hirdetés

 

Harmincéves kor után nehezebb tanulni

A szinapszisok csökkenésének folyamata, amelynek révén a serdülő agya felnőtt aggyá alakul, 20-as életéveinkben is folytatódik.

Ez a meglepő felfedezés érthetőbbé teheti a skizofrénia kialakulását, amely gyakran fiatal felnőttkorban kezdődik.

Gyermekkorunkra az agysejtek közti szinapszisok túltermelődése a jellemző, majd serdülőkorunkban a fölösleges szinapszisok megszűnnek, míg mások megerősödnek. Néhány év alatt felére csökken a szinapszisok száma és kialakul a felnőtt agy.

Legalábbis ezt hittük eddig. Pasko Rakic, a Yale Egyetem kutatója, valamint a horvátországi Zágrábi Egyetemen és a holland, amszterdami VU Egyetem orvoskarán dolgozó kollégái azonban most azt mutatták ki, hogy a szinapszisok alakulása a 20-as életévekben is folytatódik.

Rakic és munkatársai 32 halott személy prefrontális kérgének szövettani vizsgálatát végezték el – a személyeknél a halál időpontja 1 és 91 éves koruk közé esett. A kutatók megszámolták a dendrittüskéket, amelyek mindegyike szinapszist létesít egy másik neuronnal.

Amint az várható volt, azt találták, hogy gyermekkorban rohamosan nő a dendrittüskék száma és maximumát a 9 éves kor előtt éri el. Ezután számuk csökkenni kezd, azonban a serdülőkor után sem éri el a végleges szintet – noha ezt várták –, hanem fokozatosan tovább csökken majdnem 30 éves korig.

Rakic szerint ez jó hír azoknak, akik új készségeket akarnak elsajátítani életük harmadik évtizedében. Amíg tart a szinapszisok számának csökkenése, a személyek jobban tudnak tanulni, legyen szó egy új nyelv elsajátításáról vagy új fogalmak megértéséről.

Az eredménynek pszichiátriai vonatkozásai is vannak. A prefrontális kéregnek jelentős szerepet tulajdonítanak a skizofrénia kialakulásában, azonban mindmáig nem világos, hogy ebben fejlődési vagy degeneratív folyamatok játszanak szerepet. Az új eredmény fényében valószínűbbnek tűnik, hogy a skizofrénia fellépése az agy késői fejlődési folyamataival áll kapcsolatban.

Az új eredményeket a Proceedings of the National Academy of Sciences közölte.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: New Scientist, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...