hirdetés
2025. december. 03., szerda - Ferenc, Olívia.
hirdetés

 

Érdemes figyelni a szőrös-tollas gyógyszerkutatókat

Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták - állítja Mark Hunter, a Michigani Egyetem ökológusa, aki szerint a jelenség tanulmányozásával hasznos következtetésre lehet jutni az emberre nézve is.

Az állatok részben ösztönös, részben tanult módon kezelik az őket megtámadó nyavalyákat. A csimpánzokról évtizedek óta tudják, hogy betegség esetén gyógyító hatású növényeket gyűjtenek, miként a hangyák és a méhek öngyógyító praktikáját - tűlevelű fák antimikrobiális, baktériumpusztító gyantájával bélelik ki fészküket - is régóta ismerik már. A kutató vezetésével végzett vizsgálatok azonban kiderítették, hogy az "állati gyógyszerészek" listája sokkal hosszabb, mint eddig feltételezték, ráadásul ténykedésük hatással van mind az ökológiai rendszerekre, mind a gazdaállatok, illetve az élősködők evolúciójára.

A ScienceDaily tudományos portál által ismertetett tanulmányban a tudós hangsúlyozta, mivel a növények jelentik a jövőbeli gyógyszerek ígéretes forrását, az állatok öngyógyító gyakorlatának megfigyelése az emberi betegségek elleni új szerek felfedezéséhez vezethet.

"Ha állatokat látunk a természetben keresgélni, felmerülhet a kérdés, vajon éppen a zöldség- és gyümölcsboltban válogatnak-e, vagy pedig patikushoz fordultak segítségért - érzékeltette Hunter. - Nagyon sokat tanulhatunk tőlük a paraziták elleni módszerekről pusztán azzal, hogy figyeljük őket."

Az ökológus utalt egy másik, korábban közzétett tanulmányra, amely szerint verebek és pintyőkék magas nikotintartalmú cigarettacsikkel egészítik ki fészküket, hogy csökkentsék az atkafertőzést. A parazitáktól hemzsegő pompás királylepke pedig tojásait eleve az élősködőket taszító tejelőcserjére rakja le, hogy védje utódait a parazitáktól.

"Talán a legnagyobb meglepetést az okozta számunkra, hogy egyes állatok, köztük a gyümölcslégy vagy a lepke, olyan táplálékot keresnek utódjaiknak, amelyik a minimálisra szoríthatja a fertőzések káros hatását a következő nemzedékekre" - fedte fel az ökológus, aki úgy véli, hogy érdemes az eddiginél nagyobb figyelmet fordítani arra, miként gondoskodnak - akár az étrend összeállításával - az állatok kicsinyeik vagy rokonaik egészségéről.

Meggyőződése, hogy az állatok öngyógyító tevékenysége jelentős mértékben befolyásolja az ökológiai rendszerek alakulását. Példaként említette, hogy a paraziták elleni védekezés fékező hatást gyakorol az élősködők terjeszkedésére és fertőzőképességére, ami viszont egyes fajok hirtelen elszaporodását válthatja ki. De az öngyógyítás hosszú távon az állatok immunrendszerében is változásokat idézhet elő. A méhek genomjának vizsgálatakor kiderült, hogy sok olyan immunrendszeri gén hiányzik örökítőanyagukból, amely más rovaroknál megtalálható. A tudósok nem zárják ki, hogy evolúciós módosulás eredményeként a méhek immunrendszere csökevényesebbé vált amiatt, hogy gyógyszer gyanánt antimikrobiális gyantával bélelik ki fészküket.

Részletes tanulmánya a Science című tudományos magazinban jelent meg.

(forrás: MTI, Science)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...