Lóránth Ida cikkei

Az egyházi kórházakban orvosok és ápolók olyan bensőséges kapcsolat kialakítására törekszenek a betegekkel, amely segít a gyötrelmek enyhítésében. Ezekben az intézményekben ma már nagyon kevés szerzetes szolgál, de mindenütt vannak önkéntes, civil segítők.
A budai Szent Ferenc kórház betegeinek többsége vallásos. Járnak ide gyógyulást keresni egyházi és közéleti személyiségek, művészek is. Az ápoló személyzet többsége világi nővér, de a kórház szomszédságában lévő kolostor két szerzetesnője is betegápoló szolgálatot teljesít. Hedvig nővér, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció tagja.
– A fiatal lányok közül ma már kevesen kopogtatnak be hozzánk azzal, hogy további életüket a rendben szeretnék folytatni, és szerzetesként betegápolással foglalkozni – mondja. Huszonnégy évesen, vallásos neveltetés nélkül lépett a rendbe. – Kerestem életem célját, olvastam, tanulmányoztam a különféle vallások értelmét, üzenetét. Lelkileg leginkább a római katolikus egyház tanítása érintett meg. Gimnazista éveim vége felé már eldöntöttem, hogy mindenképp gyógyítással szeretnék foglalkozni. Akkoriban inkább az orvosi hivatás, a koraszülöttek gyógyítása vonzott. Később úgy éreztem, spirituális hátterét tekintve inkább a nővéri hivatás áll hozzám közelebb. Egészség-ügyi főiskolára jelentkeztem, és ezzel párhuzamosan a renddel is tartottam a kapcsolatot.
A rendet egy Felső-Ausztriából Magyarországon letelepedő szerzetes nővér alapította 1894-ben. Kezdetben minden rendtag kizárólag betegápolással foglalkozott. Ma a nővérek egy része idős kora miatt már nem teljesíthet ápoló szolgálatot, és a fiatalabbak közül sem mindenki tevékenykedik e téren. A rendházban jelenleg kilenc idős és hat fiatalabb nővér él.
Segítik a gyógyulást
A fehér szerzetesi ruha általában megnyugtatja a kórház betegeit. A munkatársak alkalmazásánál nem feltétel a vallásosság, ám azt elvárja az intézmény vezetősége, hogy annak szellemében foglalkozzanak a betegekkel.
– A lelki törődés, a szeretetteljes bánásmód olykor a betegek korábbi felfogását is megváltoztathatja – folytatja Hedvig nővér.
– Munkánk szépsége a sok, mindennapi kis „csoda”, amit azoknál a testileg-lelkileg kiszolgáltatott embereknél tapasztalunk, akiket ápolunk. Jó szóval, biztatással segíthetünk gyógyulásukban, erőt adhatunk fájdalmaik elviselésében. Sokukkal bensőséges lelki kapcsolatot ápolunk. Megható, felemelő érzés, de ugyanakkor felelősségteljes is, ahogyan ránk bízzák apró titkaikat, segítséget kérnek tőlünk a bajban, és megszorítják kezünket a nehéz pillanatokban.
A Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozó Szolgálatát a rend hat éve működteti. Törőcsik Júlia, a szolgálat felelőse azt mondja, rendszerük egyedülálló Magyarországon, hiszen hivatásos lelki gondozóik az orvosok egyenrangú partnereiként vesznek részt a gyógyító munkában. Hetente egyszer a viziten, illetve az orvosokkal, nővérekkel és a gyógytornászokkal együtt tartott megbeszélésen is jelen vannak, ahol interdiszciplináris teamként működve keresik a betegek minél teljesebb gyógyításának útjait.
Az Istenes Szent János által alapított Betegápoló Irgalmasrend ágostoni regulájú laikus férfirend, amelyet az elmúlt öt évszázadban csakúgy, mint ma, a világon a legnagyobb létszámú, és legjelentősebb férfi betegápoló közösségként tartanak számon. A kortárs beszámolók tanúsága szerint az irgalmasok kórházaiban mindig kiemelkedő gyógyítás, tudományos munka és oktatás folyt. Magyarországon már a 17. században több kórházat, patikát alapítottak, így például Egerben, Vácott és Pécsett.
A mai Budai Irgalmasrendi Kórházban Istenes Szent János követői, az irgalmas testvérek az engedelmességi, szegénységi és szüzességi fogadalom mellett a hospitalitást mint a rend karizmáját is magukénak vallják. A kórház Lelkigondozó Szolgálatának feladata, hogy a krisztusi szeretet megtapasztalásában és az irgalmasrendi lelkiség megélésében legyen a betegek és a munkatársak segítségére – magyarázza Törőcsik Júlia. A betegeknek lelki, spirituális és etikai támaszt nyújt, liturgikus és mentálhigiénés programokat szervez, alkalomszerűen ismeretterjesztő, oktatói felkéréseknek is eleget tesz. A lelki gondozás kiterjed a gyógyulók hozzátartozóira és a munkatársakra is. A szolgálattevők társul szegődnek a kórházban töltött napokra, és támogatják a szenvedőt, hogy saját spiritualitásából merítsen erőt. E szeretetteljes jelenlétnek köszönhetően oldódik a magány, nem oly kínzó a kiszolgáltatottság, a hitből pedig remény fakad. A szolgálat mottója, a „Veled vagyok” is ezt szimbolizálja.
Napfogyatkozás
A lelki gondozók felekezeti vagy világnézeti hovatartozástól függetlenül minden betegnek segítséget nyújtanak, elkísérik őt a gyógyulás vagy a haldoklás rögös útjain. Szinte mindenki él a felkínált lehetőséggel. A laikus katolikus és protestáns lelki gondozók mellett tagja a szolgálatnak két szerzetesnővér is. Mindketten képzett lelki gondozók. A munkából ugyancsak részt vállal egy Indiából érkezett verbita szerzetes, aki betegápolási gyakorlati idejét tölti.
A hivatásos lelki gondozók munkáját 25 önkéntes, az Irgalmas Segítő Testvérek erősítik. Járják a kórtermeket, látogatják a betegeket és jelzik, kinek van szüksége segítségre. Az önkéntesek többsége ötven év feletti diplomás – néhány kivételtől eltekintve nyugdíjasok. A szolgálat évek óta kapcsolatban áll a Polcz Alaine és Pilling János nevével jelzett Napfogyatkozás Egyesülettel. Az általuk képzett gyásztanácsadók vezetésével 2004 óta működik egy, a veszteségélmények feldolgozásában segítő csoportjuk. Tapasztalataik szerint a testi panaszok vagy a krónikus betegségekkel való küzdelem sikertelenségének hátterében sokszor a beteg feldolgozatlan gyászélményeinek sorozata áll.
Pótolják a szülőt
1992-ben került vissza az egyház tulajdonába a budapesti Bethesda Gyermekkórház. Az újraindulás a református egyház hívei közül sokakban, főként az idősebbekben, felidézte a történelmi Bethesdáról őrzött emlékeket – mondja Rideg Gyula, a kórház lelkésze. Már a kezdetekkor sokan jelentkeztek önkéntes szolgálatra. Elsősorban idősebb hölgyek, akik valamelyik gyülekezethez tartoztak, és szerettek volna hozzájárulni a kórház diakóniai munkájához. Közülük már csak egyetlen szolgál a kórtermekben – legtöbbjük maga is gondozásra szorul. – 1998 táján toboroztunk először önkénteseket. Kezdetben, külföldi mintára összeállítottunk a jelentkezőknek egy képzőprogramot, ám hamar rájöttünk, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, azonnal szeretne segíteni, és átélni azt az élményt, hogy szükség van rá. A nyugdíjasokon kívül ma már egyre több a fiatal; egyetemisták, diákok, gyesen lévő anyukák. Szolgálatra ajánlkozott már vállalkozó középkorú férfi is, aki felajánlotta, hogy kicsempéz egy kórtermet. Vannak külföldi önkénteseink, diákok, akik egy teljes évet töltenek a kórházban és egy nemzetközi ifjúsági hálózat közvetítésével kerülnek hozzánk. Az önkéntesek többsége általában a gyerekekkel való közvetlen találkozások lehetőségét keresi. Mesélnek, felolvasnak, rajzolnak, játszanak velük. A szülőkkel is beszélgetnek, ha éppen szükségét látják, vagy helyettesítik a bentlakó hozzátartozót, míg megfürdik, pihen vagy ügyeit intézi a városban.
A kezdetektől önkéntesünk a kórház egykori főigazgatója, Dizseri Tamás édesapjának testvére. Jóllehet elmúlt már 70 éves, még mindig nagyon aktív és segítőkész. Korábban a kórház onkológiájára járt, mióta az megszűnt, a többi osztályon látogatja a gyerekeket. Dizseri Ágnes együtt él a kórházzal. Mostanában leginkább epilepsziás gyerekekkel foglalkozik; minden évben több táborunkba is elmegy. Olyan, mint egy jóságos nagymama, akinek egy vigasztaló szava, simogatása elég ahhoz, hogy a kicsik jó kedvre derüljenek.
Fogják a haldoklók kezét
A Mazsihisz Szeretetkórházában, a hospice/palliativ otthonápolásnál közreműködő mobil team munkáját önkéntesek segítik. Akadnak, akik vallási meggyőződésből, mások magánéleti okokból teljesítenek szolgálatot. A mobil csoport előnye, hogy a betegeket otthonukban, megszokott környezetükben ápolja. A szolgálat képzett szakemberekből áll; tagja az orvosok, szakápolók, gyógytornászok, önkéntesek mellett a rabbi is.
Segítségükre nagy a szükség, mert a magyarországi zsidó közösségben egyre több az idős, magányos ember. A csoport megalakulása, 2001 óta a tagok csaknem 400 beteget látogattak meg, közel 12 000 alkalommal. Többségük rákbeteg volt.
Wermer Katalin önkéntes négy éve tagja a csoportnak.
– Nem tudok semmilyen magyarázatot adni arra a kérdésre, miért töltöm kedd délutánjaimat az idős, beteg, haldokló emberek „kísérésével” – mondja. Egyszerűen így tartja helyesnek. – Döntésemet a családom, a munkahelyem is elfogadta. Szerencsésnek érzem magam, hogy életük nehéz periódusában végigkísérhettem őket az „úton”, és örömmel tölt el, hogy adhattam nekik valamit a válságos percekben.

Új pszichológiai teszt a honvédségnél

A tapasztalatok szerint a fiatalok pszichésen nehezen viselik a szabályokon alapuló katonaéletet, lázadnak a kötöttségek ellen. S bár a sorozott hadsereg hamarosan megszűnik, korántsem mindegy, milyen lesz a hivatásosok lelki egészsége.

A Magyar Honvédség (HM) Egészségvédelmi Intézetének pszichológus teamje 2002-ben kezdett abba a több mint egy éven át tartó vizsgálatba, amely 18–30 éves férfiak önpusztításra, agresszivitásra való hajlamát, családi körülményeit, viselkedési és magatartási formáit, életmódbeli sajátosságait elemezte. Noha a kutatás alanyai mindannyian a sorkatonai szolgálatra való alkalmasságvizsgálat résztvevői, illetve a kiképző központokban már szolgálatot teljesítő sorkatonák voltak, a megállapítások a hivatásos hadseregnél is jól hasznosíthatók lesznek.     

A HM közigazgatási államtitkára és a vezérkari főnök 2002-ben rendelte el a sorállományú fiatalok – közvetlenül bevonulásuk utáni – célzott pszichológiai szűrését. Tavaly 15 591 fiatal férfi töltötte ki a teszteket. A leggyakoribbnak náluk a depressziós, szorongásos tünetek bizonyultak, amelyek hátterében igen sok esetben szociális problémák állnak. Sorozatosan előfordul például, hogy a fiú bevonulásával anyagi támogatás nélkül marad a család. Súlyos szorongásos tüneteket okoz a fiatalokban az állásuk elvesztésétől való félelem is. Nemegyszer a munkáltató figyelmezteti a bevonulókat: leszerelésük után ne számítsanak arra, hogy visszakerülhetnek korábbi munkahelyükre. Sűrűn keletkezik feszültség a személyes vágyak, igények, célok és a megvalósításukhoz szükséges egyéni lehetőségek között, és ez reménytelenséghez, önpusztító magatartáshoz vezethet. A pszichológusok által gyakran tapasztalt lelki probléma okozója a civil életben hagyott párkapcsolat is. Kevés fiatal képes stabil kapcsolat kialakítására, akinek ez mégis sikerül, a seregben fokozottan szorong, hogy szolgálati ideje alatt elveszíti párját.

Akik az aranyéremért bármire képesek

Doppingnak korábban csak a mindenkori tiltólistán szereplő hatóanyagok, készítmények számítottak, ma viszont már nemcsak ezeket tekintjük illegális teljesítményfokozóknak, hanem mindazokat, amelyek ártalmasak az egészségre és befolyásolják a versenyeredményeket. Pontosabban e három kritériumból kettőnek együttesen kell teljesülnie ahhoz, hogy valamely szert doppingnak minősítsenek.

Napjaink doppingszereit, eljárásait az esetek többségében azoknak a kutatási eredményeknek a felhasználásával állítják elő, illetve alkalmazzák, amelyeket eredetileg súlyos, gyakran gyógyíthatatlan betegségek kezelésére fejlesztettek ki. Sajnos – csakúgy, mint a kriminológiában – a tiltott szereket előállítók, alkalmazók mindig egy lépéssel előbbre járnak, mint az azokat tiltók – tudtuk meg dr. Martos Évától, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató-helyettes főorvosától.

Gyógyszerből lett serkentő

Jelenleg a legáltalánosabban használt doppingszer az EPO (eritropoetin), amelynek vörösvértest-képzést és ennek következtében oxigénfelvételt fokozó hatását előszeretettel alkalmazzák a hosszabb ideig tartó, nagy fizikai erőbevetést igénylő sportágakban (maratoni futás, kerékpározás stb.). A géntechnológia segítségével előállított humán rekombináns EPO-t eredetileg dializált vesebetegek életmentő kezeléséhez fejlesztették ki. A hormon, amelyet a test maga is termel, oxigénhiányos környezetben aktivizálódik. Így termelésének serkentése a tiltott szer mesterséges adagolása nélkül, magaslati edzőtáboroztatással is elérhető.

A testi és a szellemi teljesítőképesség felerősítésének vágya szinte egyidős az emberiséggel. Már a törzsi társadalomban élő ősember is szívesen használt olyan növényi, állati vagy ásványi eredetű szereket, amelyekről úgy vélte, növelik fizikai állóképességét, teherbírását, vagy segítségükkel – felfokozott szellemi képességei révén – kapcsolatot teremthet a szellemvilággal. Az ősidőkben kizárólag a törzsi varázsló, a sámán kiváltsága volt e szerek előállítása és birtoklása. Az ókori Rómában, a hellenisztikus kultúrában viszont már általánosan alkalmazták az ajzószereket. A rómaiak gladiátoraikat, a görögök pedig harci lovaikat doppingolták. A kelták és más északi törzsek hallucinogén gombákkal erősítették csata előtt harci kedvüket, fizikai képességeiket. Peruban, Mexikóban az indián törzsek csokoládéfőzetet, kokalevelet adtak harcba induló katonáiknak vagy gyalogosan óriási távolságokat megtevő futárjaiknak.

Napjaink „dopping” elnevezése a dél-afrikai kaffer törzstől származik. Azt az italt hívták így, amelyet a hosszú órákon, néha napokon át járt rituális tánc közben szürcsölgettek. Európába az angolok hozták, kezdetben a lóversenyeken használták.

Interjú Vizi E. Szilveszterrel, az MTA elnökével

Vajon hazánk uniós csatlakozása után felerősödik-e az az évszázados tradíció, hogy a magyar szürkeállomány idegenben hasznosul, vagy itthon is kialakulnak azok a feltételek, amelyek maradásra bírják tudósainkat? Egyebek mellett erről faggattuk a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. Vizi E. Szilveszter reméli: néhány éven belül itthon is olyanok lesznek a munkakörülmények, hogy a tudós fők Magyarországon kamatoztatják majd kutatásaik eredményét.

Néhány hét, és Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. A csatlakozás várható gazdasági, pénzügyi hatásairól sokat hallani, arról azonban kevesebb szó esik, hogy ezzel a történelmi jelentőségű lépéssel mit nyer – netán veszít – a magyar tudomány. Hoz-e változást a hazai tudományos életben 2004. május 1-je?

– Az uniós csatlakozásnak minden szempontból kedvezményezettje lesz a magyar tudomány, amely már az elmúlt 20-30 évben is különleges feladatot töltött be a világban: a híd szerepét játszotta Nyugat és Kelet tudóstársadalmai között. Az európai és a világkongresszusok alkalmával Budapesten találkoztak a két világrendszer tudósai. A csatlakozással minden bizonnyal tovább mélyülnek a régi szakmai kapcsolatok, és újak is születnek. Ezen a területen Magyarország már négy évvel ezelőtt teljes jogú uniós tagságot nyert, amelynek eredményeként azóta részt vehetünk a közösség kutatások finanszírozására kiírt pályázatain. Büszkék lehetünk erre, mert honfitársaink kiválóan teljesítettek. A hazai költségvetésből az uniós kasszába befizetett körülbelül 26 milliárd forint másfélszeresét, 40 milliárdot nyertek vissza a különböző pályázatokon. Különösen sikeresek voltak az orvosi kutatásokkal foglalkozó tudósok. Az 1999–2002 között meghirdetett, 15 milliárd eurós keretprogram 16 százaléka jutott Magyarországnak életminőség-kutatásra. Ennél többet – 18 százalékot – csupán a fenntartható fejlődés projekt magyar pályázói kaptak. Az említett időszakban 120 hazai életminőség-kutatás zárult sikerrel. A csatlakozás előtt álló országok közül mi szerepeltünk a legeredményesebben a keretprogramban. 

Ön szerint a jövőben a magyar tudománynak mely területei kapnak megkülönböztetett figyelmet az Unióban?

– Az elméleti fizika, a környezetkutatás, a matematika, a géntechnológia, az agykutatás, illetve mindazok a tudományágak, amelyekben eddig is kiemelkedő volt a teljesítményünk.

Világszerte egyre több rászorulóhoz jut el a hospice-szolgálat

Az olyan kifejezések, mint a hospice vagy a palliatív ellátás, szinte teljesen ismeretlenek voltak Magyarországon, amikor Polcz Alaine író-pszichológus 1991-ben létrehozta a Magyar Hospice Alapítványt. Ma már huszonöt önálló, haldoklókat gondozó szolgálat tevékenykedik országszerte; a kórházakban ötvenhat ágyon gondoskodnak a haldokló betegekről, de a házi gondozók még ennél is több rászorulóhoz jutnak el.

Civil szervezetek panaszbejelentései nyomán tavaly nyáron parlamenti albizottság alakult, hogy megvizsgálja a haldokló betegek helyzetét a hazai egészségügyi intézmények utókezelőiben és krónikus osztályain. Több kórházban tanulmányozták, milyen bánásmódban részesülnek a menthetetlen, életük utolsó napjait, hónapjait élő betegek.

Az albizottság jelentésében többek között az áll: az intézményekben nem kielégítő a haldoklók ellátása, gondozásuk feltételei emberhez méltatlanok. Az egészségügyi törvény csupán a jogot deklarálja a gyógyíthatatlan betegek emberhez méltó halálához, de annak finanszírozásáról nem gondoskodik. Többek között ezzel is magyarázhatók a kórházakban tapasztalt áldatlan állapotok. A bizottság megállapította, hogy a haldoklókkal foglalkozó orvosok kétharmada alig ismeri a korszerű fájdalomcsillapító terápiákat. Félve a morfinszármazékok túladagolásától, azokból inkább a szükségesnél kisebb dózist adnak a szenvedő betegnek. A jelentés készítői ezért a Magyarországon már jól és sikeresen – ám objektív okok miatt az igényeknél lényegesen kisebb kapacitással – működő hospice-szolgálatok fejlesztését és általános elterjesztését javasolták. Indítványozták továbbá a finanszírozási rendszer átalakítását, illetve hogy a hospice-ismeretek önálló tantárgyként szerepeljenek az orvosi alapképzésben. Gógl Árpád volt miniszter, az albizottság elnöke a témával foglalkozó ülésen fontos lépésnek nevezte, hogy a főiskolai képzésbe is bekerült a tanatológia, az otthoni ápolás, a hospice-szolgáltatás ismeretanyagából pedig távoktatási anyag készült.

Jövedelmező üzlet a különböző természetgyógyászati ágak oktatása és a vizsgáztatás  – állítja dr. Taraczközi István, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének elnöke. A szervezet évek óta kéri a tárca éppen aktuális vezetőjétől a jelenleg is érvényben lévő rendelet módosítását. Javasolja, hogy a természetgyógyászokat vizsgáztató bizottságoknak kizárólag orvos tagjai legyenek, szigorítsák a három részből álló megméretés (egészségügyi, természetgyógyászati és szakmai modul) követelményrendszerét, továbbá szabályozzák a kötelező oktatási óraszámot. A főhatóság – nem úgy, mint sok európai országban, ahol civil szervezetek hatáskörébe utalták – állami intézményt, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetet (ETI) bízta meg a vizsgáztatással. Taraczközi szerint e szűrő nem tölti be szerepét.

Taraczközi István aktív szakmai vizsgáztatóként állítja: az egészségügyi és az azt követő természetgyógyászati modulvizsgán a biztosok olyanok tudását minősítik megfelelőnek, akikről a harmadik megméretésen derül ki, hogy alapvető egészségügyi és szakmai ismereteknek sincsenek a birtokában. Előfordult, hogy a leendő természetgyógyász a petefészek anatómiai helyeként a jobb lengőborda alatti testtájat jelölte meg, míg egy másik hallgató májzsugort szándékozott talpmasszázzsal gyógyítani.

Sokan megbuknak

A vizsgázók felkészületlenségéről és alkalmatlanságáról a szövetség és az igényesebb, orvos taggal működő vizsgabizottságok már öt éve tájékoztatják az ETI igazgatóságát. Jelezték, hogy elégtelen a hallgatók képzése, rossz az előszűrő rendszer, ám változás máig nem történt. Az ötfős grémiumokban – tagjait az ETI jelöli ki és az egészségügyi tárca hagyja jóvá – ma is csak elvétve tevékenykedik orvos. Olyan bizottság is akad, amelynek egyáltalán nincs orvos tagja. Jellemző adat: amelyik testületben orvos is van, ott 35–40 százalékos a bukási arány, ahol újsütetű természetgyógyászok vizsgáztatnak, ott 4–8 százalékos.

A munkaerő-csábítás módjai

A hazai gyógyítóintézmények többsége – lehetőségéhez mérten – igyekszik valamilyen kedvezménnyel, juttatással magához csábítani, tartósabb maradásra bírni a dolgozót. Rendszeres bérkiegészítést, magasabb fizetést mindössze néhány intézmény ígérhet, azok is legfeljebb csak a kritikus helyzetben lévő szakmák dolgozóinak. Inkább szociális juttatásokkal – orvoslakás, nővérszálló, sportolási lehetőség, étkezési hozzájárulás – próbálnak kedvezőbb színben feltűnni leendő munkavállalóik előtt.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes, szerint Budapesten sem az alapellátásra, sem a fekvőbeteg-intézményekre nem jellemző a szakemberhiány. Ennek ellenére a képviselő-testület az általa fenntartott intézmények fejlesztésével, felújításával igyekszik vonzóbbá tenni a munkahelyeket. Évente 4-5 milliárd forintot költenek ilyen célra. A kiemelt beruházások mellett szinte minden fővárosi kórháznak jut kisebb-nagyobb összeg. Szolnoki Andrea szerint az európai színvonalú felszereltség, a kellemes, új környezet vonzerőt jelent a munkaerő megtartásában.

A szegedi önkormányzat II. Kórházában viszont állandó az orvoshiány az intenzív terápiás és a radiológus szakterületen – mondja Nárai György főigazgató. Hogy ezen változtassanak, a preferált osztályokon kiemelt fizetést adnak. Általános nővérhiány itt sincs, de a pszichiátrián kevés az ágy mellett tevékenykedő szakdolgozó. A szegedi kórházban nincs mód a munkatársak széles körű szociális támogatására, helyette házon belüli kedvezményeket kínálnak: támogatott étkeztetést, beiskolázási segélyt vagy a kamatmentes fizetési előleget. Az intézmény új lakásokat sem tud felkínálni az orvosoknak, de a városi önkormányzatnál pályázhatnak a doktorok néhány szociális garzonra.

Három felmérés megdöbbentő eredménye

Aggasztó fizikai és pszichés állapotban van az orvosok nagy része – derül ki az Országos Alapellátási Intézet felméréséből. Ennek során kérdőíves módszerrel tizennégy megye több mint félezer háziorvosának adatait dolgozták fel.

Az Alapellátási Intézet kérdőívére válaszolók többsége 35–56 éves vagy annál idősebb volt. Ez az életkormegoszlás általában jellemző a hazai háziorvosokra. Nagyon kevés közöttük a tíz éven belül diplomázott fiatal. A megkérdezettek több mint fele szenved valamilyen krónikus betegségben. Egyharmaduknak van szív- és érrendszeri problémája, magas vérnyomása és egyharmaduknak mozgásszervi betegsége. A szív-érrendszeri betegségek aránya az orvosok között rosszabb, mint az országos átlag.

A háziorvosok jelentős része az állandó stressz és a túlmunkák miatt valamilyen pszichés betegségben is szenved. A válaszadó orvosok közül a nők feszültebbnek, idegesebbnek vallották magukat. Az összes válaszoló 2-3 százaléka rendkívüli módon és tartósan idegesnek érzi magát, 25 százalék feletti a mérsékelten stresszesek aránya. Egyre nagyobb terheket ró rájuk a munkahely, gyakori a hétvégi ügyelet, a pihenésre alkalmatlan ügyeleti szolgálat, a továbbképzési kötelezettség. Az egyszemélyes felelősség súlyos lelki terheket ró a háziorvosok többségére.

Ferge Zsuzsa az igazságtalanságokról

A szegénység újratermelődik – állítja Ferge Zsuzsa szociológus. Az évek előrehaladtával egyre mélyebb szakadék tátong majd a társadalom legfelső és legalsó rétegei között. Az oktatásban, de az egészségügyben is egyre inkább érezhető ez a szegregáció.

A szegénység minden társadalomban jelen van, ám országonként és koronként más és más tartalommal. Ma Magyarországon ki számít szegénynek, és a teljes népesség mekkora hányadát érinti a pénztelenség?

– Ma körülbelül a lakosság egyharmada az igen szűkösen számolt létminimum (a KSH adatai szerint tavaly ez 33 902 forint egy főre jutó havi jövedelmet jelentett) alatt él, egytizede pedig nagyon mély nyomorban. Szegénység persze mindig volt, de a mértéke és a jellege sokat változott. Nálunk a rendszerváltás utáni években körülbelül a lakosság hatvan százalékának csökkent a jövedelme. Ezen belül voltak „régi” és „új” szegények. A „régi” szegények – a mindig is peremhelyzetben lévő alkalmi és segédmunkások – körülményei sosem voltak jók, de miután munka nélkül maradtak, vagy a lakásukat vesztették el, ez a szegénység is tovább mélyült. Az „új” szegényeket a széles középrétegek hirtelen elszegényedése termelte ki. Az okok az előzőhöz hasonlóak: a munkahely elvesztése, a reálbérek romlása, az alapvető szükségletek – például a lakhatás – költségeinek aránytalan emelkedése. Minthogy ők a „régi” szegényeknél jobb helyzetből indultak, többségük nem zuhant annyira mélyre. Az igazi különbség a két csoport között az, hogy a jobb helyzetből indulók több forrással rendelkeztek a visszakapaszkodáshoz vagy az újrakezdéshez. A több tudás, a jobb információk és kapcsolatok, a nagyobb társadalmi súly segítségével a recesszió elmúltával valamennyire ki tudták és tudják használni a kedvezőbb gazdasági folyamatokat. Ennek markáns megnyilvánulása a köztisztviselők, pedagógusok és az egészségügyben dolgozók bérének 2002. évi rendezése volt. Ennek ellenére a középréteg helyzete még ma sem megoldott. Az egy keresőre számított reálkeresetek szintje még 2002-ben sem javult (KSH adatai szerint amennyiben az 1990-es szintet 100-nak tekintjük, akkor 2000-ben az egy keresőre jutó reálkereset 89 százalék volt!)

A csaknem hárommillió hazai nyugdíjas többsége valamikor az említett középréteg tagja volt, ma viszont ennél lényegesen rosszabb a helyzetük.

– Az elmúlt ötven évben sokféle változás történt ezen a területen. Kezdetben fokozatosan kiszélesedett a nyugdíjjogosultak köre, és javult a nyugdíjak keresetekhez viszonyított aránya. Ennek köszönhetően 1989 körül a nyugdíjkorhatáron felülieknek közel száz százaléka részesült valamilyen nyugellátásban. A rendszerváltás után a nyugdíjak reálértéke jobban elértéktelenedett, mint a béreké, az ellátások emelkedése azóta lényegesen lassúbb ütemű – részben az időközben bevezetett reform miatt –, mint az aktív keresők jövedelméé. Ma a nyugdíjasok anyagilag távolabb állnak az aktív korosztályoktól, mint korábban. Különösen nagy terheket rónak rájuk az emelkedő gyógyszerárak és a lakásfenntartás magas költségei.

Kábítószer-helyzetkép Magyarországon

Köztudott, hogy Magyarországon az illegális droghasználat az utóbbi másfél évtizedben a fiatalok körében szinte általánossá vált. A szülők, a pedagógusok, a családorvosok többsége – az elmúlt 10-12 évben szervezett, szinte megszámlálhatatlan prevenciós és felvilágosító kampány ellenére – mégis vagy meglepően keveset tud a drogozásról, vagy tévesek az információi. Nem ismerik a szerhasználat tüneteit, általában fogalmuk sincs a legújabb, divatos drogokról, és azzal sincsenek tisztában, hová fordulhatnak segítségért, ha felfedezik a kábítószer-használatot.

„A kábítószer-probléma terén a mai magyar társadalmat megkövesedett mítoszok, makacs tévhitek, politikai erővonalak uralják, holott egyszerűen nem létezhet gyógyulás a velük való leszámolás, a valós tényekkel történő józan szembenézés, és végül az érdemi párbeszéd megteremtése nélkül. Jelenleg ugyanis a magyar társadalom döntő része a drogproblémával szemben is a struccpolitika álláspontjára helyezkedett, vagyis hárításos automatizmussal megpróbál tudomást sem venni az akuttá váló gondokról” – áll a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium hazai kábítószerhelyzetet elemző jelentésében.

Adatok, de nem tények

A helyzet valóban súlyos, hiszen ha csak a túladagolás következtében elhunytak számát nézzük, az is évek óta emelkedő tendenciát mutat. A jelentés szerint – bár az adatszolgáltatás bizonytalanságai miatt a mortalitási adatok csupán bizonyos fenntartással fogadhatók el – 2000-ben, csak a fővárosban 37-en, 2001-ben pedig 40-en haltak meg túladagolás miatt. Az összes droghalál 70 százaléka egyébként Budapesten történt. A statisztikailag regisztrált halálesetek mellett minden bizonnyal szép számmal akadtak olyan drog okozta tragédiák is, amelyek nem kerültek nyilvántartásba. Többek között azért, mert a boncolást végző proszektúra eltekintett a toxikológiai és egyéb kiegészítő laborvizsgálatoktól, közvetlen halálokként pedig valamilyen más betegséget tüntetett fel.

Alkoholfogyasztási szokások Magyarországon

Egy hazai felmérés szerint az alkoholfüggők orvosi ellátása 35 százalékkal drágább, mint egy „átlagos” betegé. Miután Magyarországon a legszerényebb becslések szerint is 800 ezren küzdenek alkoholproblémákkal, a prevenció mellett a gyógyítás is fokozott hangsúlyt kap.

Magyarország az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO felmérése szerint Közép- és Kelet-Európában igen „előkelő” helyen áll a mértéktelen alkoholfogyasztásból következő halálozásban. Az alkoholfüggők, kontrollvesztettek számát valójában csak becsülni lehet: az epidemiológusok többsége szerint az 50-60 ezer nyilvántartott, kezelés alatt álló vagy átmenetileg absztinens betegen kívül legalább 800 ezren lehetnek a kezeletlenek. Treuer Tamás pszichiáter 2001-es tanulmányában 800 ezer és kétmillió közé teszi ezt a számot.

Beszédes számok

Gárdos Éva, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője szerint az egészségfelmérések egyik legproblémásabb módszertani területe az alkoholfogyasztás mértékének reális felmérése. Kialakultak ugyan a nemzetközileg elfogadott, illetve használt mérési módszerek, ám az ivási szokások országonként mások, és az alkoholfogyasztás társadalmi megítélésében is különbségek mutatkoznak. Magyarországon több vizsgálat is foglalkozott a lakosság alkoholfogyasztási szokásaival, mivel azonban nem voltak egységesek a nagyivók besorolási szempontjai, a különböző felmérések számadatait csak kellő kritikával szabad összehasonlítani.