hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Áttörés az AIDS megelőzésében

A NEJM keddi számában megjelent egyik közlemény átütő eredményről számol be: azok a személyek, akik naponta szedtek egy olyan tablettát, amely két antiretrovirális szer kombinációját tartalmazza, 44 százalékkal kisebb valószínűséggel fertőződtek meg AIDS-szel, mint a placebót kapók. Sőt, ha csak azokat a kísérleti alanyokat vették figyelembe, akik – a vérteszt tanúsága szerint – valóban rendszeresen szedték a gyógyszert, akkor a megelőző hatás 90 százalékosnak adódott.

Az iPrEx-nek nevezett nagy vizsgálatban, amelyet a University of California (San Francisco) kutatói koordináltak, majdnem 2500 férfi vett részt. Az eredmény hosszú évek óta a legjobb, amiről az AIDS-szel kapcsolatban beszámoltak. A gyógyszer, amely a tenofovir és az emtricitabin kombinációja, és a vírus szaporodását gátolja, már ma is sok országban kapható.

A profilaktikus szer különösen jelentős azoknak a férfiaknak a számára, akik valamilyen okból nem használhatnak kondomot (pl. börtönbeli erőszaknak vannak kitéve, elveszítik kontrolljukat, ha isznak, partnerük nyomást gyakorol rájuk stb.). Nagy előnye, hogy használatához a partnernek nem kell hozzájárulnia.

A vizsgálat gyenge pontjai

Az AIDS szakértők azonban felemlítik a vizsgálat korlátait is. Ezek egyike, hogy a résztvevők valamennyien homoszexuális férfiak voltak, ezért külön vizsgálatra szorul majd, hogy más csoportokban (heteroszexuálisokban, drogfogyasztókban) is hatásos-e a tabletta. Mivel a szerek a vírust a véráramban támadják meg, feltehetően mindenkiben érvényesülni fog a preventív hatás. Más tudósok attól tartanak, hogy minél többen szedik majd a tablettát, annál gyorsabban fognak rezisztens törzsek kialakulni – bár a vizsgálat során ez nem fordult elő.

A vizsgálatban hat ország lakosai vettek részt (Brazília, Peru, Dél-Afrika, Thaiföld, Egyesült Államok), és a személyeket három éven át követték. Jellemző volt a compliance hiánya: nagyon sok résztvevő nem szedte be az összes gyógyszert, és sokan nem mondtak igazat ezzel kapcsolatban. Voltak, akik azt állították, hogy a tabletták felét vagy 90 százalékát vették be, de a vérteszt nem vagy alig mutatott ki hatóanyagot a vérükben.

Mellékhatások 

Jelentős mellékhatást nem tapasztaltak, de ha májfunkciós zavarokat észleltek, megszakították a gyógyszer adását. Egyesek azért hagyták abba a tabletták szedését, mert nem tolerálták a viszonylag csekély mellékhatásokat, az émelygést vagy a fejfájást. Gyógyszerrezisztencia senkiben nem alakult ki.

Az alapkérdés: ki finanszírozza? 

A Gilead Sciences által előállított gyógyszer évi mennyisége 12-14 000 dollárba kerül. Nagy kérdés még az Egyesült Államokban is, hogy ki fizesse a preventív kezelést, nem is szólva a többi, szegényebb országról.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink