(angolul annyit tesz: megfelelés, engedelmesség) szót használta. A compliance arra utal, hogy a beteg úgy viselkedik, ahogyan azt az orvostudomány „elvárja”. A szó által megtestesített attitűd mindinkább idejétmúltnak tekinthető: eszerint a terápiás eredményesség kulcsa a kezelőorvos kezében van, a beteg szerepe pedig az általa adott utasítások passzív elfogadására, követésére korlátozódik. Ebben a hierarchikus logikában a betegegyüttműködés a szülő szerepét játszó orvostól függ, akinek utasítását a rá „gyermekként” támaszkodó betegnek el kell fogadnia. 
A gyakorlati tapasztalatok alapján a beteg-együttműködésnek ez a hagyományos megközelítése – amely a kezelőorvost helyezte középpontba – alkalmatlan mind az orvosok, mind a betegek szemszögéből. Egyfelől a kezelőorvosoknak nincs elég idejük és erőforrásuk arra, hogy a betegeket azok tudatos együttműködése nélkül vegyék rá a terápiás előírások követésére. Másfelől az „emancipált” betegek egyre több forrásból jutnak információhoz a terápiákat illetően; sokan közülük megosztják egymással tapasztalataikat, és igényt tartanak arra, hogy orvosukkal együtt tudjanak gondolkodni. Harmadrészt világossá vált, hogy külső motiválás helyett valódi belső motiváció kell a beteg-együttműködés javításához, s ha a betegben ez nincs meg, az egészségügyi szakemberek hiába adnak közvetlen utasításokat.
A belső motiváció életre hívásakor a betegek egészségtudatosságára és gyógyulni akarására kell építeni, ami a közvetlen utasításnál jóval nehezebb feladat. A beteg-együttműködésnek ezt a korszerűbb, betegközpontú felfogását jelöli az adherencia szó, amelyben a betegnek a terápiához való „ragaszkodása” fejeződik ki. Az adherencia szinonimájának a terápiahűség kifejezést tekinthetjük, amelyet általában valamely konkrét terápia – nem feltétlenül készítmény, hanem akár hatóanyag vagy hatóanyag- csoport – vonatkozásában használunk.
Így például beszélhetünk a terápiahűség fokozásának szükségességéről az orális antidiabetikumok esetében általában, vagy a sitagliptin hatóanyag kapcsán konkrétabban. Angolul az adherenciát, illetve a terápiahűséget egyaránt patient adherence-nek, vagy adherence to treatment-nek szokták nevezni. 
További – új keletű és egyelőre kevésbé elterjedt – fogalom a beteg- együttműködés jelölésére a konkordancia (concordance). A konkordancia az adherenciának az az esete, amikor a kezelőorvos, az egészségügyi szakszemélyzet más tagjai, valamint a páciens között teljes konszenzus alakul ki a kezelés főbb jellemzői tekintetében. A konkordanciát olykor a beteg-együttműködés jövőbeli modelljeként említik; egyelőre inkább tekinthető egy kívánatos állapot felvázolásának, mintsem működő gyakorlatnak. 
A beteg-együttműködés kapcsán még egy fogalmat kell értelmeznünk: ez a perzisztencia (persistence). A perzisztencia az az időtartam, ameddig a beteg egy adott terápiát ténylegesen folytatez az adherencia legkönnyebben és legobjektívebben megragadható indikátora. A megfelelő perzisztencia különösen az olyan készítmények esetében fontos, amelyeknél a terápia idő előtti félbeszakítása az egész kezelés eredményét veszélyezteti. Minden beteg esetében előfordulhatnak azonban hosszabb-rövidebb „kihagyások” (például szabadság, hétvégi kirándulás vagy egyszerű feledékenység miatt), így valamilyen konszenzusos definícióra van szükség a tekintetben, hogy legfeljebb milyen hosszúságú terápiás szünet esetén tekinthetünk egy beteget terápián maradónak (perzisztensnek). 

Perzisztenciagörbék

A Nemzetközi Gyógyszer-gazdaságtani Társaság (ISPOR) definíciója – tartós kezelés esetén – maximum 60 napnyi kihagyást enged meg. Azt, hogy a gyógyszeres terápiában részesülő páciensek közül a terápia megkezdését követő meghatározott idő (3, 6, 12 hónap) múlva mennyien folytatják még terápiát, a perzisztenciagörbék mutatják. A perzisztenciagörbék csak azokat a pácienseket veszik figyelembe, akik esetében a kihagyás a megengedett (60 napos) időtartamon belül marad. Perzisztenciagörbék felállíthatók konkrét készítményre, hatóanyagra (ez esetben az azonos hatóanyagú készítmények közötti váltás terápián maradásnak minősül), valamint hatóanyag-csoportra (ekkor az analógok közötti váltást is terápián maradásnak tekintjük). 
 
 
 
Dr. Dankó Dávid, Corvinus Egyetem
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink